50. Fejezet: Utóhatás

701 53 9
                                    

Hogy Abu-Dhabi után mik történnek? Nos elég sok minden. Kezdjük a bulitól. A reggelem minden volt, csak szép és jó nem. Arra keltem fel, hogy Max lába valamiért majdnem a számban van és a bal kezemben valamiért még mindig szorongatom a már üres Whiskys üveget. Nehezen felültem, letettem az üres üveget és csodámra egy másfél literes víz pihent még az ágy mellett. Nehezen felültem, kinyitottam a vizet és a harmadát egyből megittam. Így ezzel a lendülettel kimentem a fürdőbe.

-Maaaax....!

-Mi az..?-nyöszörögte fél álmában.

-Egy csöves van a... Oh, az én vagyok. Semmiii!

Erre csak egy morgást kaptam válaszul. Megmosakodtam és elkezdtem magamat kisminkelni, hogy egy partra sodort hulla helyett, emberként nézzek ki. Bár a szemeim még mindig brutálul néztek ki, ezért előkerestem egy napszemüveget, miközben Max is kitántorgott a fürdőbe. Mondjuk, kicsit megijedtem, mikor pár percig nem jött ki hang a fürdőből.

-Élsz még?-kérdeztem az ajtónak dőlve.

-Igeeen...!-válaszolta.

Aztán nehezen kisétált, majd ő is elővett egy napszemüveget. Miután mindkettőnk nehezen átöltözött, lementünk a hotel étterembe részébe.

-Van leves?-kérdezte Max.

-Sajnos, csak egyszerű tojáslevest tudunk reggel felszolgálni.

-Tökéletes!-szólalt meg boldogan.

-Akkor abból én is kérek.

-Értettem, akkor két leves. Kérem foglaljanak helyet.

Az étterem legtávolabbi pontjába ültünk le és félve öntöttünk magunkat vizet. Max még meg is szagolta, hogy biztos nem-e Gin-Tonic. Rövidesen megjelent Christian, akin szintén ott volt a napszemüvege.

-Soha többé nem akarok alkoholt látni.-mondta egy rekedtes hanggal, majd leült közénk.

-Ezzel nem vagy egyedül.-mondtam.

*Délben*

Egy napszemüvegben sétáltam ki DC-hez és a déli nap sütése még szemüvegen keresztül is elvakított.

-Szia Isa.-köszönt mosolyogva DC.

-Hali.-intettem.

-Miért nem veszed le a napszemcsit?

-Jobban járunk, ha rajtam marad.

-Naaa, te mindig ragyogsz.

-Én szóltam.

Ezzel levettem a napszemüvegemt és DC pislogott rám.

-Inkább vedd vissza!-nevetett fel.

-Megmondtam. Ezt fel tudjuk venni máskor?

-Igen.-bólogatott hevesen.

-Akkor sziasztok!-ezzel visszamentem a szobámba.

Max már javában pakolta el a cuccait, így én is csatlakoztam hozzá. Szerintem három napig lehettem másnapos, mint ahogy a csapat fele. Így történt az, hogy az Abu Dhabi - Monaco repülőutat mindketten végigaludtuk. Alighogy leszálltunk a gépről már mentünk is Max egyik barátjához megünnepelni a szülinapját.

-Sziasztok!-köszönt nekünk Martin.

-Hali.

-Hello.

-Kértek valami jó alapozót? Van Gin-Tonic.-a szemem sarkából láttam, hogy Maxet kirázza a hideg a szó hallattán.

-Vizet.-mondta Max, mire Martin felnevetett.

The Number Of The Bulls (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now