~ Obsessed with him ~

♡Obsessed with him ♡ 2

2.rész

... De hiába próbáltam jól érezni magam továbbra is , kezdtem elunni magam. Unalmamban csak annyit tehettem , hogy a fűszálakat birizgáltam, vagy próbáltam megfejteni ,hogy xy felhőnek milyen alakja van . Legalább 10 perc szenvedés-unalom után úgy gondoltam , hogy Camilo már biztosan kipihente magát , így egyből megszólaltam..
- Camilooooo , unatkozom !! Csináljunk már valamit ! - mordultam fel , majd Camilo felé fordultam. Azonban , ahelyett , hogy egy mindig vidám, aranyos , szeplős pofikát tapasztaljak , egy gondterhelt , szomorú fiút láttam magam előtt. Persze egyből felvesztem . Camilo nem szokott ilyen arcokat vágni , mert ő mindig boldog szokott lenni. Biztos valami nagy baj történhetett ! Nem tudtam megállni, muszáj volt megkérdeznem , hogy mi a probléma..
- Camilo , mi történt ? Valami baj van ? - kérdeztem aggódva. Mivel Camilo eddig el volt picit gondolkodva , megrázta a fejét, hogy visszatérhessen a valóságba , majd így felelt ..
- Nyugi , semmi baj nincsen ! Csak elgondolkoztam ! Na de gyere akkor, csináljunk valamit , mert én is meguntam lustálkodni. - mondta cseppet sem hihetően, majd felállt a fűből. Mielőtt még egy tapottat is mozdulhatott volna, én is felpattantam , és elejébe álltam .
- Addig nem mozdulsz el innen , amég el nem mondod , hogy mi a baj ! Túl régóta ismerlek Madrigal, nem tudsz nekem hazudni !! - jelentettem ki makacsul , majd megragadtam az ingénél fogva , és olyan közel húztam magamhoz, amennyire csak tudtam. Ugyan csak annyit akartam , hogy jól a szemembe nézhessen, és hogy megértethessem vele , hogy teljesen mellette állok , és nekem bármit elmondhat , a dolog teljesen máshogy alakult ... Ugyanis hiába próbáltam arra koncentrálni , hogy kifaggassam Camilot , az agyam másfelé kalandozott el , már MEGINT. Tekintetemmel az ajkaira bámultam , amire legszívesebben rátapasztottam volna a sajátomat, de sajnos ezt nem tehettem meg. Bármennyire is hajtott a vágy , hogy megcsókolhassam ezt a jóképűséget , nem szabadott engednem a csábításnak, mert akkor mindent elronthattam volna. Ehelyett inkább szépen, lassan feltérképeztem az egész arcát , és minden sarkot átnéztem , kezdve a szép , zöld szemeivel.. Szerintem Camilo egyáltalán nem érthette , hogy mi történik éppenséggel, mert egy érthetetlen képpel ajándékozott meg , majd zavarában inkább ő is átnézte az arcom minden zegzugát. Miután meguntam Camilo arcának bámulását , megköszörültem a torkom, és újra megszólaltam ..
- Szóval akkor ... mond csak el , hogy mi a baj! Hidd el , nekem tényleg bármit elmondhatsz ! Ha nagy a baj , akkor együtt találhatunk rá megoldást !- mondtam, és elengedtem az ingét. Camilo úgy nézett ki , mint aki egyáltalán nem akar erről diskurálni , de mégiscsak beszélni kezdett..
- Kérlek ____ , erre most tényleg nincsen kedvem! Szeretném ma jól érezni magam veled , és elfelejteni a rossz gondolatokat ! Majd később megbeszélhetjük , de most mulassunk ketten egy jót ! - kérte Camilo.
- Jól van, na . Most békén hagylak ezzel a témával , ha megígéred , hogy később mindent elmondassz nekem ! - javasoltam neki karba tett kézzel.
- Rendben , megígérem ! - ment bele az alkuba. - Na de akkor most gyere , reptessük fel azt a papírsárkányt , úgy igazán !
Bólintottam , mire Camilo jó magasra felengedte azt az izét. Vagyis csak engedte volna , ha fújt volna a szél , azonban ez nem történt meg.
- Úgy látom , futnunk kell egy kicsit , hogy felreptethessük ! - állapítottam meg , majd megfogtam Camilo kezét , amiben tartotta a sárkányt , és futni kezdtem . Camilo követte a példámat, így pár másodperc után már egymás mellett szaladva kezdtük eregetni a sárkányt. Miközben átfutottunk legalább a fél mezőn , Camilo rám nézett egy olyan aranyos nézéssel , és jókedvűen elmosolyodott. Én viszonoztam a mosolyt, miközben teljesen felszabadultnak éreztem magam a legjobb barátom mellett. Legszívesebben örökké így maradtam volna : Camiloval kézen fogva, futva a virágos mezőn , papírsárkányt eregetve. Mintha ez lett volna az életem értelme ... Talpunk alatt csak úgy összenyomódtak a fűszálak , miközben kézenfogva futottunk a semmibe. Egyszer csak egy gigantikus fa előtt találtuk magunkat, amit persze egyből kikerültünk volna , de nagy sajnálatunkra a szél pont rossz irányba vitte a papírsárkányt . Gyakorlatilag időnk sem volt megfigyelni, hogy történhetett az egész szituáció , de mire feleszméltük , azt láttuk , hogy a fa egy magas pontján landolt a mi kis sárkányunk.
- Na, hát ez szuper ! Most hogy szedjük le onnan azt a szart ? - bosszankodtam.
- Ha akarod , felmászhatok a fára , vagy akár alakot is válthatok .. - javasolta Camilo.
- Nem kell , inkább én mászok fel oda . Hátha jó onnan a kilátás .. - gondolkodtam hangosan.
- ____, szerintem ez nagyon nem jó ötlet ! Nagyon magasan van az a pont, mi van ha megcsúszol és leesel ? - aggodalmaskodott a fiú.
- Sose félts engem , Cami ! Sokszor másztam fára életemben , nem lesz semmi bajom . De ha mégis leesnék , te úgyis itt leszel majd , hogy elkaphass . - mondtam, majd mászni kezdtem a fára. Miközben ágról ágra helyeztem a végtagjaimat, a hajam megtelt levelekkel és ágakkal , a dús lombozat miatt. Mire szépen , lassan felértem a célba vett pontra , a hajam úgy kezdett el kinézni , mintha egy hosszú, és vad erdei kaland után tértem volna vissza. Amikor felértem oda , ahova belegabalyodott a sárkányunk, az aggódó Camilo felé mutattam a hüvelykujjamat, jelezve , hogy minden oké. Lassacskán kicsavartam a levelek közé beragadt zsinórt , majd amikor semmi se tartotta vissza, kitéptem a sárkányt a falombból. Szerencsére kutya baja volt a papírsárkánynak , tehát nem volt rajta semmi szakadás, semmi sérülés . Teljesen jó állapotban volt. Gyorsan a hónam alá csaptam azt a nyavalyát, majd már jöttem is volna le a fáról , amikor a szemem megakadt valamin. Mégpedig a csodálatos tájon. Arról a fáról lehetett látni mindent : a magas hegyeket , a virágos mezőket , a mi kis falunkat , a folyót, a messzebbi tavakat, egyszóval mindent. Az egész táj olyan csodálatosan festett , hogy úgy gondoltam , Camilonak is látnia kéne , mi van itt .
- Úristen Camiloo , muszáj ide feljönnöd ! Ha látnád, hogy mi van itt , te is egyből elámulnál! Innen nézhetnénk a naplementét majd később ! Gyere fel , gyorsan ! - kiáltottam le izgatottan , miközben egy cseppet felugrottam izgalmamban. Persze az ugrás hatására, az ág , amin éppen álltam , egy jó nagyot reccsent, és a következő pillanatban már arra eszméltem , hogy síkulni kezdtek . Semmit sem tehettem ellene , zuhanni kezdtem lefele. Ijedtségemben csak annyira voltam képes , hogy a papírsárkányt az arcom elé emeljem, hogy a kisebb ágak, amiken keresztül zuhanok, ne karcolják meg az arcomat. Nem tudom ,hogy mennyit eshettem már, csak arra emlékszem , hogy egyszer csak megálltam . Nem tudtam , hogy hol köthettem ki , de az biztos volt, hogy nem a földön feküdtem. Mivel megevett a kíváncsiság , hogy hova eshettem ,lassan elkezdtem felnyitni a szemem. Amikor kinyitottam szemeimet, az első személy akit megláttam, maga Camilo volt az. Aggódó kifejezéssel az arcán bámult engem , miközben gondosan fogott a karjaiban .
- Úristen ____ , nagyon megijesztettél ! Jól vagy ? Megütötted magad ? - kérdezte olyan hangnemben, mint ahogyan az anyám szokott kérdezni engem.
- Nyugi Camilo , jól vagyok ! Nem fáj semmim! - biztosítottam, majd random az arcomhoz nyúltam. Ahogy éreztem , egy kisebb karcolás tátongott ott , de hiába volt kicsi , ha hozzá is értem , egyből fájni kezdett.
- Áuuu .. - szisszentem fel. - Na jó , lehet hogy egy kicsit elkarcoltam az arcomat , de attól még jól vagyok ! És mellesleg, mostmár nyugodtan elengedhetsz!
De Camilo nem engedett el egyhamar. Még mindig ott feküdtem a karjaiban , ahova gondosan bezárt , miközben átfixírozta az arcomat és az egész testemet, újabb sebek vagy karcolások után kutatva. Még magamnak sem akartam bevallani, de igazából egész kényelmesen éreztem magam a karjaiban . Őszintén szólva , szívesen maradtam volna még ott , azonban amikor Camilo végzett az átvizsgálásommal, gondosan letett a földre.
- Következőkör légy óvatosabb , és ne ugrálj a faágon úgy , mint egy bakkecske. - kuncogott, majd megsimogatta az arcom , és nyomott egy gyors puszit a homlokomra. Camilo ezek után háttal fordult nekem, és őszintén szólva , nagyon is jól tette . Hogy miért ? Hát azért , drága barátaim, mert ebben a pillanatban úgy elvörösödtem , mint a paprika. Camilo , vagyis a legeslegjobb barátom , akibe titokban bele vagyok zúgva, komolyan megpuszilta a homlokom ??? Itt és most ?? ÚRISTEN ,ÚRISTEN, ÚRISTEN!! Ilyet azelőtt még sohasem csinált velem , pedig mégiscsak 12 éve vagyunk legjobb barátok . Vajon mi járhatott a fejében , amikor ezt csinálta ?? Szimpla baráti gesztusnak szánta , vagy... NEM ____, ILYENT NE IS GONDOLJ , MERT EZ KÉSZ LEHETETLENSÉG ! Azoban hiába gondoltam , hogy ez csak egy szimpla homlok puszi volt , azt hittem, belehalok ebbe, olyan boldog lettem hirtelen . Legszívesebben elkiáltottam volna magam, hogy " Hé Camilo, nem akarod ezt mégegyszer csinálni ? " De ahelyett , hogy ezt tettem volna , inkább Camilo mellé álltam , miközben igyekeztem kizárni a fejemből a gondolataimat , és a vágyaimat..
- Most mit csináljunk ? Eregetünk még sárkányt , vagy csinálunk mást ? - kérdeztem.
- Szerintem menjünk vissza a biciklihez, és nyissuk ki a piknikkosarat. Éhen halok ! - mondta Camilo , és ezzel a mondattal kézen fogott , majd már indultunk is vissza. A fiú társaságában sokkal hamarabb telt el a visszafele út , mint hittem volna. Camilo tökéletes beszélgető társ , vele bármikor és bármiről el lehet dumálgatni . Most is ezt tettük : beszélgettünk . De aztán egyszer csak elgondolkodtam .. Camiloval mindenről el lehet beszélni .. Ez a gondolat hogy jutott eszembe ?? Mert igazából nem lehet vele teljesen mindenről diskurálni .. Mert a bajairól nem is szokott velem beszélni.. Csak a vidám, vagány dolgokat osztja meg velem , úgy viselkedik mintha minden mindig boldog lenne és nem lenne semmi problémája, holott pedig magában emésztget dolgokat... Mint például most ... És a legjobban az zavar az egészben, hogy nekem nem mondja el a problémáit , hogy esetleg megbeszéljük, pedig én vagyok a legjobb barátja, már évek óta. Inkább csak elhallgat mindent , aminek bús , vagy akár szomorú témája van... Miközben azokat a szép , zöld szemeit és vidámnak látszó arcát bámultam , a mosoly lassan lefagyott az arcomról. Ennek a fiúnak tényleg komoly problémái vannak , vagy csak én képzelem be magamnak ezt az egészet ?? De hiszen ilyen nem lehetséges, hisz ha azt mondta, majd később elmondja mi a baj, akkor tényleg van valami. Mostmár tényleg nem tudtam úgy tenni, mintha semmi nem történt volna , így immár szomorúan ballagtam a mezőn. Camilo persze hamar észrevette rajtam, hogy baj van , így egyből rám meredt ..
- Úristen ______, mi a baj ? - kérdezte aggodalmaskodva. Mivel nem tudtam volna mit mondani neki , inkább csak hallgattam , és a cipőmet fixíroztam. Ez persze Camilonak már annyira nem tetszett , és hangot is adott ennek...
- ISMERLEK JÓL , ÉS TUDOM , HOGY BAJ VAN ! Kérlek _____, mond el , legalább egyikünk problémáit vitassuk meg !
- Na látod , ez a baj !! Cami , miért nem mondassz el nekem semmit ? Miért nem tudnánk akár most megvitatni , hogy mi a bajod ? Tudod hogy rám számíthatsz , de ennek ellenére se mondod el , hogy mi a probléma !! Nem bízol bennem ? - fakadtam ki.
- Dehogynem , csak nem szeretek a problémáimról beszélni ! Főleg most , hogy jól érezzük magunkat ! Miért akarod elrontani a vidám hangulatot ? - vitatkozott velem Camilo.
- Nem akarom elrontani a hangulatot ! Csak mindig úgy adod be , hogy minden rendben van , közben pedig semmi sincs jól ! És sosem akarsz semmi komolyabb dolgokról beszélni ! Mindig csak a móka , móka , móka!- kiabáltam neki. Camilo ezek után meg sem tudott szólalni , csak csendben végigbámult rajtam . Zöld szemeiben a szomorúságot pillantottam meg , így aztán szorosan magamhoz öleltem.
- Megértem , ha nem akarod elmondani, de tudd , hogy rám bármikor számíthatsz ! - dünnyögtem hozzábújva, miközben igyekeztem megállapítani, hogy milyen illata is van Camilonak . Persze hiába szagolgattam a fiút, mert tudtam , hogy most is édeskés, fahéj illata van.
Mint mindig . Ez ilyen tipikus Camilo illat, amit egyszerűen IMÁDOK . Most is , a fahéj illata olyan szinten volt jó illatú, hogy túl sokat szívtam belőle, és a fejembe szállt egy cseppet. De ezt szerettem én : hozzábújni Camilohoz, közel lenni hozzá, érezni az illatát, mert ez valamiért mindig megnyugtatott . Mint például most . Teljesen megnyugodtam , és tudtam , ha Caminak problémája van, valahogy megoldódik, hisz annyira súlyos nem lehet a dolog, meg hogy majd elmondja a történteket , ha akarja. Vagyis később.. Mert úgy ígérte nekem .. Ezek szerint Camilo is lenyugodhatott , mert gyengéden visszaölelt , és boldog mosoly jelent meg az arcán . Na ezt a mosolyt szerettem én igazán! Mint ahogy általában , most is feldobta a hangulatom. Ezek után nem vesztegettük tovább az időnket , hamar tovább is indultunk a bicaj felé. Óriási szerencsénkre hamar oda is értünk, így amint megláttuk a biciklit , gyakorlatilag rávetettük magunkat, és kihalásztuk a piknikkosarat. Rettentő éhesek voltunk , így semmire sem várva már nyitottuk is ki a kosarat . Hamar kivettük belőle a tartalmát, azaz a szendvicseket, majd jóízűen falatozni kezdtünk. Miközben ettünk , megvitattuk hogy mit csinálunk ezután ...
- Van egy domb nem is olyan messze tőlünk , szerintem oda mehetnénk ! Biciklivel maximum 10 perc, és állítólag csodálatos onnan a kilátás. Megnézhetnénk ott a naplementét ! - közölte Camilo.
- Hmmm , jó ötlet ! De naplementéig biztos van 2 vagy 3 óra . Addig mi mit csinálunk ? - tanakodtam hangosan.
- Nem tudom, de majd kitaláljuk , ha odaértünk ! - mondta a fiú. Ezek után csendben ültünk, egészen addig , amég be nem fejeztük a piknikezést. Utána Camilo a fejét az ölembe fektette , és a szép zöld szemeivel rám meredt.
- Tudod, olyan jól érzem magam , ha veled vagyok .. Minden bánatom vagy szomorúságom köddé válik , ha itt vagy velem .. Mindig azon aggódsz , hogy mi bajom van , miért vagyok szomorú, jól érzem-e magam ... És eközben mégis jól tudunk együtt szórakozni , és tiszteletben tartod , hogy későbbre hagyom a komolyabb témákat .. Ennél jobb barátot , amilyen te vagy , señorita, nem is kívánhatnék ... Köszönöm, hogy már 12 éve itt vagy velem ! - vallotta be . Miután meghallottam ezeket a mondatokat , gyakorlatilag transzba estem . ÚRISTEN , CAMILO NEKEM MÉG ILYEN KEDVESEN , ILYEN ARANYOSAN SOSEM MONDOTT SEMMIT ! Azt hittem, végem van ! Akaratlanul is , de a pír az arcomba szökött, miközben Camilo azokkal a ragyogó , zöld szemekkel és mosolygó arccal végignézett rajtam . Egy kevés tartotta bennem, hogy ne ugorjak szegény fiú nyakába, és szorítsam halálra az ölelésemmel. Ehelyett inkább hálásan rávigyorogtam Camira , és beszélni kezdtem..
- Őszintén, én se kívánhatnék jobb barátot , mint amilyen te vagy ! Veled mindig úgy érzem , hogy biztonságban vagyok ! Az elmúlt 12 évben hihetetlen sok emléket szereztünk , rengeteget marháskodtunk , viccelődtünk , utazgattunk .. Remélem az emléklistánk csak bővülni fog! - közöltem boldogan. Miközben Camiloval ott ücsörögtünk egymás társaságában, a semmit bámulva, a tekintetem megakadt az ölembe hulló, göndör fürtökön . Mostmár nem tudtam türtőztetni magam, nem hagyott nyugodni a vágy, hogy beletúrhassak a hajába. Így hát aztán bizgerálni kezdtem a hajszálait. Hol az ujjam köré csavartam Camilo haját , hol csak úgy beletúrogattam , hol nekikezdtem fonogatni , vagy valami más műveletet végrehajtani. Nagy csodálkozásomra , Camilo semmit sem szólt , csak vállat vont , és jókedvűen az eget pásztázta tekintetével. Így ültünk egy örökkévalóságnak tűnő ideig, miközben azon agyalgattam, még mit lehetne csinálni Camilo fürtjeivel. Hirtelen beugrott nekem valami vicces ötlet, így akarva-akaratlanul elröhögtem magam a fiú előtt. Persze az tiszta hülyének nézett ..
- Megkukultál , vagy mi van , hogy így magadban nevetgélsz ? - kérdezte humorosan Camilo.
- Nem , csak eszembe jutott valami vicces .. - kuncogtam .
- Na halljam, miről van szó ! - állt bele a témába Camilo .
- Azon gondolkodtam, hogy mi lenne , ha kivasalnánk a hajadat ?! Tudod , olyan jó egyenesre ! Akkor vajon hogy néznél ki ? - motyogtam szórakozottan.
- Azt adok én neked , hajvasalást !! - nevette el magát Camilo. - Egyszer Dolores ( Camilo nővére ) kivasalta a hajamat, csak úgy heccből, utána meg úgy néztem ki, hogy Atya Úristen ! Egész nap bújkálnom kellett , és ha meg kellett jelennem valahol , akkor muszáj volt alakot váltanom ! Nem akarod látni a kivasalt hajamat , hidd el nekem !
- Ó , dehogyisnem akarom ! Naaaa , ne izélj már itt nekem, nem lehetett azért annyira rossz ! - kacaráztam .
- De , az volt ! Úgy néztem ki , mint egy csórécsiga , akinek a frizkója megázott az esőben, de ő maga mégsem lett vizes .. - állapította meg Camilo tiszta komolyan. Miután kimondta ezt , szúrósan egymás szemébe néztünk , és úgy tettünk, mintha semmi vicces nem lenne ebben. Azonban nem bírtuk sokáig a kamuzást .. Fogalmam sem volt, hogy mi bajunk lehetett , de egyszer csak úgy elkezdtünk nevetni, hogy felzengtük egész Encantót . Minden egyes alkalommal , amikor felidéztük egymásnak a Camilo által kitalált " csórécsiga, akinek a frizkója megázott az esőben, de ő mégsem lett vizes " kifejezést , sírva röhögtünk. Annyit kacagtunk már , hogy a könny jött ki a szemünkön , és a hasunk is belefájdult már a sok mókázásba . Ott ültünk mi, két hülye , egy mező kellős közepén, és röhögtünk a nagy semmin. Mert azt igazán be kell vallani, hogy ez a csórécsigás vicc nem lett volna annyira vicces , ha el nem képzelem Camilot egy egyenes hajú , átázott csigaként. Ha már csak belegondoltam ebbe , jött hogy megfulladjak a sok nevetéstől. Aztán, jó pár perc is el kellett teljen , hogy valahogy nagynehezen lenyugodjunk , és abbahagyjuk az agymenésünket. Miután ezt megtettük , újra tekergetni kezdtem Camilo fürtöcskéit.
- Az legalább jól nézne ki , ha felkontyolnánk a hajadat ? - jutott eszembe hirtelen .
- Nem tudom , de biztosan ! Még sosem próbáltam ki , de ha megtenném , akkor a falubeli lányok legalább fele oda lenne értem, olyan jól néznék ki ! Seprűvel kéne elkergetni szegény csajokat ! - jegyezte meg humorosan a fiú, majd felállt a földről , és a bicikli felé fordult.
- Mit csinálsz ? - kérdeztem.
- Felkészítem a bicajt, hogy induljunk ! Ugyanis lassan már mennünk kéne ! Lassacskán kezd besötétedni, és ha mindenképp el akarjuk érni a naplementét, akkor tipliznünk kéne .. - tanácsolta. Én persze egyből elcsodálkoztam.
- MÁR KEZD ALKONYODNI ? HOGY TELT EL ILYEN HAMAR AZ IDŐ ? - kiáltottam megzavarodva, és az eget kezdtem el nézni. Tényleg úgy nézett ki , hogy lassan lenyugodni készül a nap. Hiába tűnt néhol az együtt töltött idő egy örökkévalóságnak , valóban hamar elrepült az idő...
- Én sem tudom , hogy történhetett ez, de sietni kéne ! - sietetett Camilo , és miután befejezte a beszédet , mindketten szó nélkül felültünk a bringára . Mire észbe kaptam, Camilo már tekert is a régebb említett domb felé. Az arrafelé út szintén lassan telt el : mintha a percek újra egy örökkévalóságig tartottak volna. De igazából pont jól jött ez így. Ahogyan a magam elé tornyosuló Camilot bámultam , és a friss levegővel keveredett fahéj illatot élveztem , úgy éreztem, hogy ez maga a menyország ! Azt kívántam, bárcsak mi ketten lennénk örökké, biciklin üldögélve , széltépett frizurával, hülyéskedve , és mezőkre , vagy akárhová máshova utazgatva. Mintha ez lett volna a közös végzetünk ... A szívem mintha meggyúlt volna, olyan melegséget éreztem a melkasomban, amikor Camilo hátát átölelve áttepertünk a fél mezőn... Olyan érzésem volt, mintha csak átmosták volna az agyamat, mert az út többi részére már nem is emlékeztem. Mire észbe kaptam, arra már a naplemente rettenetesen közel volt, mi pedig ott is voltunk egy magasabb dombnak a lábánál. Gyorsan felmásztunk arra a dombra , majd amikor felértünk , nagy fáradtan beledőltünk a nedves fűbe ..
- Esküszöm, ha valaki ma még rá akar venni valamire , sikítva elfutok előle .. Ember, úgy elfáradtam , hogy meghalok.. Hazafele tekersz te ? - humorizált Camilo.
- Na na na, szó sincs róla ! Te hoztál ide , te viszel haza , Madrigal ! Ez ennyi ! - vitatkoztam vele nevetve.
- Jól van na , tudod jól , hogy majd hazaviszlek , señorita ! De egyenlőre maradjunk itt , és nézzük meg azt a naplementét ! Hisz azért jöttünk ! - zárta le a vitát a fiú, majd a fejét az alkonyodó nap felé fordította. Ezután én is így tettem : bámulni kezdtem a lassan megtörténni készülő naplementét, és vele együtt a természetet is. Miközben arra várakoztunk , hogy a nap eltűnjön a hegyek között, Camilo egy másodpercig sem hagyott nyugodni engem : mindig mondott valami marhaságot , amin egyből röhögni kezdtünk , vagy random témákról kezdett diskurálni velem. Gyakorlatilag felzengtük ( ÚJRA ) a lassan lenyugodni készülő természetet, annyit beszélgettünk és nevettünk . De annál jobban éreztük magunkat ! Aztán , amikor a nap végre nyugodni kezdett , mindketten elhallgattunk , és hol egymásra , hol a naplementére bámulva , egymás mellett ücsörögtünk. Annyira gyönyörű volt , ahogy az égen összemosódtak a kék , lila , rózsaszín , piros és narancssárga színek, hogy teljesen elámultam . Rég nem láttam ilyen gyönyörű naplementét ! Miközben a nap lassacskán elköszönt tőlünk, nagyokat ásítozva Camilo vállára hajtottam a fejem. Megint megcsapott az a kellemes fahéj illat , amitől újra megnyugodtam , majd elmosolyodtam , és Camilora bámultam.
A szeplős arca csak úgy ragyogott a lemenő naplemente fényében , miközben zöld szemei, amibe belelógtak göndör hajszálai, megcsillantak. Nyugodt szívvel hunyhattam le a szemem , hisz teljes biztonságban éreztem magát a társaságában. A mai nap igazán tökéletesre sikerült ! Volt itt minden : dráma , nevetés , kalandozás , utazgatás, beszélgetés , és sok sok móka. Ilyen egy tipikus Camiloval töltött nap, úgy általában... Ahogyan ott ültem a naplemente fényeiben, a hosszú fűszálak között, és fejemmel Camilo vállán, lassacskán elszenderültem ...