Ő az enyém és én az övé.

3. Féltékenység

- Vajon hol lehet? – aggodalmaskodót  Nie Huaisang.
- Valószínűleg már megint elaludt mint mindig.
- Hogy, hogy nem együtt jöttetek? – ez végül is érthető kérdés

- Volt pár dolog amit el kellet intéznem – hazudtam. Eszem ágában nem volt elmondanom az igazat. Bár ha valaki megértene az ő.

Huaisang is hasonló helyzetben van. Neki is egy olyan testvérrel kell együtt élnie, aki minden szempontból jobb nála. Szeretem a testvérem. Senki másban nem bízom meg jobban mint benne. Mégis sokszor előtör belőlem az a fojtogató érzés, amikor eszembe jut, hogy apám kivitelezik vele és, hogy mellette én mindig csak a második lehetek. De ez az érzés amilyen gyorsan jön olyan gyorsan múlik, amikor...

- Jiang Cheng – hallottam meg a hangját és már el is tűnt a féltékenység és a helyét átt vette a testvéri aggódalom (mindig csak a baj van vele így szerintem érthető) és a düh, hogy már megint késett

- Wei Ying teljesen megbolondultál? – kezdet rögtön aggodalmaskodni Huaisang – Nem elég hogy késel még ezen kívül vagy 2 másik szabályt szegtél meg. Tilos késni, tilos a folyosón rohangálni és tilos a hangoskodás. – sorolta a szabályokat mint egy gép.

- Sajnálom. Ígérem többé nem lesz ilyen – ez több szempontból sem volt igaz (egyrészt egyáltalán nem bánt meg semmit, másrészt nem ez lesz az utolsó. Általában ilyenkor amikor kioktatják, már töri a fejét egy másik hülyeségen vagy az előzőt próbálja egyenlőre a fejében megoldani.) – Egyébként is feltartottak.

- Kicsoda? – kérdeztem meg, hogy addjak egy kis időd Huaisangnak lehigadni.

- Az most nem fontos. A lényeg, hogy a tanár már megérkezett?

- Még nem egy fontos megbeszélésen van – mondta Huaisang, bár még mindig nem nyugodott meg teljesen.

- Csakis neked lehet ekkora szerencséd. - fűztem hozzá gúnyosan

- Mint mindig – mondta azzal az idétlen mosollyal az arcán ami engem is mosolygásra kéztet.

- Menjünk be – mondtam miközben, a mosolyt próbáltam elnyomni az arcomról.

- Láttam – mondta és átkarolta a vállam mint mindig ez most is jól eset és sikeresen el is múlt teljesen a haragom.

Nagy nehezen megtaláltuk a termet. Mikor bementünk már mindenki elfoglalta a helyét. A levegő hirtelen megfagyott, ahogy Wei Ying is mellettem. Tekintete a második sorban ülő, szinte már fájdalmasan tökéletes fiúra vetült. A másik is rá nézett, de olyan véreres szemekkel, hogy még én is megijedtem tőle.

- We-We-i Yi-yi-ng csak-k-k nem. Az aki feltartott nem más mint La-Lan Zh-Zh-Zhan?  - kérdezte kétségbeesetten Huaisang. (Valószínűleg ő is látta azokat a szemeket)
- Sok sikert – mondtam majd biztatás ként erősen megszorítottam a vallá.

Bele se merek gondolni hogy mi minden történik még kettőjük között.