0. Greetings

1.4K 46 5
                                    

Sziasztok Drága Olvasóim!

Ahogy ígértem Nektek, készültem egy  Szoboszlais újondsággal számotokra. Egyelőre még nem sikerült megunnom ezt a témát, szóval remélem nem veszitek zokon, hogy ismét róla fog szólni az új könyv. :)

Amit igazából minden történetemnél elmondok: nagyon szerettem ezt a könyvet is írni, és egészen fura módon pont azelőtt fejeztem be a vele való dolgozást, amikor bejelentették Jesse Marsch távozását a Leipzigtől. Hogy ez miért is volt számomra furi, meg fogjátok érteni, ha majd olvassátok. ;)

Ezenkívül a saját magánéletem miatt is fontos volt, hogy megírtam ezt a könyvet, mert majd látni fogjátok, hogy elég központi kérdést játszik az a téma, hogy valakinek hol kellene letelepednie földrajzilag, mennyire nehéz meghozni egy ilyen döntést, mikor az ember már önálló életet élne, de még a szüleihez is nagyon kötődik. Én elég nehéz időszakon vagyok túl emiatt, és csak remélem, hogy sikerült helyes döntést hoznom, hiszen egyszerre 3 helyen élni sem volt egyszerű. Azt hiszem, ennek a történetnek a megírása számomra ennek az időszaknak a feldolgozását is jelentette. :)

Nagyon izgatott vagyok, hogy mit szóltok majd hozzá és remélem nem találjátok majd elcsépeltnek, hogy ismét egy "edző lánya sztori"-val jelentkezem, hiszen volt már nekem is egy hasonló témában íródott és más sztorik is vannak itt WP-n Szoboszlai-témában, de ígérem, hogy ez kicsit más. :)

Emily Lipcsében | SzoboszlaiOnde histórias criam vida. Descubra agora