Emlékezz! [Bakugo Katsuki X Reader] -Befejezett-

4.2.Rózsák

- [Név]! Tudunk találkozni? Beszélnünk kéne - mondta Mina köszönés nélkül. Hangja izgatottan csengett.

- Öhm... Persze! De minden oké?

- Aha! Minden a leeegnagyobb rendben! - felelte.

- Oké, akkor... Hol?

- Gyere a kávézóba! Tudod, amelyikbe járni szoktunk!

- Jó, tíz perc, és ott vagyok - mondta a lány, majd letette a telefont. Bakugo felvont szemöldökkel nézett rá, magyarázatot várva.

- Mina volt az. Beszélni akart. Remélem, minden rendben van. Majd utána, vagy holnap, vagy valamikor elmehetünk valamerre együtt... Ha gondolod. De ez elég sürgősnek tűnt - húzta el a száját [Név].

- Jó - morogta a szőke, majd felállt az ágyról, és a lányhoz lépett. A derekánál fogva közelebb húzta magához, és a nyakába csókolt.

- De akkor holnap elviszlek valahova.

- O... Oké - dadogta [Név] zavartan. - De most már tényleg mennem kell... Ja, és még valami!

[Név] felemelte az ágyról azt a képet, ami az iskolabál előtt készült.

- Ezt neked adom - mosolyodott el, és Bakugo kezébe nyomta a papírt. A szőke a fotóra nézett, majd vissza a lányra.

- Kösz.

[Név] lábujjhegyre állt, és arcon puszilta Katsukit. Aztán a földszint felé indult, Bakugo pedig kelletlenül követte. Ayame a konyhában maradt, nem akart találkozni Bakugo - val.

- Anyu! Elmegyek, majd jövök - kiáltotta [Név], majd a kilincs felé nyúlt. Ekkor kinyilt az ajtó. A lány apja állt mögötte. A lányára nézett, majd észrevette a mögötte álló szöszit.

- Bakugo... - vonta fel a szemöldökét, arca már nem volt olyan vidám, mint pár másodperccel előtte. - Beszélhetnénk?

- Apu... - szólt [Név].

- Kincsem, te menj nyugodtan, nekem még megbeszélni valóm van Bakugo - val.

- De...

- Menj, [Név] - vágott a szavába Katsuki.
- Majd beszélünk - mondta komor arccal.

A lány pár másodpercig a tekintetét kapkodta az apja és a fiú között, majd felsóhajtott.

- Huh, oké... Akkor én... Megyek...

Azzal sarkon fordult, és elindult. Tadashi egy ideig figyelte a lányát, majd Bakugo - ra nézett.

- Menjünk be - tette a fiú vállára a kezét.

Beléptek a házba, a férfi becsukta maguk mögött az ajtót. Leült a székre, levette a szemüvegét, majd megdörzsölte az orrnyergét.

- Nézd, fiam - kezdett bele. - Én tudom, hogy szereted a lányomat, azt is tudom, hogy nem vagy olyan rossz ember. De ez nem jelenti azt, hogy bánthatod [Név] - et - nézett a szőkére.

- Nem bántom. Mi csak összevesztünk - felelte a fiú komoran.

- Lehet - bólintott Tadashi. - De a lányom attól még rosszul érezte magát emiatt, mert a fenébe is, ha nem is emlékszik rád, a szíve mélyén szeret téged!

Pár másodpercig csak meredt maga elé csendben, majd újra a szőkére pillantott.

- Én megértelek téged. És [Név] - et is. De érts meg te is engem. Az apja vagyok, és...

Ekkor a konyhában valami nagy csörömpöléssel a földre esett, és Ayame lépett ki a helyiségből.

- Ide figyelj, Bakugo - kezdett bele idegesen. - A férjem nagyon elnéző veled. De ne várd, hogy én is az leszek - tartotta fel a mutatóujját. - Mégis kinek képzeled te magad? Ha? Azt hiszed, hogy megbánthatod a lányomat, aztán meg csak úgy elnézzük? Azt mondtam [Név] - nek, hogy adok neked még egy esélyt, mert valamiért szeretett téged, mikor még emlékezett rád, de ez nem jelenti azt, hogy hagyom, hogy rosszul érezze magát miattad! - hadarta a nő.