KARÁCSONYI CSODA

4.

Harry 

Ma kezdtem a negyedik hónapot  az intézet falai között. A próbaidőm letelt, és már rendes dolgozója vagyok. A kollégák is hamar megkedveltelek, és az itt lakó árva gyerekek is megszokták jelenlétemet. A  csokik, amiket igazgatói engedéllyel időnként szétosztottam sokat segítettek. Megtanultam, hogy a csoki varázslattal bíró valami, hiszen a legbánatosabb gyerekből is kicsalogatja a jól rejtőzködő mosolyt. Most is éppen befejeztem az aktuális csoki osztást, és  boldogság érzését kelti a sok mosolygós gyermek látványa. Egyetlen kisfiú van, akit még nem láttam mosolyogni.
- Hát nálad miért nem működik a varázslat? 
A gesztenyebarna, göndör fürtökkel és kék szemekkel megáldott fiúcska egy sarokban gubbaszt. Hetek óta figyelem, hogy teszi, amit a napirend megkíván, mert azért az is van az ilyen házakban, mégis magányosan, a sarokba húzódva tölti a közös játszószobának kinevezett helyiségben a szabadidőt.
- Mert nem Lou bácsi adja a csokit. Ez is finom,de az övé még finomabb, igazi varázscsoki. - értetlen tekintetemet látva azonnal folytatja mondanivalóját- Lou bácsi tudja, melyik a kedvencem, mindig azt hozza nekem.
- Nekem is elárulod, melyiket szereted?
- Nem, mert ez a kettőnk titka. Tudod, Harry bácsi, van olyan titok, amit nem tudhat más.
Ha tudná ez a tökmag, hogy nekem is van egy ilyen titkom...
- Értem, ez pedig pont olyan.
- Igen. Azért köszönöm a csokit. Lehet, hogy nem hatott rám a varázsereje, de nagyon finom. - mondja lenyalva a szája szélét. 
Igen. Képes vagyok elmenni, az egy órára lévő csokigyárba, hogy onnan vegyem meg az édességet, ami nem kapható minden üzletben. Azt akarom, ha már a sors elbánt ezekkel a gyerekekkel, akkor legalább ennyivel több örömük legyen.  
Legszívesebben örökbefogadnám őket, mert látom, mennyire vágynak a szépre, a jóra.  Vajon annak a fiúnak volt szerencséje egy ilyen otthonba bekerülni? Lett, aki nem csak egy árva gyereket látott benne, hanem azt, aki szeretetre, törődésre vágyik? Milyen felnőtt lett belőle? Dolgos, szorgalmas, vagy egy semmirekellő? Nem, az biztos nem. Egy jóravaló fiatal felnőtt lett ő is. Biztosan egy szerető családban, vagy egyedül, de úgy, hogy egy ígéretet  soha nem elfeledve éli életét. Akaratlanul a zsebembe nyúlok, ahol a fabábu lapul mint mindig.  
- Tökmag, gyere játssz a többiekkel!- fordulok ismét a kisfiú felé, aki már megint csak áll és csak nézi a többieket, akik a csokievő szünet után folytatják, amit korábban elkezdtek.
- Nem akarok. Ők buták ahhoz a játékhoz, amit Lou bácsival szoktunk játszani.
- Melyik az? Lehet, én is ismerem! - mondom, és kíváncsian várom válaszát, melyben remélem elárulja, mi az, amit játszani szokott azzal a Lou bácsival.
- Vele mindig memória játékozunk.
- Én is szeretek azt játszani. Gyere, keressünk kártyát hozzá! 
- Nekem van egy sajátom, de azzal nem játszhat más, csak mi. Ha keresel másikat, azzal játszhatunk. 
Természetesen azonnal indulok, kicsit huncut mosollyal állok meg ismét mellette. 
- Gyere, Tökmag, van egy üres asztal. 
- Jó megyek, de ugye tudod, hogy van rendes nevem is? 
- Igen tudom, William a becses neved. Engedd, kérlek, hogy Tökmagnak nevezzelek! A William olyan hivatalosnak hangzik, te pedig tudom, hogy aranyos és vicces kisfiú vagy. 
Látom, hogy elgondolkodik a kérésemen. Olyan nagyfiúnak akart tűnni, de végül egy durcás, mégis halvány mosollyal szája szélén közelebb lép hozzám. 
- Jó, de csak ha halkan mondod, hogy ne hallják meg a többiek. 
- Akkor ez olyan kettőnk titka lesz? Rendben?
- Rendben, Harry bácsi. Most már veled is van egy titkom pont úgy, mint Lou bácsival.
- Igen,  pont úgy. Na gyere, játszunk egy memória csatát. 
- De ugye nem fogsz sírni, ha én nyerek? - néz fel rám ártatlanul, miközben olyan magabiztosabb beszél.
- Azért ne légy olyan magabiztos abban a győzelemben! - mondom hangosan, de a Tökmag megnevezest a füléhez közel, halkan ejtem ki. 
Már most tudom, remekül döntöttem, amikor a szülői akaratnak ellenszegülve nem jogi pályára való felkészítő gimnáziumba mentem, hanem abba, ami ahhoz kell, hogy az elvégzését igazoló papírral  a kezemben most itt lehessek ezekkel a gyerekekkel. Szebbé tenni az ébredés és álom földre való távozás közötti időt

Szia kedves olvasó, üdv újra itt. Remélem tetszik a történet. 
Puszi nektek.