Halálra ítéltek [DRARRY]

2.

Harry Potter immáron boldogan állt a Griffendél klubhelyiségében Ron Weasleyvel az oldalán.
     —Fhú csak találkozzunk Fredékkel, kitekerem a nyakukat amiért így rám ijesztettek!- zsörtölődött még mindig a vörös hajú iker báttyjain.
Harryt már kicsit sem érdekelte, hogy mennyire félt, vajon milyen próbát kell kiállnia ahhoz, hogy beosszák egy Roxforti házba. Örült, hogy végre megszabadult az idegesítő Dursleyéktól. Életében először végre otthon érezte magát.

Draco Malfoyról ez már kevésbé volt elmondható. Az első kérdő pillantások nem sokáig kísérték útját, melyek a beosztási ceremónián történteknek voltak köszönhetőek. Senkinek sem mondta el, hogy a Teszlek Süveg nem tekinti őt ízig-vérig Mardekárosnak. Ezt a titkot megtartotta magának, hisz nem engedhette, hogy a Malfoy hírnevet beszennyezze vele. Így is minden egyes alkalommal, mikor egy tanár szólította, a keze megremegett, hogy nehogy esetleg az apja hívassa. Háztársai már az első napja végére tartani kezdtek tőle, pedig még csak elsős volt. Nem akarta, hogy bárki is közel kerüljön hozzá. Egy rideg és gonosz álarc mögé rejtette el az elveszett és rettegő Draco Malfoyt a kíváncsi szemek elől. Tudta, hogy az élete nem fog megváltozni attól, hogy most már a Roxfortba jár. Itt sem lesz biztonságban, nem lankadhat ébersége.
Az első tanítási nap hajnalán már 6 órakor a könyvtár felé tartott, hogy átnézzen különböző olvasmányokat az óráira. Crack és Monstro ugyan félálomban, de mögötte kullogtak. Malfoy nem értette mit keresnek ott, ő nem kérte meg rá őket, hogy kísérjék el tanulni. Valószínüleg apjuk példáját követték, akik ugyancsak az idősebb Malfoy, Lucius, minden egyes szavát folyton lesték.
Draco számára fontos volt, hogy minél jobban teljesítsen az órákon. Egyrészt azért, mert nem hagyhatta, hogy bárki is jobb legyen nála. Másrészt reménykedett benne, hogyha szülei is látják milyen tehetséges, talán nem térítik rossz útra a későbbiekben. Folytathatja zavartalanul tanulmányait és normális munkát végezhet békésen.
—Mégis mit akarsz itt csinálni?- ásított bele a kérdésbe Crack.
—Ja, nem is volt még óránk- értetlenkedett Monstro is.
A szőke csak egy lenéző pillantást lövelt a két fiú felé, majd az egyik ablaknál lévő asztalhoz sétált, ahol felütötte a Varázslástan alapfokon I. kötetet és belemélyedt az olvasásba. Két csatlósa is döngő léptekkel oda cammogott a szőke fiúhoz, lehuppantak a székre, majd bamba pillantásokkal nézegettek, míg el nem jött a reggeli ideje.
7 óra környékén egyre több taláros diák lépett be a könyvtár ajtaján, szinte mindegyikük évekkel idősebb volt Malfoynál. Nekik már több okuk volt ott lenni, át kellett ismételniük az eddigi tanulmányaikat, melyeknek emléke igen megfakult a napsütéses szünidőben, mikor eszük ágában sem volt a vaskos kötetekhez érni. Páran akkor próbálták elkészíteni elmaradt házi feladataikat is, amit a szünidőre kaptak. A hófehér bőrű fiú egészen addig fel sem pillantott, míg nem egy női hang kizökkentette a betűk rengetegéből.
     —Szabad ez a hely?- kérdezte a lány, a Draco előtti székre mutatva.
A fiú vonakodva bár, de egy biccentéssel jelezte, hogy nyugodtan üljön le. Piros arany csíkos nyakkendőt viselt az illető, mely jelezte, hogy a Griffendél házba tartozik. Barna haja bozontos loknikban omlott a vállára. Az asztalra egy hatalmas kupac könyvet dobott le, melynek súlya már igazán nyomta a vállát. Draco rápillantott az olvasmányokra. Konstantálta, hogy a leány az évfolyamtársa,- nála is elsőéveseknek való kiadványok voltak.
—Bocsi, nem fogok zavarni, csak a másik asztaloknál túl zajosak.- húzta el a száját — egyébként Hermione vagyok. Hermione Granger.-
—Draco .- mutatkozott be a szőke szúkszavúan, majd ismét minden figyelmét Miranda Dabrak művének szentelte.

8 óra előtt pár percel aztán Hermione összekapta minden holmiját, majd egy suta intéssel elköszönt a fiúktól. Draco is követte példáját, a hóna alá csapta a Varázslástan Alapfokon I-et, majd a egy hatalmasat csapott az asztalra.
     —Ébresztő!- szólt a kettő fiúnak, akiknek még a nyáluk is kifolyt, olyan jót aludtak.
Együtt indultak el a Nagyterem felé. A bejárat előtt összefutottak Potterrel és nyulánk Weasleyvel. A duót kíváncsiskodó varázslók és boszorkányok tengere követte, akik kuncogva összesúgtak, mikor a sebhelyes arcú rájuk pillantott. Draco a saját szemével látta, mikor egy lányokból álló csapat pironkodva odalépett Harry elé pennával a kezükben egy esetleges autogram reményében. Malfoy nem bírta tovább nézni a jelenetet, inkább gyorsan a Mardekár asztalához iszkolt. Az üres tányérat böködte villájával, várva Dumbledore szavait, hogy végre nekiláthasson a nap első étkezéséhez. Pár perc múlva aztán megtelt mind a négy asztal, így az igazgató felemelkedett a székéből és félhold alakú szemüvege mögül körbekémlelte a diáksereget.
     —Üdvözlök mindenkit a tanév első napján! Órarendjük pár pillanat múlva ott lesz önök mellett. Az elsőévesek ne féljenek útbaigazítást kérni a prefektusoktól, hogy mindenhova gond nélkül eljussanak. Valamint mint ahogy már tegnap említettem a ma reggeltől kezdetét veszi a házak versenye. Kérek mindenkit, hogy ne hozzon szégyent társaira! Sok sikert és eredményes évet mindenkinek!- harsogta be a Professzor hangja a termet— és most együnk!-
Az asztalok roskadásig teltek finomabbnál finomabb ételekkel. Harry a piros-aranyba öltözött társai gyűrűjében töltött poharába egy kis sütőtök levelet, tányérját pedig babbal és buggyantott tojásos pirítóssal fedte el. A kígyó címeres hosszú asztalnál ülő Draco Malfoy pontosan ugyan így tett.