Emlékezz! [Bakugo Katsuki X Reader] -Befejezett-

1.2 Sötétség

– [Név]… [Név] - nek balesete volt… – mondta a nő elfúló hangon.

– Hogy mi? – pattant fel a fiú. – A rohadt életbe! Hol vannak?

A lány anyja elmondta a kórház címét, mire Bakugo azonnal magára vette a kabátját, és futva indult el. Közben leszólított egy taxit, beült, elmondta a címet, majd szinte ráordított a sofőrre, hogy induljon már. Amikor odaértek, szinte meg sem várta, hogy megálljon az autó, hanem kiszállt, becsapta maga mögött az ajtót, és elindult az épület felé.

– És a fuvardíj? – kiabált utána a taxis, mire a szőke sűrű szitkozódás közepette visszament, a férfi kezébe nyomott valamennyi pénzt, és elrohant. A sofőr még utána szólt, hogy mi lesz a visszajáróval, de ő már nem foglalkozott vele. Csak az járt az agyában, hogy [Név] - nek nem eshet baja. Azt ő sem élné túl.

– Hol van? – kérdezte a pultra csapva, mire a recepciónál ülő fiatal lány összerezzent.

– Kit keres, Uram?
– [Teljese Név] - et – felelte, de hangja cseppet sem lett nyugodtabb.

A lány a gépre nézett, majd kikereste a nevet. A szőke türelmetlenül figyelte.

– A sürgősségin van – mondta végül.

Bakugo várta, hogy folytassa, és mikor ez nem következett be, szinte ráordított.

– Megmondaná, hogy az hol a faszban van? Vagy találjam ki?

A lány megadta a feleletet. Katsuki válaszra sem méltatta, már ott sem volt. Futva ment végig a folyosón, igyekezett kikerülgetni az embereket, de amikor ez éppen nem sikerült, akkor sem szólt, csak ment tovább. Nem érdekelte az égvilágon semmi, csak [Név]. A váróterembe érve a lány szüleit vette észre. Az nő az orrát törölgette egy gyűrött zsebkendővel, a férje pedig a hátát simogatta.

– Mi van vele? Jól van? – nézett rájuk idegesen.

– Nem… Nem tudom… – motyogta az anya.

– Bassza meg! – rogyott le egy székre, és a tenyerébe temette az arcát. – Az én hibám – suttogta. Erre Ayame felkapta a fejét.

– Ezt hogy érted? – kérdezte döbbenten.

– Én csak… Veszekedtünk, és… A francba, ha tudom, hogy ez lesz, nem hagyom elmenni!

– Hogy mi? Te… Istenem, én mindig mondtam [Név] - nek, hogy nem vagy hozzá elég jó, de nem hallgatott rám, és most tessék! Ez lett a vége – tárta szét a karját.

– Hogy jön ez most ide? Tudom, hogy nem kedvel engem, igazából tökre leszarom, nem érdekel, de szerintem most nem erről kéne beszélnünk! [Név] - et most műtik! – csattant fel a fiú.

– Akkor mikor beszéljünk róla? – kérdezte a nő. – Amikor a lányom itt van, akkor nem tudjuk megbeszélni, tessék, most itt a lehetőség!

– Ayame, Bakugo, talán nem kéne… – szólalt meg ekkor Tadashi, de a másik kettő ügyet sem vetett rá, veszekedtek tovább.
Sosem kedvelték igazán egymást, és most, ebben a helyzetben ez mégjobban meglátszott.

Ekkor egy orvos lépett a terembe, és végignézett az ott lévőkön.

– A műtét sikeres volt, túl van az életveszélyen – mondta. [Név] szülei megkönnyebbülten sóhajtottak fel, és némileg Bakugo is megkönnyebbült, de tudta, hogy a férfi még nem fejezte be.

– De? – kérdezte.

– Most még kómában van. A karjai eltörtek, és de az be fog gyógyulni. Viszont a fejét elég erős ütés érte, nem tudni, hogy egyáltalán fel fog - e ébredni.