KARÁCSONYI CSODA

8.

Harry

Az intézmény élete nyugodtan zajlik.  Tökmag ismét a többiek között, miután letelt a két hetes szigorú pihenési időszak, amit a szobájában töltött. Többször esett rám az a feladat, hogy csak vele foglalkozzak. Ilyenkor persze a memória csata sem maradhatott el. Telefonos jelzések alapján mindig tudtam, mikor tud az apukája is időt tölteni vele, de volt, amikor csak pár perces beszélgetést sikerült összehozni, amihez a telefonomat szorongatta a tökmag. Persze a hálás szavakat  is megkaptam Louis-tól, mert gondját viselem a fiúnak, pedig tudja, ez kötelességem, és magam is szívesen vagyok vele. 
Személyesen azóta nem találkoztunk, hogy közösen hoztuk haza Williamet a kórházból, és hagytam őket kettesben a fiú szobájában.  A két találkozás, a pár mondatos telefonbeszélgetések után egy kellemes szimpátia alakult ki közöttünk, és a titok, aminek birtokába jutottam is ezt erősítette meg. Egy titok, ami mögött egy szeretettel teli kapcsolat rejtőzik. 
A szokásos memória party után hagyom ott a fiút, amikor megszólal a telefonom.
- Igen, igazgató úr? - kérdezem azonnal.
- Kérem, jöjjön most az irodámba! - hallom a szavakat. 
- Pár perc és ott vagyok - mondom, és bár nem arra indulok, de egy útvonal módósítással hamarosan már nyitok is be az igazgatói iroda ajtaján. - Itt vagyok.
- Köszönöm Harry. Egy fontos feladattal szeretnénk megbízni. 
- Állok elébe, uram.
- Holnap egy gyámügyes kíséretében el kell mennie egy címre. A rendőrség kérése, hogy a segítségünkkel járjanak egy bejelentés végére. Egy kislány egyre furcsábban viselkedik az iskolában. Alig 7 éves, az utóbbi időben retteg mindentől, és szinte mindenkitől. Iskolába se jár pár hete. 
- Bántalmazott gyermek. 
- Ez a gyanúja a rendőrségnek és a gyámhatóságnak is. Bizonyítékot kell szerezni. Eddig nem sikerült, mert jó színész az apa, aki egyedül neveli a kislanyt. A  kislány sem  mutat bántalmazásra utaló jeleket, amikor hivatalból havonta, előre jelzett időpontban mennek oda. Reményünk, hogy magának feltűnik valami, ami segíthet. 
- Mit tudunk a kislányról? - kérdezem, mert nem volt kérdés, hogy vállalom a feladatot.
- Tessék. A gyámügyesek ezt küldték. 
Átveszem a mappát, és amikor belenézek, egy szomorú tekintetű csodaszép kislány fotóját látom meg elsőre. A neve Katey Annabelle Claiston. Életkora:  7 éves. Gondviselő: Ralf Claiston, az édesapja, aki egyedül neveli. 
- Hol van az édesanya? 
- Egy balesetben életét vesztette alig egy éve. 
- Szegény kislány! Természetesen együttműködöm  a hatóságokkal. Meg kell menteni.
- Köszönöm, Harry. Egy szobát már be is rendeztem neki itt nálunk.
- Akkor nem kell kérnem, hogy ide kerüljön?
- Nem kell, mert jeleztem, hogy szeretném ha ide kerülne, miután sikerül bizonyítékot találni az apa ellen. 
Én még mindig a fényképet nézem,és már most tudom, hogy igen is akarom látni azokat a zöld szemeket örömtől csillogni. 
- Bell, megmentelek! - mondom ki hangosan, amit csak gondolatban akartam.
- Remélem, sikerrel jár. 
- A kislánnyal jövök vissza. 
A mappát visszaadom az igazgatónak, aki egy papírlapot ad kezembe, amin a cím van, ahol holnap reggel jelentkeznem kell.  És egy telefonszám.. 
Az irodát elhagyva összeszedem a cuccaimat és a parkoló autóhoz igyekszem. A papírt elővéve telefonomon már pötyögöm is a rajta szereplő számokat.  
- Itt Harry Styles.
- Már vártam a hívását. Ezek szerint velem jön holnap?
- Igen, asszonyom. Ketten megyünk be abba házba, de háman jövünk ki, mert kihozzuk azt a kislányt onnan. 
- Remélem, sikerül. Az a féreg jó színész, a kislány pedig nagyon fél tőle. Eddig nem sikerült semmi olyat találni, amit bizonyíték lenne ellene. 
- Találunk. Mutasson be engem, mint gyakornokot, és tegye azt, amit eddig is.
- Jó ötlet, Harry. 
- Köszönöm. Holnap reggel nyolcra az irodájában leszek. 
- Várom, fiatalember. 
Telefonomat kinyomva fejemet a kormányra hajtom. A kislány arcát, bánatos tekintetét csukott szemmel is látom. Érzem, hosszú éjszakám lesz.

Másnap reggel.

- Jó reggelt, asszonyom! Harry vagyok. - nyitok be egy ajtón.
- Jó reggelt! Az asszonyomat most  elfelejted. Mary vagyok. 
- Köszönöm, Mary. Hallgatom a látogatás menetét.  
- Minden hónap első szerdáján meg kell ejtenem a látogatást. Ez minden gyermekét egyedül nevelő szülőnél olyan kötelező jellegű. Másoknál  ilyenkor  segítő szándékkal megyünk. A konkrét üggyel kapcsolatban sok bejelentés érkezett. Semmi bántalmazásra utaló jelet nem tapasztaltunk.
- Pedig ez van a háttérben.  
- Én magam is azt gyanítom. Remélem, ma sikerül bizonyítékot szerezni és végre lecsukatni azt az alakot.
- Fogunk találni, Mary.- mondom magabiztosan. 
Magam sem tudom, honnan vagyok ilyen magabiztos, de érzem, sikerrel fogunk járni. 
          ---------