Álmatlan /félbehagyott/

IV.

Fényesség tölti be a kör alakú hálószobát. Álmatlan így már tisztábban látja az ismeretlen dolgokat.

Kimászik a takarója alól, és körültekint. Viccesnek találja, hogy rengeteg olyan eszközt lát, amit náluk is használnak, csak a színük és az alakjuk más. Egy rúdra fel van akasztva egy fehér póló, és egy hosszú nadrág. Ezeket húzza magára. Mikor bőréhez érinti a ruhadarabokat, testét könnyedség tölti el. Hihetetlenül különleges anyagból készül itt minden, gondolja. A hajához érinti tenyerét, és érzi ,hogy tele van csomókkal. Fésűért kutat, de nem jár szerencsével. Gondolkodás nélkül elindul, megkeresni Darent. Még a nappaliba sem ért be, de már kiáltotta a nevét. Nem jött válasz. Körülnéz a házban. Sehol senki. Azt tudta, hogy Roxannet nem fogja itt találni, ugyanis Daren elmondta, hogy tegnap este bevetésre ment, mert ő katona. Furcsa- gondolja Álmatlan - náluk a férfiak szoktak katonáskodni.Viszont arról fogalma sincs, hogy Daren hova tűnhetett el. A konyhában, a lebegő asztalon, egy szürke, négyzet alakú kütyüt talál. Kezébe veszi, és körbeforgatja. Egy gomb van rajta, amit erőteljesen megnyom, mire az recsegni kezd. Ijedtében eldobja a szerkezetet, és az a földre érkezik.

-Szia, itt Daren. Oktatásra mentem, de remélem boldogulsz majd egyedül.

A hang a legkevésbé sem tér el a fiúétól, így Álmatlan fejében még az is megfordul, hogy összezsugorodott, és belebújt a készülékbe. Nem arról van szó, hogy még nem hallott olyanról, hogy valaki hangüzenetet hagy, csak náluk ez egyáltalán nem szokás, és ha mégis készít valaki ilyet, akkor is eltorzul a hangja. Felveszi a földről, és visszahelyezi oda, ahonnan elvette.

Erős gyomorfájdalom gyötri. Hangos korgások követik, szinte minden mozdulatát. Tegnap nem evett egy falatot sem, de ma akár megtudna enni hat tányér ételt. Kerül-fordul, és döntése egy alacsony szekrényre jut. Abból keres élelmiszert. Nem hasonlítanak az ételek azokra amiket ő eszik, ezért sem mer bátran választani. Végül pár halványlila gyümölcsre akad választása. Nem tagadja, az íze mennyei. Sajnálja, hogy náluk ilyet nem termesztenek, mert szívesen megosztaná családjával. Azután beugrik neki a tegnapi történet. Az, hogy a szülei, lényegében idetartoznak. Valamilyen szinten ez felvidítja, és elégedetten harap egyet a reggelijébe.

***

Az est hamar leszáll. Álmatlan egész nap a várossal ismerkedett. Nem túl nagy hely, és nem is túl népes - jutott erre a megállapodásra. Ezzel szemben viszont nagyon gyönyörű. Még sötétedés előtt visszatért Darenék házába.

Daren elmondta neki, hogy meghaltak a szüleik mikor még gyermekek voltak, ezért nevelőkhöz kerültek amíg Roxanne nem töltötte be a tizenhárom évet. Azóta laknak ebbe a házban. Roxanne három évvel öregebb Darennél, mégis ,mintha ikrek lennének.

Miután megvacsoráztak, Daren mesélésbe kezdett. Még az asztaltól sem álltak fel.

-Szóval, elveszett a nővéred, nem de? - kérdezte nyilvánvalóan. Álmatlan szemöldökét feltolva bólintott. - Mi lenne, ha azt mondanám tudom hol van?

- Akkor talán erőszakkal kiszedném belőled. - szól indulatosan. Nem szereti, ha megvárakoztatják. - Bocs. - hajtja le fejét.

- Nem kell hozzá erőszak. - mosolyodik el, Daren - A fővárosban van. Tudod a nővéred eszméletlen jó varázsló, és ezt nem csak én gondolom így. Ezért is tűnt el. Mármint nem akarta rád hozni a szívbajt, csak szükségük van rá a vezetőinknek. Ő ugyanis ismeri ezt a helyet. Neki mindent elmondott az Anyukád. Többször járt is itt...

-Nekem miért nem mondták el? - szólal fel, és szemeit összeszorítja.

- Talán gyengének találtak rá.

- Gyengének..? - csattant fel a lány. - Ha tudnád mennyit szenvedtem. - viszi fel a hangját,és feláll - Lelkileg. Az sokkal rosszabb, mintha a halálodon lennél. Nincsenek rá kapszulák meg vegyszerek, amik csillapítják a fájdalmat. - visszaül, és nyugodtan szól - Csak imádkozni tudsz, hogy minél hamarabb túl légy rajta.
Nagy csend váltotja fel szavait.

- Ne haragu...-kérne elnézést a lány, de elakad a szava. Egy hatalmas tűzgolyó csapódik egyenesen a nappaliba, amire rá látnak. 

- A francba - kiáltja Daren, és már kézen is fogja Álmatlant, hogy magával rántsa. A hálószobák felé haladnak, hogy kijussanak az ablakon keresztül. Daren kinyitja a kereteket és átmászik rajtuk. Álmatlan is követi példáját. A ház mögé kerülnek. Szorosan a falhoz simulnak és úgy araszolnak jobbra. Kevés gondolkodási idejük van, mert ha sokáig vacakolnak akár szét is marcangolhatja őket egy tűzgolyó.

-Figyelj most futunk. -szólal fel Daren és megszorítja erősebben Álmatlan kezét - Egy, kettő... - a rajtszó előtt habozik - HÁROM. - és átfutnak a másik ház hátuljához. Szerencsével járnak. Megint a falhoz simulnak ,és újra átfutnak egy másik házhoz. Épségben érnek az utolsó házhoz, majd Daren remegő hangon elmondja a tervet. - Olivia te átfutsz, én itt maradok. Egy erdőbe fogsz érkezni. Mikor beérsz indulj jobbra, és addig menj amíg meg nem érkezel. 

- Kérlek hívj Álmatlannak, és hova érkezek meg? - kérdezősködik.

- Akkor háromra - nem válaszol. Elereszti Álmatlan kezét - Egy, kettő ... HÁROM. 

Álmatlan lábai futásnak erednek. Nem nézelődik, csak előre összpontosít. Minél előrébb halad, annál tisztábban lát. Végül teljesen eltűnik a füst a látóeréből. Meglátja az erdőt. Szíve erősen kalapál, torka kiszárad, a mellkasa ég, de nem áll meg. Minden erejét összegyűjtve fut. Hamar megérkezik az erdőbe. Levegőért kapkod, és zavartnak forgatja a fejét. "Indulj jobbra" zeng a fülébe barátja hangja. Jobb keze felé fordul, és újra futásnak ered. El kell jutnia valamiféle célponthoz. A fák alacsonyan lévő ágait, folyamatosan eltolja az útból. Semmi se jár a fejében, azonkívül, hogy most nem állhat meg. De számára ez nem könnyű. Léptei lelassulnak, majd gyaloglásba fulladnak. Levegőért kapkod, és kezeit az oldalára támasztja. Nem túl edzett ilyen téren. Az iskolában sem teljesített jól soha. Gyenge, vékony teste az oka. Kívül törékeny, belül viszont erős, és sérthetetlen. Persze neki is vannak rosszabb napjai, mint például az a nap, amelyiken az Anyja utasításait követve átsétált a tükrükön. Most eszébe jut az a pillanat, amikor a tükörbe bámulva sírva fakadt, mert elrémült saját magától. Aztán rájött, hogy az érzelmeit látja, és megértette a dolgot. Érdekes - gondolja - kisgyerek korában egyszer lopva belenézett a tükör egyik sarkába, amit épp nem takart rendesen a rongy. Szépség vetődött vissza rá. Azt gondolta,
"Milyen gyönyörű vagyok"

Most már tudja ez nem teljesen igaz. Sőt talán egyáltalán nem.

A bokrok között furcsán mozog, ugyanis a gyökereik igazán méretesek, ami azt illeti kibuknak a föld alól. Ráadásul tisztán sem lát, olyan terebélyesre nőttek. Kezével hadonászik, hol jobbra, hol balra. Egyszer mikor épp egyik kezével nagyot lendít, az ereje fölöslegesnek bizonyul, mert nincs több bokor. Felkapja a talajra szegezett tekintetét, és megpillantja. Szája tátva marad, de mégis halkan elsuttogja magának:

-Szóval ide érkezek meg.