The Number Of The Bulls (BEFEJEZETT)

30. Fejezet: Melbourne

*Szerda*

Kinyitottam az ajtót és beengedtem Maxet, aki maga után becsukta az ajtót. Majd azzal a lendülettel egy hatalmas maciölelést adott és picit felkuncogtam.

-Ennyire hiányoztam?-suttogtam, mire egy apró hümmögéssel jelezte, hogy igen.

A hajába túrtam és megcsókolt, majd megpuszilta a homlokomat.

-Melletted akarok aludni.-mondta nyafogva, mire felkuncogtam.

-Akkor utazzunk együtt Imolába és a kedd estét töltsük úgy, te nagy bújós maci?-megpusziltam.

-Kérlek.

-Amúgy mennünk kéne. Tudod, közös kajálás.-Max felmordult.

-Jó..-elengedett.

-Így is kapsz elég ölelést!-mondtam.

-De én a te nagy bújós macid vagyok.

-Az is igaz.-megpusziltam az orrát és felkaptam a retikülömet. 

Kimentünk a szobából és lementünk Danielékhez.

-Na itt vannak a.... a.... Bikák!-mondta mosolyogva Dan.

-Szokásos helyünkre megyünk?-kérdezte Max.

-Természetesen! Emlékszem, mikor még a fiatal, tapasztalatlan Isa, még nem tudta, hogy mire vállalkozott.-mondta elérzékenyülve és úgy tett, mintha egy könnyet törölne le a szeméből. Erre mindannyian felnevettünk.

Az este kellemesen telt el, még akkor is, ha néhány paparazzi árgus szemekkel figyelt minket.

*Csütörtök, reggel*

Fáradtan sétáltam keresztül a Paddockon, kezemben egy kávéval.

-VIGYÁZAT!-üvöltötte teli torokból Yuki.

Meglepődve a hang irányába néztem és Yuki, valamiért egy neonzöld hajú, Pierre elől menekült. Megfogtam Yuki vállát, aki meg elbújt mögém.

-Sziasztok.-köszöntem nekik.

-Isa, kérlek lökd már nekem Yukit!-kért meg engem Pierre.

-Nehogy! Isa, könyörgöm, szeress!-hadarta Yuki.

-Várjatok, nekem ehhez reggel van.-mondtam és belekortyoltam a kávémba.-Mi a fasz történt? Pierre miért néz ki a hajad úgy, mint amit lehányt volna egy Teletabi?-erre Yuki hangosan felnevetett.

-Yuki a válaszom mindenre.-mondta Pierre.

-Hát nem tudom... Yukinál azért magasabbak a Teletabik.-mondtam elmélkedve.

-Héj... De amúgy meg, te vagy a hibás!-szólalt meg mögülem Yuki.

-Én?-mutatott magára Pierre.

-Igen, mert ezt Liamnak szántam!-mondta Yuki.

-Hogy kinek?!-kérdezte, az éppen mellettünk elhaladó Liam.

-Senkinek!-próbálta menteni a menthetőt Yuki.

Elléptem a két fiú közül és elindultam a Motorhome felé.

-ÁRULÓ!-üvöltötte Yuki.

Beléptem a Motorhome-ba, ahol egy teázó Helmut fogadott.

-Morgen.-köszöntem.

-Dir auch (Neked is).-intett.

Felmentem a pihenőszobába és a kanapéra lehánytorgattam a táskámat, majd kivettem belőle egy fésűt. Megfésülködtem és megjelent Sam az ajtóban.