KARÁCSONYI CSODA

3.

Harry / jelen /

Ismét karácsony. Ma van tíz éve, hogy találkoztam azzal a fiúval, akit azóta sem tudok elfelejteni. Itt állok a bejárati ajtóban. A kabátom már rajtam, a csizmámat húzom pont, mint akkor. Ma újra templomban leszek. Immár felnőttként, egyedül indulok el eleget téve a polgármester szívélyes invitálásának. Gondosan bezárom az ajtót és csak most veszem észre, hogy a hó hatalmas pelyhekben esik, pont, mint akkor. Gyalog indulok a templom felé, és most, tíz év elteltével, az akkori “ de jó lenne élvezni a hóesést “ most valóra is váltom. Tudom, bőven van időm a mise kezdetéig. Lassan indulok el, és nem titkolva mennyire élvezem a hóesést, teszem meg a templomig tartó utat. Többször  megállok, arcomat az ég felé tartva, számat kitátva várom néhány önkéntes hópehely landolását.  
Sok ismerőst látok, de engem nem igazán ismernek meg. Nem lepődöm meg rajta, hiszen tíz év alatt nemcsak, hogy megnőttem, de a stílusom is sokat változott. Hosszú hajam, fekete ruházatom idegenné tesz a régi ismerősök számára.
- Ne bánkódjon, fiam! Ha nem a megbeszélt időpontban lép be az irodámba, akkor én sem mondtam volna, hogy mi már ismerjük egymást. Magam sem ismertem volna fel. Az akkori kisfiú már a múlté. Most egy igazi férfi az, aki visszatért ide közénk.
- Uram, maradjunk annyiban, hogy felnőttem! Az akkori Harry ma is ott van bennem, akinek vágya végre teljesülhet. Újra itt állok a templom bejáratánál, mint tíz éve.
- Az volt az utolsó karácsony, amit a Styles család a városkánkban töltött. 
- Kérem ne is emlékeztessen rá, mi történt akkor! Felejtse el, ahogy én is teszem!
- Rendben, Harry természetesen megteszem. Menjünk be a templomba! Megtisztel minket, hogy mellettünk marad?
- Természetesen! 
Miután elfoglaltuk helyünket, a mise hamarosan elkezdődik. Az ismerős szavak, a meghitt hangulat előhozza azt, amit nem lehet elfelejteni. A gyerekkoromat, az utolsó itt megélt mise közben és után történteket. Emlékek, amit féltve őrzök, de van egy, amit kincsként. Tekintetemet az oltár mellett felállított jászolra vezetem, a szemeimet lehunyom, most is látom azt a pislogó szempárt, melynek tulajdonosa, miután rájöttem, hogy ott bujkál, csak mosolyog rám. 
A mise végeztével csendesen lépünk ki a templomból és így egyenesen a fenyő felé veszem az irányt, de egy kar megállít. 
- Harry, már nem éneklünk, elmúlt ez az idő.
- Pedig, hogy szerettem! Azért tudtam akkor túlélni a misét, mert utána ott állva énekelhettem a többiekkel. 
A polgármester szavait megértve tekintetemet a fenyő felé vezetem. Keresek valakit, aki csoda lenne ha ott lenne, de én mégis reménykedem benne. 
- Harry, három éve már csak tizen maradtunk mise után a fa körül. Két éve, hogy abbamaradt az éneklés.
- Sajnálom. Azért én maradok egy kicsit, utána haza indulok. 
A polgármester telefonját előveszi és halkan beszél valakivel. Kezemet intésre emelem, hogy elbúcsúznak tőle. 
- Várjon egy percet! - szólal meg.
Én várok türelmesen, amíg az idősebb férfi a telefon másik végén lévővel beszélget, majd közelebb lép és a készüléket a kezembe adja.
- Az a fiatalember van a vonal végén, aki a házát felújította. Megkért, mondjam el, hogy tetszett a munkája a ház a tulajdonosának. Tegye meg, hogy személyesen mondja el neki!
- Én csak bólintok és fülemhez emelem a telefont.
- Halló! Itt Harry, a ház tulajdonosa. - szólalok meg. 
- Louis vagyok, aki a felújítást végezte. Remélem, meg van elégedve a végeredménnyel uram.
- Tegnap az álmaimban elképzelt házba léptem be. Azt hiszem, az útmutatásaimat követve, egy számomra kedves lakást varázsolt. Köszönöm!
- Én köszönöm a szavait. Varázsló nem vagyok, de szívesen dolgoztam azon, hogy a tervei, elképzelései a valóságban is ugyanolyanok legyenek. 
- Sikerült! Remek munkát végzett, Louis. Kellemes karácsonyt! - mondom a vonal másik végén lévőnek. 
- Köszönöm, viszont kívánom magának is. - hallom fáradt hangját, ami egy köhögésbe torkollik. 
A telefont vissza nyújtom a polgármesternek, aki még pár mondatot mond a vonalban lévőnek, miszerint szedje gyógyszereket az előírtaknak megfelelően, pihenjen minél többet. A hallott szavak  magyarázatot adnak a bágyadt, fáradt hangra.
- Kellemes karácsonyt, Fiam! Ha most még magányosan tölti ezeket a napokat, remélem, a következő karácsonyt már egy kedves, szeretett személlyel tölti majd.
- A sors akaratára bízom magam. Ő tudja, kit, és mikor sodorjon az utamba.
- Ezt jól teszi, Harry.

Louis. / jelen /

Lázasan, mert az imént mértem, vacogva fekszem a paplan alatt. Étvágy híján pár süteményt erőltettem magamba. Máskor már nem lenne belőle mert nem tudnék ellenállni neki, most pedig csak azért ettem, hogy a bevett gyógyszerek ne okozzanak gyomorpanaszokat  később. A polgármester hívása jól esett, de az idegen kedvessége igazi karácsonyi ajándék lett számomra. Az, hogy telefonon keresztül tőle közvetlenül jutottak el hozzám a dicsérő szavak. Igaz, a munkámat jól megfizette, de a szavai mégis többet jelentettek mindennél. Carter mester intelmei villannak fel, miszerint: " Louis, eljön az idő, amikor az itt megtanultakat úgy fogod alkalmazni, hogy az elvégzett munka neked talán fárasztó lesz, de az, akinek készül, örömét leli majd benne. Tanuld meg! Úgy csinálj mindent, mintha sajátodat csinálnád! "  Most már tudom milyen igazak a szavak.
A lázcsillapító kezdi éreztetni hatását, bár szívesen lennék most a templom előtti fenyőnél, hátha a mai nap lenne az, amikor végre tízéve tett ígéretemet teljesíthetném.  Újabb egy évet kell várnom, de a sorsra bízom magam továbbra is, ő tudja, mit tartogat nekem. Harry szavai, miszerint én egy varázsló vagyok, kísér el álomföldre, ahol egy olyan sokszor álmodott álom ismétlődik meg, de most kicsit tovább folytatódik a megkezdett történet.

Üdv újra itt. Remélem tetszik a történet alakulása. Ígérek még meglepetéseket.
Millió puszi mindenkinek.
Moncsi.