Halálra ítéltek [DRARRY]

20.

—Lám lám lám! Granger és Potter újra együtt?- sétált oda a két Griffendéles mellé, megajándékozva őket egy lehengerlő mosollyal.
—Neked meg mi bajod van?- szaladt fel szemöldöke a homlokára a sebhelyesnek.
—Menjetek inkább vissza a helyetekre, nehogy a kis sárvérű megsérüljön itt a labirintus mellett.- engedte el a füle mellett a fekete hajú kérdését.
     —Nem kell engem féltened. Bár látom, te eléggé be lehetsz ijedve, hogy még apádat is elhoztad.-
Draco arcán egy undorodott fintor kúszott át. A zsebe felé nyúlt, hogy elővehesse a pálcáját. Nem tudta tűrtőztetni magát, valami úgy érezte, hogy folytogatja, ahogy a Granger lányt és Pottert nézte.
     —Inkább most mi elmegyünk, Hermione. Jó volt újra beszélni...izé...szurkolunk Ronnak.- motyogta zavartan Harry.
Nem tetszett neki a Mardekáros viselkedése, nem akarta bajba sodorni a volt egyik legjobb barátját.
     —Ja...gondolom mennyire szurkolhattok neki azok után, amit Malfoy tett vele...-köpte a fiúk után hallkan, azonban a szőke fülét megütötték a suttogott szavak.
—Tessék?- fordult vissza Draco.
Harry erősen karon ragadta Malfoyt, majd húzni kezdte, miközben a másik próbálta magáról levakarni ujjait.
Saját magát védve akart minél távolabb kerülni Hermionétól. Tudta, hogy Draco bármelyik percben elszólhatja magát, hisz nem volt miért titokban tartania Harry tettét.
     —Ne...ne kezdjétek! Húzzunk innen, Malfoy!- próbálta nyomatékosítani akaratát a sebhelyes, de természetesen egy kis kiabálással sem tudott a Mardekár hercegére hatni.
     —Ó, pontosan tudod, hogy miről beszélek...- bátorodott fel Granger is.
     —Nem igazán... felvilágosítanál róla?- tettette az értetlent a szőkeség.
Harry csak tehetetlenül állt kettejük között, feladta, hogy Dracot bárhogy is elhúzza a kényelmetlen beszélgetés elől, így inkább arra koncentrált, hogy felszívódjon és senki ne lássa többet.
     —Elég aljas dolog valakit a háta mögül megátkozni... mondjuk, mit is várnánk tőled? Nincs elég vér a pucádban, hogy szemtől szemben állj ki a másikkal.-
—Ó, csak ugyan? Szeretnéd, hogy itt, és most megküzdjünk egymással? Szívesen lealázlak.- villantotta a lány felé lehengerlő mosolyát.
—Nem pazarlom rád az időmet, csak tartsd távol magad a barátomtól, vagy nagyon megjárod! Világos voltam? Valamint még egyszer ne vakíts meg senkit a sötétben meghúzva magad! Undorító vagy!- viharzott el indulatosan a lány.

Harry pulzusa az egekbe szökött, áldott mindent és mindenkit, hogy a fiúnak nem járt el a szája. Remegve biccentett neki, hogy induljanak el a megbeszélt állomásukra.
Mikor egy viszonylag csendesebb helyre értek, ahol talán nyugodtabban tudtak beszélgetni, Harry végre eleresztette a dühöngő fiút.
—Mi a fasz van veled?- csattant fel kérdőn a szőke felé fordulva.
—Veled mi a fasz van?- taszított egyet a Griffendéles mellkasán.
—Miért kell mindenki szeme láttára jelenetet rendezned? Talán féltékeny vagy, vagy mégis mi van?- viszonozta erősebben a lökést.
—Jaj, ne képzelődj, Potter... talán csak engedtük, hogy velünk lógj, beavattunk mindenbe, beengedtelek a klubhelyiségünkbe, elvisellek magam mellett, erre újra összeállsz velük!? Mekkora patkány vagy te?-
     —Mivan? Bazdmeg, csak beszélgettem vele, ne legyél már beszarva, nem árulom el a kis titkaidat.

//

Keselyűk köröztek a gondosan lenyírt sövény labirintus felett. Senki sem tudta, hogy honnan jöttek vagy ki hozta őket. Igazán nem is számított. Hisz ők maguk is keselyűk voltak mind - varázslók, s muglik. Nem volt köztük olyan, kit ne egy Önös érdek hajszolt volna abba, hogy manipulálja a három mágus próbáját. Mind kiválasztották azt, ki a legközelebb tudta őket vinni céljaikhoz, majd megtelepedtek a testén, átjárták az egész lényét, mint egy vírus, kivájták a használható részeket, majd, terveik szerint, ha célba érnek, akkor szívéjesen hátra dobják a kihasznált embert többi károgóhoz.