Álmatlan /félbehagyott/

XIV.

Rajtnak készen áll Álmatlan és Roxanne. Mindketten célba veszik a félretolt dobozokat, hogy majd mögéjük vetődjenek. Max az órájára mered, és közben hangosan számol vissza. Tíznél lefekszik a földre, és úgy folytatja azt.

Három...Kettő...Egy...Siess!

A lányok gyorsan ráhelyezik a fénylő kulcsvarázslatot a zárra, majd szó szerint beesnek a dobozok közé. Szaporán pakolják maguk elé a kartonokat, aztán mikor teljes takarásba kerülnek, összébb kuporodnak. Nem várnak sokáig, míg meghallják a kiáltozó rémeket. Valószínűleg lebegve érkeznek.

Ezt kiütötték! Hol lehet? Nem! Inkább hol lehetnek? Mindkettő megszökött! Mindenki utánuk! Siessünk! Gyerünk! Ezt is vigyük! - ordibálják kétségbeesetten. Álmatlanék megkönnyebbülve érzékelik, hogy csendesülnek a hangok, egy idő után. Roxanne már épp támaszkodna fel, amikor Álmatlan mellkasába nyilal a fájdalom. Visszanyomja a lányt ülőhelyzetbe, majd hallgatózásba kezd. Semmi jel nem utal arra, hogy rajtuk kívül lenne bent valaki, de mégis érzi a jelenlétet, a fájdalmat, a kínzó egyedüllétet.

-Bent van egy rém! - súgja oda Roxanne-nek, aki hirtelen olyan fejet vág, mint aki szellemet lát. Szaporábban kezdi venni a levegőt, és kétségbeesetten ringatózik.

Kitartás! - mondaná Álmatlan, csakhogy ő maga is rosszul van. Összeszorítja szemhéjait, és fogait. Füstöt, és rajta nevető embereket lát. Mindenki jóízűen kacag, miközben Álmatlanra mutogat. A füst behatol az orrán keresztül, és fojtogatni kezdi. Olyan erősen, hogy vissza kell fognia egy köhintést. Küzdeni kezd, felidéz egy szép emléket a testvérével, erre enyhül a fájdalom. Roxanne viszont nincs jobban, úgy fest, mint egy időzített bomba. Még egy perc, és felrobban, kikészül.

-Gondolj valami szépre! - próbálkozik, de Roxanne fogcsikorgatva rázza meg a fejét. Aztán egy sóhajtást, és egy lágy szellőt követően abba marad a kínzás. Mindketten szétterülnek.

-Elmúlt...semmi baj...elment! - lihegi Álmatlán. - Hála az Istennek!

Beletelik pár perc, mire összeszedik magukat, és indulásra készek lesznek. Felidézik Max utasításait, aztán utoljára vesznek egy nagy levegőt, és futásnak indulnak a nyitott vasajtón. Egyenesen végigsprintelnek a folyosón, amin rettentő sötétség honol. Hosszúnak tűnik az út, úgyhogy igazából semmit sem látnak. Aztán halványan megpillantanak egy falat, ekkor elgondolkodnak.

...ha a végére értetek, forduljatok jobbra, és ott lesz egy bordó ajtó...

Fejvesztve iramodnak a jobb irányba, miközben egy vörös ajtó után kutatnak. Még jó, hogy nem fekete, gondolja Álmatlan. A szőnyeg alattuk mozogni kezd, ezért még jobban belehúznak. Ide-oda ing tekintetük, és kezeik is végigsiklik a velük párhuzamos falakon. Nem tudják mi tévők legyenek, hiszen valószínűleg nincs semmilyen ajtó, a szőnyeg pedig egyre inkább visszatartja őket. Mikor Álmatlan fejébe már épp megfordulna, hogy Max átverte őket, egy vörös folt kezd úszni előttük. Ahogy egyre közelednek, az egyre inkább nő. Végül egyértelműen kirajzolódik egy ajtó. Roxanne ér előbb oda, aki rángatni kezdi, de az nem engedelmeskedik. Álmatlan kihúzza a ragyogó varázslatot a zsebéből, és a kilincs köre helyezi . Az ajtó résnyire nyitódik, de ők egyből belökik, majd magukra is csukják. Mindketten lihegve rátámaszkodnak, és reménykednek, hogy másnak nem jelenik meg a vöröske. Óriási szerencséjükre meg is hallják az elsuhanó köpenyek zaját.

-Hű... - szólal meg előbb Roxanne. - Egy hajszálon múlt!

-Igen... - lihegi Álmatlan is - De még nincs vége! - azzal elrugaszkodik, és hunyorogni kezd, hátha meglát valamit. De szabad szemmel kizárt, hogy észre vesz bármit is. Maga elé tartja a kezét, és elsuttogja: Fény. Erre mindent bevilágít, a kezéből áradó ragyogás. A lélegzetük is eláll, mikor tekintetük rátalál egy hatalmas lépcsősorra. Nem gondolták volna, hogy ez a terem ilyen tágas.