Fagyöngy

16. Fejezet❄

Szeretlek.

Ne sírj.

Vigyázz.

Siess.

Ne.

Minden jobb lesz, később.

- Miért kellett neked kitálalnod mindent? Utána magyarázkodhattam, hogy miért van az ami - Sasuke ideges volt, tegnap is mikor estére hazajött, ellenben akkor nem mondott semmit, csak bement a vendégszobába aludni. Ma miután a fürdőből kijöttem a nappaliban ült, mérgesen. S ezután beszélt hozzám, én is hozzá, amiből veszekedés lett a vége, ahol most tartunk.

- És az annyira szörnyű, hogy az igazat mondod? Inkább hazugságokkal dobálod őket? Utána meg még rosszabb legyen? - kérdeztem vissza én is hangosan.

- Miután megoldódott volna, azután elmondtuk volna, hogy mit vészeltünk - tárta szét a karját.

- Óh, ohohó - mély levegőt vettem. - Értem. Miután megoldódott volna - tettem karba a kezem. - Ami akármeddig eltarthatott volna, addig te meg kegyes hazugságokkal tömöd a családod fejét - fancsali képet vágtam. - Aha, persze világos. Miért is ne - húzogattam a vállam. - Amíg van az embernek problémája fogja be a száját és oldja meg, aztán miután kész, minden jó mehetünk dicsekedni, hogy milyen jók vagyunk. Ellenben azt kihagyjuk, hogy milyen nehezen, milyen utat kellett idáig megtennünk, ehelyett azt mondjuk, ami szép jó, mézédes élet, semmi nehézséggel. Ugye?

- Nem így értettem - fújta ki a levegőt.

- Pedig ez így jön le. Magyarázd meg akkor mégis, hogy a fenébe gondoltad, mert nem értem - tettem vettem előtte kezem. - Fejtsd ki, van időnk most már, nem? Vagy csak Karácsonyig? - ültem le a kanapé szélére értetlenül, ámde dühösen.

- Miért kéne egyből mással megosztani a problémánkat, nem azt mondom titkoljuk el, vagy a legvégén tegyük szóvá!

- Pedig így tűnt - mosolyogtam kelletlenül. - Óh meg, hogy Karácsony így meg úgy, szeretet ünnepe így meg úgy.

- Ezt is bele hozod már?

- Hát nem kéne? Felejtsük el és csak egy dolgot beszéljünk meg, a többit hagyjuk másra? - álltam elé karba tett kézzel.

- Nem - felelte ingerülten. - De te mindent összeteszel!

- Hát hogyne - tártam szét a kezem hahotázva. - Még szép. Minden az én hibám. Minden - emeltem ki az utolsó szavamat nagyon kihangsúlyozva.

- Nem ezt mondtam - fogta meg a vállam.

- Beszélj érthetőbben, a rohadt életbe már - löktem le a kezét. - Mindent homályosan mondasz, érthetően talán túl nehéz neked beszélni? Máskor sokkal érthetőbben fejezted ki magad, hiába nem vagy bőbeszédű.

- Most pedig te térsz át, hogy mennyit változok? - háborgott.

- Nem, csak mondtam. Azt mondom máskor kifejezőbb voltál és nem homályosítottad a dolgokat - közöltem fennhangon.

- Most meg én velem van a baj? - érdeklődött ironikus hangnemben.

- Nem - kiáltottam. Meglepődve nézett rám. - Nem tudod megmondani akkor miért jobb kussban lenni, eltitkolni a bajainkat?

- Hu - kifújta újfent a bent tartott levegőt. - Mint mondtam nem végleg, hanem amíg karban tartjuk a dolgokat - nem engedtem, hogy befejezze.

- Mintha karban tartanánk - felröhögtem.

- Tudod mit? - felhúzott szemöldökkel vártam, mivel rukkol elő. - Igen mondjuk el mindenkinek a problémánkat, kürtöljük szét, mint ahogy mondtad miért titkolni? - rázta meg bosszúsan a fejét. - Nem azt mondom titkoljuk, igen el lehet mondani, hogy megbeszéljük, aztán aggódjanak?