Fagyöngy

14. Fejezet❄

- Anya mehetünk a játszótérre? - kérdeztük kutya szemekkel ránézve.

- Nem is tudom - gondolkozott el.

- Vigyázok Dante öcsémre - tettem össze a kezeimet kérlelően.

- Nem kell! - szólalt fel mellettem az egy évvel fiatalabb testvérem. - Inkább én vigyázok Sakurára - mondta határozottan. Anya ezt megkuncogta.

- Mi olyan vicces? - tettük fel újfent együtt a kérdést.

- Lényegtelen - hessegetett maga előtt. - Hát nem is tudom. Nem lesz később hideg?

- Nyár van anya - nyújtottam el az utolsó szót, Dante bólogatni kezdett.

- Nyár - mondta Dante is.

- De van átjáró, ahol nagyon vigyázni kell, nehogy elüssön egy autó, ne adj Isten - térdelt le anya elénk.

- Az iskolából hazafele is ott jövünk.

- Drágám, ott a többiekkel jössztök haza.

- Biztos még lesz más is ott - kérlelte tovább Dante.

- Vagy kísérj el addig - találtam ki egy ötletet.

- Hm - gondolkodott. - Nekem sok dolgom van és fognak jönni hamarosan vendégek - sóhajtott. - Nekem van egy nyolcéves nagylányom és egy hétéves fiam, akik nagyon ügyesek és szorgalmasak - mosolyodott el.

- Ez azt jelenti, hogy elengedsz? S ennyire megbízol bennünk?

- Igen, megbízom az én gyermekeimben - a kézfejét most rám tette. - Sakura - szólt bizalmasan hozzám.

- Igen anya?

- Vigyázz rá, ne engedd elkószálni és az úton úgy figyelj rá, mintha te magad lennél.

- Bízhatsz bennem - tettem a kezem a szívemhez.

- Biztosan - felemelkedett. - Na, menjenek és legyetek óvatosak.

- Rendben anya - feleltük egyszerre.

- Anya - rohant vissza Dante. - Szeretlek, meg apát is - ölelte meg szorosan, majd kezemet megragadva húzni kezdett a játszótérhez vezető útra. Anya a boldogságtól elhullatott egy kettő könnycseppet.

Kézen fogva egymást sikeresen átértünk az átjáró túloldalára, ahol egyből egy kövezett út mutatta merre kell haladjunk. Futva, ugrálva öt perc után már a játszótérre értünk a többi gyerekhez. Az egész tér, színes fakerítéssel volt körbefogva a biztonság miatt, ellenben így is nagy hely volt. Előttük fapadok, asztalok voltak a szülőknek, felvigyázóknak, nagymamák-papáknak, kifáradt gyerekeknek. Kicsivel beljebb egy nagy kör alakzatot láttunk teli homokkal. Öt libikóka is volt, csak már foglaltak. Állatfejű, jármű féle, olyan előre hátra dűlős játék. Én ráültem egy csirke formájúra, míg a testvérem a hintákhoz szaladt. Abból is sok féle, kisbabáknak, kisebb gyerekeknek, illetve nagyobbaknak. Az egyik hinta oszlop végéhet kapcsolódott egy háló mászóka az idősebbeknek. Amint meguntam, amin ültem a szivárványszínű csúszdákat pályáztam meg. Van egy nagyobb, kör alakú és egy egyenes egymás mellett. Nem sokkal arrább több kisebb egy lépcsős feljáróval, ami híd által vezetett el a kijelölt csúszdáig. Ez az egyik kedvenc helyem.

- Ííí - vigyorogtam lefele csúszva a körkörös formájún.

- Sakura - futott elém Dante miután leértem, s felálltam.

- Mi az?

- Láttam Narutot és Kushina nénit - mutatott tőle jobb oldalra, az egyik pad irányába.