KARÁCSONYI CSODA

16.

Louis

A nyár lassan eltelik, az ősz kopogtat. A házam felújítását immár befejeztem. A polgármester engedélyével megépítettem egy kisebb mását annak a kandallónak, amit tavaly év végén, abban a nagy házban kértek. A fát hasogatom, amikor hallom, autó áll meg a kapum előtt. A dudaszó elhangzásával azonnal tudom, ki érkezett váratlanul, hiszen nem terveztünk mára közös kávézást Harryvel, annak ellenére, hogy ez lassan a szokásunkká vált. A baltát a kezemből a szerszámos kamrának támasztom, és a kapuhoz igyekszem.
- Szia, Harry! Mi járatban erre? - lépek ki a kapun kívülre, a kocsija mellett állóhoz. 
- Szia Lou. Nem kertelek. Unatkozom! Gondoltam, kicsit lennél, lehetnél, a társaságom.
Végignézve rajta megállapítom, hogy nem alkalmi ruhában van. 
- Leszek a társaságod, de jár velem egy balta és sok-sok fa, amit fel kell hasogatni, majd száraz helyre kell hodani. 
- Rendben! A ki nem mondott kihívást elfogadom, de este velem vacsorázol. Van egy hangulatos étterem, alig fél órára innen.
- Ha még lesz erőd vacsorázni, legyen. 
Nem sokat tudok Harryről, de azt nem feltételezem, hogy ilyen dologhoz hozzá lenne szokva. Tekintetemet olvashatja, mert egy kacsintást kapok válaszul, széles mosollyal kísérve. Lehet, meglepetés fog érni? 

Pár órával később. 

- Mit választasz? -  kérdezi Harry, az étterem egyik hátsó asztalánál ülve. 
- Azt hiszem, egy spagetti pótolni tudja az elhasznált energiámat.  A favágás megerőltető munka.
- Azért a behordást se becsüld alá, csak mert nem te tetted!  
- Eszemben sincs lebecsülni! Köszönettel tartozom a segítségért. Egyedül napokig tartott volna.
- Ugye kételkedtél abban, hogy majd marad energiám arra, hogy vacsorázni hozzalak? 
- Bevallom, igen. - mondom és szemeimet lesütve ülök Harryvel szemben.
A szavaim, a nyugalmat sugárzó, de még idegennek ható hely miatt zavarban vagyok. A kávézót már megszoktam, de ez itt most még idegen szituáció.
- Lehet, nem látszik, de állandó látogatója vagyok a városi konditeremnek, és bizony, ha nem is rendszeresen, de szoktam futni is. -  mondja, miközben int a pincérnek, és amint az az asztalunkhoz ér, adja is le két adag spagetti rendelést sok sajttal, és miután bólintok üdítőt is kér mellé.
- Hamarosan elkészül, uraim. - szól a pincér és magunkra hagy.
- Harry, nem akartalak lebecsülni, csak tényleg nem gondoltam, hogy fizikailag ilyen jó erőben vagy. Tényleg bocsánatot kérek már a gondolatért is. 
- Ne szabadkozz, mert be kell vallanom,  soha nem csináltam még ilyen munkát.
- Tessék? 
- Jól hallottad. Ez volt életem első, ehhez hasonló fizikai munkája.  Tudod, én nem szoktam ilyeneket csinálni. Szerencsére megengedhetem magamnak, hogy ezt másokkal végeztessem el, persze jó pénzért cserébe.
- Csak azt ne merd mondani, hogy milliomos vagy, mert menten itt fogok elájulni! - szalad ki a számon.
Nézem és látom, meg sem mer mukkanni, de az arca mindent elárul.
- Talán, ha én mondom ki, akkor nem fogok padlót! - erre csak bólogat. -  Szóval az, aki ma az általam felvágott fát a fészerbe hordta, aki itt ül velem szemben egy milliomos pasas? - megint bólogat. - Oké, Harry! Ígérem, nem ájulok el, de szólalj már meg! 
- Lou, én tényleg milliomos vagyok, de soha nem dicsekedtem vele. A pénz a számlámon van, én pedig az vagyok, akit megismertél. Az, akit a gyerekek ismernek, aki Bellnek a hőse, akinek Bell a mindene, és ha kell, nem mást küldenék a sárkány ellen, magam vívnék meg vele a kislány biztonságáért.  
- Szóval milliomos vagy. -  mondom ki ismét, de már nem hangzik olyan idegenül a szó. 
- Az vagyok, de kérlek, ezt a tényt kezeld hétköznapi módon.
- Egy milliomossal vacsorázom. - próbálom feldolgozni, összerakni magamban az iménti perceket.
- Igen, Lou, de ha akarod, fizesd csak te a vacsorát. Azt akarom, hogy jóízűen edd azt, amit választottál, és a hangulatot se rontsa el ez az új információ rólam. Szeretném, ha titok maradna, és nem állna a barátságunk útjába.
- Ettől nem kell tartanod. Az irántad való barátságom, nem a pénzed függvénye. - mondom kicsit összeszedetten. 
Miután megbeszéljük, nem ő állja a vacsorát, én is igyekszem teljesíteni, hogy hétköznapi dologként kezelem a milliomos voltát.

- Harry, köszönöm  ezt a délutánt és estét. - mondom felé fordulva, már a kapum előtt álló autóban. - Te soha nem végeztél fizikai munkát, én pedig most már el merem mondani, soha nem voltam még étteremben. Ebből pedig az következik, hogy te vagy az első ember, akivel együtt vacsoráztam. 
- Most ezt komolyan mondod? 
- Igen. Amióta dolgozom, magamnak csak a legszükségesebb dolgokat veszem meg. Minden nem elköltött pénzt az otthonnak adok. Mert nem csak a hétvégi csokiosztás az, ami költség számomra. Havi rendszerességgel viszek nem kevés összeget az igazgatónak. 
- Akkor nemcsak lakója voltál, hanem patronálója is vagy!
- A számomra felesleges pénz ott van a falak között. 
- Hihetetlen vagy, Lou.
- Ezt te is elmondhatod magadról. Élhetnéd a milliomosok életét, de te olyan nemes dolgot teszel nap mint nap. 
- Ez az életem. Segíteni másoknak, másokon, ahol csak tudok. A sors ez tanította nekem. Az, aki vagyok, a sors akarata velem kapcsolatban.

Üdv újra. Íme pár sor, ami bepillantást enged a fiúk jellemére.
Puszi Moncsi.