Halálra ítéltek [DRARRY]

11.

A Trimágus Tusa első megmérettetésén Ron súlyosan megsérült, de az utolsó pillanatban meg tudta kaparintani az arany tojást, így mind a hárman még versenyben maradtak. Harryt az sem hatotta meg, hogy egykori barátja lassan már három hete mozdulatlanul a gyengélkedőn feküdt. Elhatározása erősebb volt, mint sajnálata. Hermione minden idejét a vörös mellett töltötte, ezáltal már őt sem kellett kerülgetnie. Az arany trió feloszlott.
Egyedül könnyebben becserkészhető prédának számított, így gyakran megtalálták lányok, kiket még előtte sosem látott. Mindegyik házból akadtak, akik boldogan felajánlották, hogy a barátnője lesz. Harry az elején mindenkit illedelmesen próbált visszautasítani, majd egyre jobban kibillentették tűréshatárából, és szinte már meg sem állt, mikor megszólították a folyosón. Nem csak a kedves szerelmes ábrándok kergették. A magánya sebezhetővé tette. Sokszor már a köpenye alatt sétált egyik teremből a másikba a folyosókon, mert elege volt a sok átokbol. Nem akarta már kerülgetni, kivédeni őket. Nyugalmat, megbocsájtást akart.
Malfoy és csatlósai se mulasztották el kihasználni, hogy a letört Pottert milyen egyszerű ugratni.

Az egyik szerdai napon Harrynek már percek óta a sötét varázslatok kivédése óráján kellett volna ülnie, de ő csak vánszorgott a csendes, kiürült falak között. Bánta, hogy nincsenek már igaz barátai. Meg akarta osztani minden félelmét, gondolatát Hermioneval és Ronnal, de gőgje nem engedte számára, hogy ő legyen az, ki kezdeményez a békülés irányába.
Gondolatai annyira elragadták, hogy észre sem vette, hogy társasága akadt. Malfoy aznap már a harmadik alkalommal emelte fel pálcáját a fiúra célozva. El akarta űzni a Roxfortból. Büszkévé akarta tenni apját.
     —Locomotor mortis!- harsogja, mire a célpontja lábai összebilincselődnek, melynek következtében előre bukik.
—Nagyon vicces vagy, Malfoy. Bár kezd nagyon - nagyon unalmas lenni. Capitulatus!- kiálltja el magát Harry, miközben Draco felé fordul.
A fiú kitér a bűbáj elől, és már szórja is ki a következőt és következőt. A bűbájok, ártások és rontások záporoznak. Malfoy mindig makulátlan haja csapzottan röpköd körülötte, Harry ingjén kisebb nagyobb lyukak égtelenkednek.
—Obscuro! Incarcerandus!-
Malfoy már nem tudott kitérni Harry pálcája elől, így most bekötött szemekkel, megkötött testrészekkel feküdt a fiú előtt a folyosón.
—Oldozz el, te pöcs!-
A sebhelyesnek esze ágában sem volt teljesítenie a kérést. Tetszett neki a látvány. Örült, hogy végre nem ő került alulra egy küzdelemben. A folytonos támadások miatt már kiismerte őt a szőke, így általában könnyűszerrel elintézte a kiválasztottat.
Fordult a kocka. Harry aljas mosollyal sétált közelebb ellenségéhez.
—Milyen érzés áldozatnak lenni, Malfoy?-
A hatalom furcsa bizsergése szánkázott végig rajta tetőtől talpig. Egyre többször kívánta, hogy szenvedjen a Mardekáros. Néha a halálát is kívánta. Most itt lenne az alkalom, egy suhintással kionthatná romlott lelkét.
Az adrenalin, az utálat, a vad érzelmek mást is agyába tuszkoltak... "Vajon milyen lehet a fagyos ajkakat csókolni?"

Tudta, hogy undorodik a fiútól, de a sok harag, a fellforrósodott levegő elhomályosította elméjét.
—Kiszolgáltatott helyzetben vagy. Azt tehetnék veled, amit csak akarok...-
—Ne is álmodozz, Potter. Nem sokára biztos valaki utánunk jön. Nem köszönöd meg, amit utána kapni fogsz tőlem!-
—Túl sokat fecsegsz. Lehet, hogy el is kellene némítsalak. - morfondírozott a fekete hajkoronás.
—Ne álmodozz! Arról apám is hallani fog!-
Harry megnyalta az ajkait. A fenyegetés csak még jobban felbőszítette.
—Legyen. Akkor ezt se felejtsd majd megemlíteni neki.- szólt, majd letérdelt a szőke mellé.

Ajkaik összeforrtak. Harryt elkábította az érzelmek sokasága. Ellensége párnácskái egyszerre voltak fagyosak, mint lelke, és tűzforróak, mint izzó szemei. Nem bírt leállni. A másik nem mozdult. Csak tűrte. Az elején még rúgni és harapni akart, de aztán minden próbálkozással felhagyott.
Harry levegőért kapkodva nyálcsíkott húzva szájuk között elvált a fiútól, megszabadította őt a békjóitól, majd visszahajolt az édes ajkakra, melyek megszállottá tették.
Nem számolt vele, hogy mégis csak egy Malfoyyal van dolga. Draco ellokta magától Pottert, pálcáját előre szegezte, hátráltatásra kényszerítve a sebhelyest. Harry nem tudott tovább menekülni, a falnak ütközött háta. Malfoy nyakánál fogva odaszorította, varázspálcáját mellkasához nyomta.
     —Soha, senkinek ne merd elmondani ezt! Ilyet. Még. Egyszer. Ne. Merj. Csinálni!- hangsúlyozott ki minden egyes szót.
Draco még soha senkit nem utált ennyire, mint abban a pillanatban az előtte ülőt. Belsője reszketett a félelemtől. Nem tudta elképzelni, hogy mi vár rá, ha ezt valaki esetleg megtudja... ha ez az apja fülébe jut. Talán még a gyilkos átkot is rászórja. Abban a pillanatban ő is pontosan azt akarta tenni a Griffendélessel. Elmormolni egy 'Avada Kedavrat', örökre kioltani a hősködő, undorító Harry Potter szeméből az életet. Azonban szája nem engedelmeskedett akaratának. Nem jöttek ki hangok rajta. Helyette egy ismeretlen erő előre lendítette fejét, melynek következtében Draco Malfoy és Harry Potter ajkai újra találkoztak. Nem engedte el nyakát, egyre erősebben szorította, ám másik kezéből kihullott a pálca, majd a fekete hajszálak között tört magának utat. Harry is emelte kezét, hogy Malfoy szőke tincseit érezhesse, de nem engedte neki a másik. Helyette alkarja köré fonta ujjait.

Percekig csak csókolták egymást. A két fiúnak óráknak tűnt. Az összes felgyülemlett sérelem, sértés, fájdalom, utálat ott vibrált kettejük között, melyeket az átkok és ártások nem oldottak meg.