Álmatlan /félbehagyott/

I.

"Négy, szürke fal között, álmok nélkül."

Szőke tincsek borulnak arcába, és könnyek csöppenek a padlóra. Csendesen szenved, és erősen küzd azért, hogy kijusson a labirintusból, ami épp körülveszi. Minden olyan bonyolult, és kacskaringós, nem talál értelmet.

Egy ajtó nyílik, és vele együtt egy kedves emlék. Amikor még, ez a lány kisgyermek volt, sokszor sírdogált az éjszakában, és mikor kinyílt a szoba ajtaja, akkor tudta, hogy Édesanyja jön és megvigasztalja. Valami ilyesmire számít most is. Anyja mellételepszik és átöleli vékony vállait, ő erre elsöpri szeme elől a tincseit és szülője felé néz. Édesanyját fájdalom önti el, ami talán természetes, ugyanis ki ne érezné át családtagja szenvedését, mikor látja kisírt szemekkel? Anyja viszont aggódik.

A lány- akinek neve Olivia, de sokan csak Álmatlannak szólítják, egy furcsa tény miatt- tanácsokért könyörög Édesanyjának ,mert életében először nem bír megállapodásra jutni. Hogy mi a probléma? Elveszítette a nővérét. Pár napja történt az eset, egy esős hétvégén, amikor közösen indultak a városba élelmiszerért. Mire beértek a piacra, már csurgott róluk a víz, és a betegség is a markába kerítette őket.(persze, csak egy apró nátha, semmi komolyabb) Nővére egy zsákutcába tért be egyedül, - legalábbis ezt látta Álmatlan - addig ő elment zöldséget szerezni. Az egész csak pár pillanat volt, biztos volt benne, hogy nővére ugyanott vár rá. Ám nem így lett, mert eltűnt. Hűlt helye volt testvérének, ő pedig kétségbeesetten kutatta át, majdnem az egész várost.

-Nyugodj meg! Hiszen ez nem a te hibád! - vígasztalja az anyja. A lány csak csendben bámul, és hallgatja a bíztató szavakat. Nem érti, hogy az Édesanyja miért olyan nyugodt, és - kockáztatja meg - miért nem érdekli a nővére eltűnte. Mármint nem igazán lepi meg a történet, és meglepődését is színlelte amikor Álmatlan közölte vele a hírt. Mintha ő tudna valamit, amit Álmatlan nem. De hiszen ez lehetetlen, mert nővére minden apró titkát neki mondta el. Jobban belemélyül a gondolkozásba, végül olyan dolgok fogalmazódnak meg benne, amik teljesen eltérnek a történéstől. Feltesz egy olyan kérdést, ami már egészen apró kora óta foglalkoztatja. Sokszor megkérdezte már, de mindig elterelődött a szó. Viszont ha most választ kap, akkor leesik szívéről egy nagyobb kődarab.

-Miért nem álmodok?- komoly, de gyengéd hangon szól- Úgy ,mint más emberek? Miért? - izgatottság tölti el, közel érzi magát a megoldáshoz. Anyja gondterheltnek tűnik, és félelem is fellobban a szemében. Egy percig csendben gondolkozik valami komoly, akár veszélyes dolgon, és csak utána néz rá lányára. Álmatlan kíváncsian figyel, és vár. Nem tudja mire számítson.

-Figyelj, Olivia!-kérleli lágy hangon- Állj csak fel!-tápászkodik fel, és segít Álmatlannak is. Szemébe néz és pár szót intéz felé.

-Most nagyon kell koncentrálnod! Menj a tükör elé!-utasítja lányát.

-Erre mi szükség van?-kérdőjelezi meg Álmatlan. De választ nem kap rá, csak további parancsot.

-Nézz bele!- azzal a lány lassan a tükre felé fordul, lerántja a pokrócot, ami takarja, és meglát, egy kétségbeesett, vézna lányt. Megriad a látványtól, kicsit még meg is hátrál.

-Mit látsz benne?

-Feltételezem magamat.-próbál nyugodt hangon szólni.

-Így nézel ki?

-Nem tudom.-bizonytalanodik el.

-Használd a fejed!

Álmatlan úgy is teszi. Átgondolja milyen is ő igazából. Azt, hogy mit érez. És azt is, hogy mennyire valószínű ,hogy így néz ki. Soha nem nézhetett bele a tükörbe, sohasem tudta hogy néz ki. Nem tudta miért nem teheti, csak egyszerűen mindig le volt takarva egy ruhadarabbal. És ebben a pillanatba jött rá.

-Én vagyok. Én vagyok belülről. Így érzek.-virul fel. Az Édesanyja elmosolyodik. Örül, viszont legbelül aggodalom tölti el. Nagyot nyel és folytatja az utasításokat.

-Nagyszerű. Olivia, tedd a kezed a tükörre.

Álmatlan értetlenül néz vissza Anyjára, nem érti mi értelme lenne annak. De Édesanyja, csak bólogat, azt jelezve ,hogy cselekedjen. Álmatlan a gyönge, vékony tenyerét lassan a tükör hideg felületére helyezi. Beleborzong az érzésbe, majd lassan megszokja. Egyenesen a tükörbe bámul, és a lelkét vizsgálja. Elgondolkozik ezen a furcsa jelenségen, majd teljesen váratlanul a keze belesüllyed a tükörbe. Ijedten kapja fejét Anyja irányába, és segítségért kiált.

-Menj!-szól, és Álmatlan -igaz eleinte félősen,de később már magabiztosan-átsétál a tükrön. A látvány teljes mértékben szíven üti.