KARÁCSONYI CSODA

9.

Louis.

Végre ma ismét kivihetem a fiamat! Hetek teltek el a balesete óta. Az utolsó kontroll vizsgálat is megtörtént. Mindent rendben találtak, így az orvos ugyan lassan, de engedélyezte a korábbi mindennapokhoz való visszatérését. 
A mai csokiadag kiosztása, egy közös focizás után, ahol Billy szigorúan csak néző, én pedig ma a bíró szerepét játszom, immár a buszon  ülünk.  
- Úgy vártam már ezt a napot, hogy ismét kijöhessek veled, apa! 
- Én is, Willy. A gyógyulásod volt az első dolog. Ezt ügyesen, türelmesen végig csináltad, tetted, amit kértek tőled. 
- Igen tettem amit mondtak. - vág bele szavamba - Mégis, amit te kértél, amikor az ágyam mellett voltál, vagy amikor Harry bácsi telefonján beszéltél hozzám, azt fogadtam meg. Igazából a te kéréseidet tartottam be. 
- Willy, ugye tudod, hogy az ott dolgozóknak kell legjobban szót fogadni?
- Igen tudom, de te hiába ugyanazokat mondtad, mégis másként érintett. 
Jaj ez a gyerek! A szeretetem, a féltésem, ami a mondatban, volt, érintette- ahogy ő mondta- másként. 
- A szófogadás eredménye, hogy ismét a buszon ülhetünk. 
- Most hova megyünk? Csak mert erre még nem jártunk. 
- A város határában van egy szép tó. Azt szeretném megmutatni neked.
- Etethetek kacsákat? 
- Persze, hogy etethetsz. Veszünk kacsa eleséget.
A boldogság, ami a szemében csillog azt hiszem bármilyen gazdagságnál többet ér, nekem ez jelenti a mindenséget. Az érzés, hogy törődhetek vele, az, hogy fiamnak szólíthatom, és  hogy hallhatom, ahogy apának szólít. 
- Képzeld el, Harry bácsi pár napja hozott az intézetbe egy kislányt! Bemutatta nekünk. Annabelle-nek hívják és van egy szép rózsaszín macija, amit mindig magával visz mindenhova. Még az étkezőben is ott van nála. És képzeld, csak Harry bácsival hajlandó beszélni pár szót! 
Ismerős történet, hiszen a mi történetünk is hasonlóan kezdődött. Gondolom, Harry ment  a kislányért, és azért ragaszkodik hozzá ennyire.
- Később biztosan megbarátkozik majd a gyerekekkel is.
- Remélem, mert szeretnék vele játszani.  
A mondatra  a szívem nagyot dobbant. Mióta ismerem a gyerkőcöt, a focin kívül nem játszik senkivel. 
- Várd meg míg ő kér arra, hogy játssz vele! 
- Persze, hogy megvárom, úriember vagyok. 
Ez a mondat egy hatalmas mosolyt csalt az arcomra. 
- Igen Prücsök, te egy úriember vagy. 
- És a te fiad, ezt se felejtsd el.
- Soha nem.fogom. 
A busz kijelzőjén látom, hogy a következő megálló már a park bejáratánál van.  
- Fiam, kapaszkodva induljunk a busz ajtaja felé! - mondom, és megfogom a kezét, hogy még nagyobb biztonságban érezze magát. 
Minden gond nélkül jutunk be a parkba és  egy-egy kacsaeledeles zacskóval a kezünkben a tó felé tartunk. 

Életemben nem láttam még ilyen sok vizet. Ez a tó hatalmas. 
I

gen neki ez egy hatalmas tó. Nézem, ahogy a fejét forgatja a kacsákat keresve. 
- Gyere, én tudom, hova szoktak elbújni! Ha odaérünk, előcsalogatjuk őket. 
Fülig érő mosolyát kapom válaszul, és kezemet, amit el nem enged, az arcához húzza. 
Sokan töltik a szombat délutánt a tó körül. Családok, szerelmes párok, de az idősödő korosztály is képviselteti magát. A mi kettősünk egy újabb kategória, de ez egy cseppet sem érdekel.  Prücsök mosolya, boldogságtól csillogó tekintete az én éltető erőt adó elixírem. 
- Hol vannak már a kacsák? - hallom Will tütelmetlenkedő hangját es mellé a kezemet is finoman rángatja. 
- Itt lesznek mindjárt.  Figyeld csak a vizet! 
- Egy különleges hangot hallatok, mire a tó közepén lévő nádasból lassan előmereszkednem a színes tollú állatok. 
- Nézd,ott jönnek! - ujjong a tó közepe felé mutogatva. 
- Igen, látom, ha csendben maradsz, ide fognak úszni a part mellé. 
Jó, csendben leszek, csak suttogni fogok. 
Ismét csak mosolygok. Eddig általa nem tapasztalt helyzetben is ráérez, mit és hogyan kell tennie. 
- Olyan aranyosak ezek a kacsák, apa! - suttogja percekkel tett ígéretét nem feledve.  
- Lassan, hogy ne ijeszd el őket, dobj be pár eledelt a vízbe. - suttogom én is, mit tegyen. 
- Remélem, nem dobom meg őket. 
- Ügyes fiú vagy te. 
- Egy élményszámba menő kacsaetetés veszi kezdetét. Willy kacagva nézi, ahogy az eledel felé úsznak, majd eltüntetik a víz színéről. Én direkt messzebbre dobok, hogy nagyobb felületen oszoljanak szét. Előveszem a telefonomat, és képeket készítek, hol a vízen úszó kacsákat örökítem meg, hol a fiam boldog mosolygós lényét. 
- Apa, legyünk egy képen mindketten!
Ezt eddig még nem mertem meglépni, hiszen a közös képpel még közelebbinek fogom gondolni a nem hivatalos kapcsolatunkat. 
- Na gyere ide! - guggolok le, ő pedig mellém áll. 
Így Willy magasabb, de nem érdekel. Hátunk mögött a tó. Készítek pár képet, minden tagadhatatlan a boldogságunk 
- Szeretlek, apa. - fordul felém és ajkai már az arcomon is vanak, és megkapom életem első pusziját a fiamtól. 
Ezt a pillanatot is sikerül megörökítenem, remélve, hogy jó is lett. 
Az összes eledelt a kacsáknak adtuk. Willy hosszan búcsúzkodik a még itt lévő tollas barátaitól, akiknek meg is ígéri, hogy hamarosan visszajön. 
Éppen indulunk vissza, amikor két rendőr elénk lépve az utunkat állja.
- Kérem, jöjjenek velünk! Bejelentés érkezett maga ellen.
- Hogy micsoda? Bejelentés?
- Igen. Valaki felháborítónak tartja azt, ahogy a társaságában lévő kiskorúval viselkedik. 
- Apa, mi történik? - néz rám Will könnyes tekintettel. 
- Semmi baj fiam. Most viselkedj nagyfiúként! - mondom, majd a rendőrök felé fordulok. -  Mi csak egy délutánt töltünk itt kint. Semmi rosszat nem tettünk. 
- Akkor kérem, igazolja magát, és kérem a kiskorú papírjait is. 
Na most ijedtem meg igazán. Az én papírjaim rendben vannak, de Williamnak csak a biztosítási kártyája van nálam, az is csak egy fénymásolat. 
- Tessék, uram, a papírjaim. Ez pedig a gyermeké.

Remegő kézzel nyújtom át, de tudtam itt vesztettem el mindent, hiszen a két név nem azonos. Nézi a rend őre a papírokat, majd int a fejével. Az eddig pár lépésre álló rendőr közvetlenül mellém lép.
- Ne kelljen kényszerítő intézkedéshez folyamodnom. Szépen induljon el a park bejárata felé. 
- Apa, mi történik? - kapaszkodik belém Willy, akit az egyik rendőr próbál mellőlem eltávolítani. 
- Kérem, hadd maradjon mellettem! Amint tisztázni tudom magam, a kettőnk közőtt lévő viszonyt, megértik a viselkedését,  ragaszkodását. 
- Rendben, de induljunk!   A kapitányságon folytatjuk. 
Én csak bólintok, nem akarok rontani a helyzeten. Tudom, idővel tisztázódni fog minden, de ahhoz telefonálnom kell, és az árvaház igazgatójának a segítségét kell kérnem. 

Üdv a mai napon is itt a soraim mögött.
Azt hiszem kicsit zajlik az élet a történetben szereplőkkel.
Puszi. Moncsi