Ő az enyém és én az övé.

10. Aggodalom

Nem aggódom. Ezt jobb, ha tisztázom. Még véletlenül sem. Nem azért állok Wei Ying ajtaja elött mert aggaszt az elõzõ heti viselkedése sem pedig a mai napi furcsa sutyorgása azzal a Lannal.

Wei Yingért egyébként sem kell. ezt már megtanultam az évek alatt.

Túl vagyok én már egy konyha felgyújtásán, egy pár lábtörésen vagy kéz, jó sokk verekedésen – Amik nem mindig alakultak a legóbban. – És meg sem bírom számolni hány büntetésen.

Így vagy úgy, de megedződöttem. Talán ez a legjobb kifejezés. A megszoktam az messze áll tőlem. A mai napig kiakadok rajta. – Főképp, ha nekem mond ellent. Az, hogy a tanároknak meg a szüleinknek már meg sem érint.

Szimplán csak beszélni akarok vele – Meg elmondani, hogy kész a vacsora.

Ezeket mantrázva kopogtam be hozzá. Nem telt el sok idő és jött is a válasz.

-Gyere! – A hangja nem tűnt különösebben fáradtnak vagy halknak, mint az elmúlt napokban. egész Normálisnak hangzott. – Nem aggódsz miatta – Emlékeztettem saját magam. Majd beléptem.

Leszögezném, hogy tényleg meg se fordult a fejemben, hogy baj lenne épp ezért nem aggasztott a viselkedése – Elvégre mindenkinek lehetnek rossz napjai – De az elém tárúló látvány már aggodalomra adott okot.

Wei Ying az ágyán feküdt hassal, miközben az aznap órai tankönyvet olvasta (Vagy legalábbis az volt a kezében és onnan, ahol én álltam egészen úgy tûnt.)

Persze ez nem lenne meglepõ, ha másról lenne szó, de hogy Wei Ying tanuljon vagy egyáltalán tankönyv legyen a kezében? Az lehetetlen.

Már csak azért is mert amióta ismerem soha nem kellet magolnia. Soha egyszer se fogott könyvet és görnyedt napokon át egy lecke felett, mint ahogy én tettem. Nem õ még az órákon se igazán figyelt és mégis ötöst kapott míg én épp, hogy csak megkaptam a négyest.

A kezem magától szorult ökölbe és az arcom is fájdalmas grimaszba torzulhatott mert mikor rám nézett meglepettnek és zavartnak látszott.

-Neked meg mi bajod? – Kérdezte aggodalmasan – Miért vágsz olyan képet, mint akit tökön rúgtak?

-Te már csak tudod milyen fejet vág olyankor az ember – Szúrtam oda – Most meg mi bajom?

-Azért jöttél, hogy megvitassuk mennyiszer rúgtak tökön? – A hangja egyszerre lett sértett és bosszús.

-Nem. Az igazat megvallva csak az elõzõ heti letargikus viselkedésedet akartam megkérdezni. – Nem tûnt meglepettnek, inkább unottnak és semlegesnek.

-Mindenkinek vannak rossz napjai – Mondta a lehetõ legnagyobb érdektelenséggel és unottan nézett vissza könyvére. Én úgy vettem, hogy így akarja jelezni menjek ki és hadjam békén a hülye kérdéseimmel.

-És a mai viselkedésed? – Fakadtam ki.

-Mi volt a baj a mai viselkedésemmel? – Kérdezte flegmán, mint aki pontosan tudja, hogy semmi alapja nincs a kérdésemnek.

-Láttam, hogy valamirõl nagyon sutyorogsz Lan úrfival. – Úgy mondtam mintha valami rossz tetten értem volna. Ez neki is feltûnt és dühösen húzta össze a szemét

-Egyrészt semmi közöd hozzá kivel sutyorgok arról pedig végkép nincs, hogy mirõl. – Ez a fajta hirtelen dühötség nem illett hozzá. Így egy lépest hátráltam akaratom ellenére. Rögtön meg is bántam mert igy úgy tûnt mintha meghunyászkodnék elõtte. Már pedig az soha nem történhet meg, de szerencsére nem vette észre, vagy csak úgy tett. – Másrészt gondolkodj már. Tényleg olyan embernek tûnik, mint akivel jókat lehet csevegni. – Flegmának hangzott, de én kihalottam egy érdekes élt a hangjában.