15.

67 17 1
                                    


Louis

Már a kapuban várom Harryt. Ma van a nap, amikor egy közös kacsaetetést valósítunk meg. Billy már egy ideje nyaggat vele, de időt kellett adnunk Bellnek. A korábban együtt töltött piknik egyre nyíltabbá, bátrabbá tette a kislányt. Harry úgy gondolja, már ki meri vinni az intézet falai közül. 
- Szia Harry! -  köszönök, amint beülök az autóba a már megszokott helyemre.  
- Szia! - válaszol és mosolyogva nézi végig, míg bekötöm magam. -  Indulhatunk?
- Igen, de egy gyerekülést még be kell szereznünk útközben.
- Ott lapul a csomagtartóban. Olyan szép rózsaszín. 
Igen, egy kék már azóta ott van a kocsi hátuljában, amióta Williamet hazahoztuk a kórházból, és még igénybe vettük egy alkalommal, amikor Harry hazahozott minket.  
- Igazi kislányos. 
- Nem! Olyan, amilyen egy hercegnőhöz illik.  
- Igen tudom, Bell a te Hercegnőd. 
- Az bizony! 
A főútra kiérve egy füttyentés után a gázra tapos. Igaz, még nem igazán szoktam meg a sebességet, de már nem markolom úgy a biztonsági övet, mint az első alkalommal. 

- Jó napot! - köszönök az igazgató úrnak, és már lépek is az íróasztalhoz, ahol a két általa kiállított igazolás vár minket. - Remélem nem lesz  szükségünk rá. 
- Én is remélem,de azért leírtam, amit kellett. Nem történhet meg ismét az a kellemetlenség.
- Azt mi sem szeretnénk. 
Mindketten eltesszük a saját nevünkre megírt papírokat, és a gyerekek iratainak másolatát is.   
- Jó szórakozást!
- Köszönjük. - mondjuk egyszerre. 
- A bejáratnál találkozunk, Harry.
- Rendben! 
- Én a fiúk részlegébe igyekeztem, ahol reményeim szerint Prücsök már útra készen vár.
- Apa! - ugrik azonnal az ölembe. -  Jó leszek így?  
- Csak akkor fogom látni, ha letettelek.
- Igen tudom, de olyan jó ennyire közel lenni hozzád! - öleli át a nyakamat, és egy puszit nyom az arcomra. - Ezt azért most adom, mert nem akartam, hogy lássák a többiek. 
- Igen ezt jól teszed, a puszi csak kettőnké. Na hadd nézzelek meg és lassan induljunk!
- Hová megyünk? 
- Megmutatjuk Bellnek és Harrynek a tavat és a kacsákat. 
- Veszünk eledelt is nekik? 
- Igen, veszünk. Fogd a pulóveredet és induljunk! Harry a kislánnyal már a bejáratnál áll. 
Itt is vagyunk! - áll meg előttük Billy. 
- Akkor indulhatunk, Harry? -  kérdezi a kislány 
- Igen, kezdődjön egy új kaland! 

             - - - 
- Juj, de hatalmas! -  szólal meg Bell, amikor elérjük a tópartot. 
- Igen, mert kell a hely a sok kacsának. Tudod, milyen sokan laknak ott abban a nádasban? -  Willy arra mutat, amerről a kacsák előjöttek korábban.
- Most is ott vannak? - kérdezi kíváncsian.
- Hamarosan kiderül. - mondom és egy különleges hangot kiadva hívom őket. 
Harry meglepetten néz rám. A gyerekek izgatottan nézik a vizet, és egyszerre kiáltanak fel, amikor felbukkan az első kacsa.
- Juj, elfelejtettem, hogy nem szabad kiabálni, mert akkor megijednek. Bell, mostantól csak suttogni szabad.
Harry ismételten rám néz, én pedig bólintással jelzem, tegye azt, amit Willy mondott. 
- Louis! - suttogja.- Ezt te honnan tudod?
- Sokat tanyáztam itt annak idején. Egy öregember minden reggel így hívta őket, mikor etetni akart. Eltanultam tőle. 
- Milyen remekül! - mutat a tó felé, hiszen sok-sok kacsa úszik felénk. 
- Apa, etethetjük már őket? - nézz rám. 
- Igen, de egyszerre csak egyet dobj. 
- Jó, apa! -  suttogja, és már dobja is be az első eledelt.
- Te arra dobj! - lépek oda Bell mellé, és mutatok pár méterrel messzebbre.
- Jó, Louis. - suttogja és már dobja is az eleséget, édesen kuncog, amikor egy kacsa bekebelezi. -  Ez jó móka. 
- Igen az, Hercegnőm! -  lép mellé Harry. - Szabad? - belenyúl a zacskóba és egy messzebb lévő kacsa felé dob. - Neki is ennie kell. 
Én is beszállok az etetésbe, így a tónak ezen a részén egész nagy felületen láthatóak táplálkozó, ide oda úszkáló kacsák. Most Harry készít fotókat. A szemem sarkából látom, hogy két egyenruhás közeledik felénk. Harry mellé lépek és intek a fejemmel a rendőrök irányába . Egyszerre nyúlunk is a papírokért.
- Nyugalom, uraim! Csak üdvözölni jöttünk önöket. - lép mellénk a két rendőr, akikkel már korábban is találkoztunk. - Azt hiszem, a városban már minden rendőr ismeri magukat, a történetüket. Szóval, az az incidens többé nem fordulhat elő.
- Remélem én is! -  mondom megnyugodva. - Akkor a kapitány betartotta ígéretét?
- Igen megtartotta a továbbképzést, és felhívta figyelmünket sok mindenre.
- Remélem, másnak nem kell átélnie azt, amit én és a fiam átéltünk. 
- Mi biztosan körültekintőbbek leszünk. 
- Köszönöm minden hozzám hasonló sorsú nevében.
- Érezzék jól magukat a szabadban! 
- Azon vagyunk a gyerekekkel. -  mondom és egy mosollyal nézek a rendületlenül kacsákat etető, kacagó gyerekek felé.
- Louis! Köszönöm, hogy megmutattad ezt a helyet. Tudtam a tóról, de hogy ilyen élményt fog egyszer nyújtani, arról fogalmam sem volt. 
- Újra gyerek tudsz lenni egy pár percig?
- Igen, és ezt neked köszönhetem ugyanúgy, mint ez a két boldog csemete.
- Nézem, hogy Harry melléjük lép, és mindkét zacskóból kivesz pár szem eleséget. Tettemet nem végiggondolva előveszem a telefonomat és bár hátulról, de készítek egy képet, majd megszólalok.
- Én már nem is hiányzom?
Hangonra mind a hárman felém fordulnak, én pedig ezt a pillanatot és megörökítem. 

     Kicsivel később
- Harry, ehetek még egy süteményt? - nyúl a tányér felé Bell-
- Igen hercegnőm! Ti kértek valamit? - néz felénk.  
- Én egy másik fajta sütit szívesen ennék. - szól azonnal Willy fülig érő szájjal. 
- Én egy cappuccinot szeretnék. -  mondom, majd nézem, ahogy Harry a pulthoz lépked, mert még a tónál kijelentette, ma az ő vendégei vagyunk.
- Louis, olyan jó itt lenni veletek! Szeretlek benneteket.
- Mi is szeretünk Bell. -  felelem. - Willy talán mesélte, hogy mi többször szoktunk közös programot szervezni. Harry is biztosan szeretne elvinni pár helyre, hogy boldognak lásson.
- Tudod Louis, én már Harry közelében is boldog vagyok. 
Azt hiszem, biztonság érzetét most egy kicsit összekeveri a boldogsággal, de ez az ő esetében érthető. 
Harry pincért meghazudtoló ügyességgel egyensúlyozza a tálcát, amin az általunk kért finomságok díszlenek. 
- Harry bácsi! Ez a sütemény olyan szép, kár megenni.  
- Egyed csak! Ez a ház specialitása. Szóval máskor is tudod csodálni, ha majd ide jövünk.
- William, ez nagyon finom! - mondja Bell, mert ő már hozzákezdett.
Harryvel nézzük a két sütit majszoló gyereket. 
- Ezt az élményt gyakrabban át tudnám élni. - hajol elég közel hozzám úgy, hogy a szavait csak én halljam.
- Fogod, csak légy türelmes. 
- Az leszek Lou, az leszek. 
Kezembe veszem a cappuccinos poharat, és lassan a félig kihűlt italba kortyolok. A pohár felett tekintetemet Willyn nyugtatom.

Üdv mindenkinek. Most egy kis nyugalmat árasztó részt sikerült hoznom.
Millió puszi. Moncsi

KARÁCSONYI CSODAOnde histórias criam vida. Descubra agora