Emlékezz! [Bakugo Katsuki X Reader] -Befejezett-

3.2. Első találkozás

Hetek teltek el, de a fiú nem bánta. Szinte minden napot a lánnyal töltött, és sorra élték újra az emlékeiket. De volt, hogy csak szimplán elmentek valahova, úgy, hogy előtte nem tervezte meg a szőke. Csak mentek, amerre éppen kedvük volt. Bakugo sokat mesélt a múltról a lánynak, és úgy tűnt, az egész nem volt hiába való. Néha felmerengett a lány előtt egy - egy emlékfoszlány. Persze a teljes képet még nem tudta összerakni magában, de már ez is nagyon nagy haladás volt.

- És ma hova megyünk? - kérdezte a lány, a szőkére nézve.

- Majd meglátod - felelte a fiú.

- Ne már Katsuki, mondd el! - kérlelte, de hiába.

- Ne nyafogj már, [Név], majd meglátod.

- Ahj, oké - fonta össze maga előtt a kezeit.

- És minek a kosár? - kérdezősködött tovább.

- Nem fogom elmondani - nézett rá unottan Bakugo.

- Idegesítő vagy!

- Te is - morogta, majd a [Név] elé tartotta a kezét. Az először értetlenül nézett rá, majd mikor felfogta, hogy mire vár a fiú, arca vörös színűre váltott. De persze azért Bakugo tenyerébe csúsztatta a tenyerét, aki erre összekulcsolta az ujjaikat.

Vagy tíz perc séta után aztán megérkeztek arra a helyre, ahova indultak.

- Hű! - mondta [Név], mikor meglátta a rózsaszín virágba borult fákat. Néhány törzse mellett ott ült egy - egy pár, de az úton is többen mentek, közben a virágokban gyönyörködve.

- Ez gyönyörű - nézett a lány csillogó szemekkel Bakugo - ra.

- Igazából én értelmetlennek tartom, hogy fákat bámuljunk, enni meg otthon is tudunk, de tudom, hogy szereted, szóval... Gondoltam eljöhetnénk - vakarta meg a tarkóját.

- Köszönöm, Katsuki - mosolyodott el a lány, majd lábujjhegyre állt, és egy puszit nyomott a szőke arcára.

- Gyere, üljünk le! Nézd, ott van egy üres hely! - mutatott az egyik cseresznyefa irányába, majd elengedte a fiú kezét, és az említett helyre sietett. Bakugo csak pislogás nélkül meredt utána egy darabig, majd követte. Leült a fűbe [Név] - vel szemben, a kosarat pedig maguk mellé rakta.

- Olyan szépek ezek a virágok, nem? - kérdezte a lány, őszinte csodálattal a hangjában.

- Ezek csak virágok. Nem értem, hogy mi olyan különleges bennük.

- Hát hogy... Szépek - vonta meg a vállát [Név].

- Aha.

Bakugo egy darabig figyelte a lányt, aki a fejét forgatta, és felváltva nézte a fákat, és az úton járkáló embereket. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve közelebb csúszott hozzá, maga felé fordította a fejét, majd összeillesztette ajkaikat. [Név] kikerekedett szemmel nézett rá, majd elhúzódott.

- Ne... Ne haragudj, de... De én még... Én - dadogta. Arcán végigfolytak a könnyek.
- Annyira sajnálom, Katsuki, én csak...

- Mindegy. Hagyjuk, nem számít - állt fel a szőke. - [Név], én nem tudok kiigazodni rajtad, de komolyan. A rohadt életbe is, azt hittem, hogy már túl vagyunk ezen! Hetek óta várok rád, de nekem ez már nem... Nem megy - túrt idegesen a hajába. [Név] feltápászkodott, és dühösen nézett rá.

- Te ezt az egészet nem érted, Katsuki! Nem te vagy abban a helyzetben, hogy egy olyan emberrel randizol, akit jóformán nem is ismersz! Nem emlékszem rád, és biztos, hogy régen szerettelek, de... De ez az egész, most más! Én csak... Tudod, néha rá kell, hogy vegyem magamat arra, hogy elmenjek veled bárhova is. Azt mondom magamnak, hogy basszus, [Név], ő a barátod, a vőlegényed. Szeret téged, és nézd meg, mennyire próbálkozik! És én is igyekszem, de ez azért nem megy csak úgy, ez nem olyan egyszerű!