Álmatlan /félbehagyott/

III.

Mosolyognia kell, mikor megpillantja az első dolgot a szobában. Egy hatalmas festmény ékeskedik a falon, ami talán ezer színből van megfestve.Nem érti mit ábrázol, de vidámságot sugároz magából.

A lány leveszi magáról a táskáját, és boldogan kiált fel.

-Daren!-azzal besétál egy lekerekített ajtón. Álmatlan tovább kémleli a különös berendezést. Végigsimítja kezét egy fotel szerű ülőhelyen. Puha, lágy tapintása van, olyan ,hogy semmihez sem tudja hasonlítani. Nagy képernyő lebeg a fal előtt, gondolja, hogy tévé ként szolgál. Szíve szerint mindent kipróbálna és megfogna, de udvariasságra nevelték, és ezt most sem felejti el. Hosszasan nézelődik egyedül, kis idő után még meg is unja, viszont nem szeretne a lány után menni, ugyanis ez mégse a saját otthona. Leül egy "fotel"-be, és csendesen élvezi kényelmét. Magában újra és újra elszámol tízig, hát ha jobban telik az idő. Sajnos téved, számara így sem rohan az idő oda és vissza. Dobol a kezével, és tudja, hogy ez minek a jele: türelmetlen. Mint mindig, sosem tud várni, mindig helyben akar tudni, csinálni, látni dolgokat.  Épp hajával játszadozik, mikor kétségbeesetten megérkezik a lány. Nem győz bocsánatáért esedezni: Ne haragudj, annyira belemélyedtünk a beszélgetésünkben, sajnálom, de tényleg.

Álmatlan megrázza fejét ezzel jelezve semmi baj. Bár intéz hozzá egy-két szót:

-De most mondd, hol vagyok, és te ki vagy, és miért is küldött ide az Édesanyám? - talán nem egy-két szót.

-Roxanne vagyok - mosolyodik el - ő itt a testvérem Daren. - majd Roxanne mögül egy szintén vörös fiú kerül elő. Barátságosnak tűnik és természetesnek, nem úgy ,mint itt bárki más.

- Te pedig Olivia, nem de? - kérdezi Roxanne. Álmatlan kissé mogorva tekintetét most ellazítja, és nyugodt hangon szól.

-Talán már említettem...?

-Nem, mi csak ,tudod ismerünk...- felel zavartan a lány. Álmatlan bólint és gyomra elkezd liftezni. Ő sohasem, még csak nem is hallott erről a helyről, és őt ismeri innen egy testvérpár. Meg úgy eleve, mi ez a hely? Természetfeletti - cseng fülében Roxanne szava. Nekem ez magas, gondolja. Feláll és hevesen hadarni kezd.

-Talán én most...mármint...ez nekem fura, és ijesztő. - eközben zavartan lépked hátra, ami elég szerencsétlenül végződik ,mert neki megy egy üveglapnak, arról pedig leesik pár mécses. Hófehér arca most vörös lesz. Kezeit arcára tapasztja és sűrű bocsánatkérésbe kezd. A feszültség így egyre csak nő, próbál egyenletesen lélegezni.

-Figyelj, megértem ,hogy ez neked most ijesztő ,de majd meglátod, hogy van értelme, hogy itt légy - olyan lágy hangon szól Daren, hogy gyomrában a pillangók rögtön eltűnnek. - Szép és jó hely ez. - kezeit most már elveszi arcáról - Hidd el idetartozol. - csak most látja meg, hogy a fiúnak milyen szép arca van. Megnyugtató, ezt a szót találja rá.

Leülnek a kanapé szerű helyre. Roxanne velük szemben foglal helyet. Álmatlan egy hatalmas levegőt vesz. Most fény derül hollétére.

-Akkor elkezdem a legelejéről. - Daren testvére felé pillant, mintha engedélyt kérne, mire az bólint - Itt születtél - mosolyog - A mi Anyánk elmondása szerint, nem is messze, pár háznyira. A nővéred akkor lehetett három éves, pont annyi idős ,hogy komolyabban megismerje ezt a helyet. - e mondat után a szája lekondult - Akkor szabadultak ki a Rémek, akik hatalmas pusztítást végeztek. - Álmatlan nem érti ezt a fogalmat, hogy Rémek, de nem kérdez - Minden itt élőt el akartak rabolni, így történt az, hogy aki tehette az emberek közé menekült, ezzel elvesztve varázserejüket. - erősen figyel a fiú beszédére - A bátrabbak, akik küzdeni akartak, itt maradtak. Közte a mi családunk a te családod, és még sokan közülünk. Az Apukád hősiesen harcolt a Rémek ellen, sokat köszönhettünk neki. - Apja cselekedetét hallva ,kissé felvirul - Ő majdnem legyőzhetetlen volt, semminek sem hátrált meg. Egy nap idelátogatott, az akkori legnagyobb Rém. Apád szállt vele szembe, de a Rém legyőzte. Viszont a Rém nem akarta megölni, csak megkínozni. Meglátott téged, pólyába bugyolálva, egy szép szőke hajú lányt, és rád sújtott az átka. Az volt a szerencséd , hogy miközben elvette az álmaidat, valaki hátba támadta, és meghalt, ezért nem tett nagyobb kárt benned.

Álmatlan ledöbbent. Az apjára gondol. Sohasem látta őt, még csak képről sem. Sohasem meséltek róla, csak annyit tudott, hogy a születése előtt meghalt.

-Amúgy ez itt a természetfeletti, tudod itt vigyázunk az emberek álmaira,és döntéseire itt léteznek olyan dolgok ,mint a mesékben, meg itt kezeljük a jó és rossz érzéseket.

Tessék? - értetlenkedik Álmatlan. Szíve szerint megcsípné magát, vagy elmenekülne. Eközben eszébe jut, hogy végre álmodik. Bár most homály fedi örömét. Szemeivel hol Roxanne-ra, hol Darenre néz.

-Menj csak! - mosolyog lágyan Daren. Még egyszer végig pillanat rajtuk, majd feláll és kisétál az ajtón.

***

Egy olyan tó partján üldögél, amilyenben Roxanne mosdott. Az éj leszállt, de a hold nem tűnt fel, csak a csillagok,de azok nagyobbnak tűnnek. Ez a hely valamiben hasonlít az ő élőhelyére, de sok mindenben eltér. Mintha az ő otthona lenne egy alap, és ők ezt továbbfejlesztették volna olyanra, hogy sokkal színesebb és életelibb lett. Csak, hogy itt valami különlegesség is van, a varázslat. Ilyenről eddig csak a mesekönyvekből hallott.

Azon gondolkodik ,ugyan itt is ünneplik-e az emberek születésnapját, vagy épp a Karácsonyt? A kedvenc ünnepe a Karácsony, mert olyankor hármasban vannak otthon családjával és saját készítésű ajándékokat adnak át, majd énekelnek pár ünnepi dalt, közösen. Hiányozna számára ez.

Senki sincs az utcákon, de világítás van. Az idő kellemes, de úgy érzi indulnia kéne. Feltápászkodik és vissza indul oda, ahonnan érkezett. Az út közben azon agyal, hogy csak egy kevés részletet tudott meg abból, amit meg akart tudni. Talán nem véletlen, gondolja. Ha ez a kis történet ilyen módon megviselte, mi lesz a teljes igazsággal? Elhatározza, hogy erős lesz és, megbarátkozik ezzel a hellyel akármilyen nehéz lesz is.

Roxanne és Daren étellel fogadják, de ő nem kívánja. Megmutatják a szobáját, és ezúttal szét is néz benne. Kör alakú. Muszáj mosolyognia, mert itt rengeteg minden kör alakú, még az ablakok, és a szekrények is. Az ágyak viszont hasonlóak, mint náluk csak a föld felett lebegnek, akárcsak az asztalok. Úgy érzi valamit mondania kellene a testvérpárnak. Kisétál hozzájuk és így szól.

-Sajnálom, hogy eltűntem...,de ezt nehéz feldolgozni nekem. Nekem, aki nem álmodik. - elmosolyodnak. - De azért szeretnék még megtudni pár dolgot!

-Egyezzünk meg minden nap egy kis részletbe.-mondja Daren - Hidd el jobb lesz így.

-Hát jó. - azzal leül melléjük a kanapéra. Így beszélgettek egymásról. Kezdte megismerni őket, úgy érezte jó barátokat szerzett. Hiába nem értette mi történik körülötte, de szerzett magának két támaszt akik segíthetnek neki. Ez boldogsággal töltötte el őt.

Miközben Daren gyermek szokásait boncolgatták, Roxanne kezén megszólalt egy karórára hasonlító kütyü. Rápillantott és, annyit mondva, hogy - El kell mennem! - kiviharzik az ajtón.