KARÁCSONYI CSODA

6.

Harry.

A nappalim egyik foteljában ülök. Az első pillanatban tudtam, ez lesz törzshelyem a lakásban. Hosszú órákat vagyok képes itt eltölteni, miután a munkából hazaérve élvezem a csendet magam körül. Mert igen, bár szeretem a munkámat, szeretek a gyerekekkel törődni, érdekesebbnél érdekesebb foglalkozásokat szervezni, bizony estére kimerülök. A fejem zsongásáról nem is beszélve. Mégis megéri minden perc, minden velük töltött idő. Az elmúlt hónapok bebizonyították, jól döntöttem, jó iskolába mentem, megfelelő képzést bizonyító papír tulajdonosa vagyok. Mindent egy kék szemű fiúnak köszönhetek, akit megpillantottam ott, azon a karácsonyon, a jászol mögött bujkálni. A diótörő most is itt van velem. A párja remélem, még mindig az ő tulajdonában. -Karácsonykor vártalak, de te nem voltál ott. Kilenc hónap múlva ismét karácsony. Ott fogok állni, és várni rád.
Tenyerembe zárva a bábut, emlékeim között igyekszem keresgélni az alakja után. Velem egymagas, kapucnis fiú alakja rajzolódik ki, csodás kék szemekkel. Azóta se láttam olyan szép szemeket. Vajon hogyan él? Van barátnője? Boldog családi életet adott neki a sors? Remélem, ő nem egyedül éli az életét, mint én, akivel furcsa játékot űz a sors, hogy egyetlen egy lány sem okoz olyan érzelmi változást, mint amikor a kék szemek tulajdonosa jut eszembe. Igen, a jelek szépen sorban megmutatták magukat. Egy olyan személy, akiben meg tudtam bízni, segített rájönnöm, hogy meleg vagyok. Titkoltam mindenki előtt, de aki nem bántó szándékkal volt felém, az beavattam, és örömmel fogadtam az engem elfogadó személy barátságát. Nem sok ilyen volt, de aki igen, az teljes vállszélességgel állt mellettem. 

Louis

A csokijaim, amiket ma is kiosztok, örömet okoznak a srácoknak.  Csupa mosolygós gyerek, pedig hetente többször az ebéd mellé kapnak abból, amit itt hagyok, de az, hogy én adom a kezükbe, mégis más érzést okoz náluk. Willy a szoba legtávolabbi asztalánál ül, de most legalább mosolyog. Ez belőlem is egy mosolyt csal ki, mikor tekintetünk találkozik. Sikerült a neki tett ígéretet betartani, itt vagyok, ahogy ígértem.
Miután elfogytak körülöttem a gyerekek, körbenézek. Mindenki leült, ki ide ki oda és a szobában lévő, rájuk felügyelő felnőttet figyelik.
- Louis szeretne hallani tőletek valamit, gyerekek. Egy, kettő, három!!
- Köszönjük szépen a csokoládékat! - hallom egyszerre a gyerekek hangját.
- Szívesen, örömmel hozom nektek. - mondom, és indulok William felé.
- Szia, fiam! -  guggolok hozzá olyan közel, amennyire csak lehet. 
- Szia, apa! - suttogja ő is, és már nyújtja a kezét a csoki felé. -  A kedvencemet kapom? 
- A varázscsokit hoztam neked - és pillanatok múlva már majszolja is. 
Szemei csillogása jelzi örömét az ottlétem miatt. Bár reggel óta izgulok, hogy hogyan fog reagálni a városi sétára, amit már előre elterveztem, hova viszem. 
- Willy, gyere, menjünk ki a többiekkel a kertbe, focizunk egy kicsit velük, utána lesz egy meglepetésem számodra. 
- Nem lehet előbb a meglepi? - néz rám boci szemekkel. 
- A sorrenden nem lehet változtatni. Eddig is először velük töltöttem az időt, utána jöttél te. Ez ma is így lesz.
- Na jó, menjünk, de  most a te csapatoddal akarok lenni. 
- Rendben, Prücsök, ezt meg is beszéltük. 
Szerencsére a kinti hőmérséklet pont megfelelő volt egy jó kis focimeccshez, amit úgy alakítok, hogy döntetlen legyen. A frissítő, amit a gondozók osztanak, jól esik mindenkinek. 
- Itt van már a meglepi ideje? - sétál hozzám a fiam. 
- Hamarosan, Prücsök. Menjünk fel a szobádba! Ott majd megtudod. 
Boldogan fogja meg a kezem, és indulunk az emeletre vezető lépcsőn felfelé. A szobája jóval kisebb, mint a többieké. A berendezés egy ágyból, ruhásszekrényből, egy kicsi asztalból és a hozzávaló székből áll. 
- Apa! Szólsz az igazgató bácsinak, hogy nekem már nagyobb asztal fog kelleni?
- Persze, fiam! -  borzolok bele a göndörödő fürtjeibe. - Te már nagyfiú vagy, az én nagy fiam!
- Szeretlek, apa!
- Szeretlek, fiam!
Életem eddigi legszebb pillanatát élem át. Kezét nyújtja, jelezve, vegyem az ölembe. Én megteszem, és olyan meghitt pillanatok ezek, amit eddig még soha nem tapasztaltam. Kezeit a nyakam köré fonja, fejét a vállamra hajtja. Percekig vagyunk így. 
- Prücsök!  Nem is vagy kíváncsi  a meglepetésemre?
- Az vagyok, de olyan jó itt az öledben.
- Rendben! Maradhatunk így, ha akarsz, de elárulom, hogy akkor nem fogod látni azt a szökőkutat, ami a város központjában van. 
- Hogyan láthatnám?  Nem megyünk mi ki innen!
- Most, ha akarod, akkor megmutatom neked.
- Kimehetek veled? - néz rám, majd egy sikkantással jelzi, hogy megértette végre a szavaimat. - Abban a szép ruhában, amit tegnap kaptam? 
- Szerintem azért kaptad, de mutasd meg gyorsan.
Amint lába ismét talajt ér, már ugrik is a szekrény felé, aztán egy póló és nadrágból álló szettet vesz elő.
- Ezt adták tegnap a kezembe.
Egy szép fehér póló és fekete hosszúnadrág volt, amit kapott. 
- Tökéletes lesz! - mondom és már veszi is le a játszó ruháját.
- Gyorsan megmosom a kezeim és az arcomat.
Kiszalad a folyosón lévő fürdőbe és alig öt perc múlva ismét a szoba közepén áll az újonnan kapott ruhában, kicsit viseletes sportcipőben. Eszembe vésem, hogy vennem kell neki egy cipőt valamikor. 
- Prücsök!  Van egy hosszú ujjú felső a szekrényben? - kérdezem, erre már nyúl is, és vesz elő egy kék kardigánt. 
- Ez a kedvencem. Jó lesz? - adja a kezembe.
- Tökéletes!  Bújj bele gyorsan, és induljunk!
A busz tíz perc múlva már visz is minket belváros felé. Azt gondoltam, majd izgatottan fog viselkedni, de nem. Nyugodtan ül mellettem. Ide-oda járó tekintete, ahogy rátapad az ablakra, és az el nem tűnő csillogás a szeméből árulja el izgatottságát, 
- Nézd, apa, milyen sok autó! - mondja, amikor egy bevásárló áruház parkolója mellett haladunk el. - Soha nem láttam még ennyit egyszerre.
- Sokan vannak abban az épületben. Ott lehet vásárolni otthonra. 
- Jó annak, aki ezt megteheti. - szólal meg, de hangja hirtelen jött szomorúságáról árulkodik.   
- Legközelebb oda megyünk. 
- Jó, és vásárolunk neked majd otthonra. Egyszer oda is elviszel?
- Szeretnélek, de az igazgató úr engedélye kell hozzá. Ne akarjunk hirtelen sokat! 
- Ha megígéred, már az is jó nekem.
- Prücsök. Minden hétvégén, amikor itt leszek, pár órát csak kettesben, az gyermekotthon falain kívül fogunk tölteni. Az, hogy hazavigyelek magamhoz, az egy egész napot vesz majd igénybe. 
- Én türelmesen várok, apa.
- Ismét csak csodálkozom ezen a gyereken. Kikerül az intézet falai közül, és nyugodt érdeklődést mutat minden iránt. Arra számítottam, hogy nem fogom tudni kezelni a hirtelen jött szabadságát, erre ő maga könnyíti, oldja meg a helyzetet. Amint a busz beér a város főterére, szállunk is le. Nem kell kérni, Willy már már nyúl is a kezem után.
- Végig foghatom a kezed? -  néz rám.
- Persze! Engem nem zavar. - nézek rá mosolyogva. 
- Engem sem. 
Színes kirakatok mellett haladunk, néha megállunk nézelődni.
- Az otthonban is színes minden, de itt kint sokkal színesebb dolgok vannak.
- Mint például? - kérdezem, hiszen pont egy párnákat árusító bolt kirakata előtt állunk éppen.
- Nézd! Minden párna más színű, nincs két egyforma.
- Igen látom. Tetszik valamelyik? -  kérdezem, miközben egy vágyakozással teli szempár néz rám.
- Ott, az unikornisos  aminek olyan színes a sörénye.
Levegőt is elfelejtek venni a párna láttán. Ő egy a szivárvány színeiben pompázó sörényű, unikornist lát, de nekem a színek az én  mássagomat szimbolizálják. 
- Azt szeretnéd?
- Nagyon. 
- Akkor megyünk és megvesszük. -  húzom a bolt bejárata felé. 
- Komolyan megkapom? -  hitetlenkedik, de az öröm is ott csillog szemeiben. 
Megállok és leguggolok hozzá.
- Fiam! Lehet nem vagyok egy gazdag ember, de meg szeretném adni neked azt, amit megérdemelsz, amit szeretnél. A párna az első dolog, amit Apaként vehetek neked.
- Köszönöm szépen, apa. -  öleli át a nyakamat, és nekem le kell nyelnem azt a bizonyos gombócot, ami a torkomban keletkezik. 

- Apa! Olyan boldog vagyok! - mondja suttogva talán századszor. 
- Látom, Willy. 
A fiú szobájában vagyunk ismét, ő az ágyon hason fekszik, én a földön ülve mutatom meg a délután készített képeket.
- A szökőkútnál eddig még nem láttam szebbet. 
- Igen, csodálatos, de van még sok szép dolog a környéken. 
- Oda is elviszel majd? -   kérdezi a párnát átölelve. 
- Elviszek, csak légy türelmes. Most, hogy ismét itt van a jó idő, megint egyre több munkám van, de mikor lesz egy kis szabadidőm, jövök. 
- Most már tudom, hogy fontos vagyok neked.
- Eddig is az voltál, William.
- Most már nyugodtabb leszek akkor is, ha nem tudsz jönni.
- Figyelj most rám! A szívem azt üzeni neked, minden percet veled szeretne tölteni, az eszem azt, hogy vannak dolgok, amiket nem hanyagolhatok el.
- A szíved és az eszed harcol benned? -  kérdi aggódó tekintettel, megértve szavaimat.
- Igen, de a harc egyenlő. Egyik sem erősebb, mint a másik.

Üdv újra itt. Mostanra kiderült, mi is lett a sok évvel korábbi két gyerek sorsa. Fiatal felnőttként élik életüket, azt a sorsra bízva, mit is akar tenni vele.
Hamarosan érkezik a folytatás.
Millió puszi. Moncsi