Wei Wuxian pov.
Másnap izgatottan indultam meg a helyszínre, ami nem más volt, mint a Qishan stúdió. Olvastam róla, a Wen család tulajdona már több, mint 100 éve. Na ők aztán nagy multú család.
A bejelentkezésnél támadt némi kételyem, hiszen volt vagy 500 jelentkező, onnan tudtam, mert én voltam a 498—adik. Két órát kell várnom mire egyáltalán sorra kerülök. A gitáromat állítgattam addig.
– Klassz gitár! – hallatszott mellőlem. Egy nálam talán egy évvel idősebb fiú volt az, ártatlan, kedves, szinte már bugyuta tekintettel.
— Oh, köszönöm. Wei Wuxian! — nyújtottam kezet.
– Xia Lian! Gondolom a meghallgatásra vagy itt. Én már itt tanulok.
– Óh, te is énekes vagy?
— Nem, nekem ahhoz nincs elég tehetségem! Producer vagyok és rendező. Legalábbis az leszek érettségi után. – motyogta zavartan. Kedves volt és jó hallgatóság is. Egy órán át csak beszélgettünk. Azt hiszem szereztem egy barátot. Felálltam, hogy segítsek neki mert egy nagy zsák port cipelt, ami talán krétapor lehetett. Majdnem leejtette, de időben elkaptam. A por azonban egyenesen egy mellettünk elsétálóra csapódott. Egy fiatal fiú, olyan 19 éves lehetett. Mérgesen ránk nézett.
— Hé! Vigyázz már! – morogta.
– Bocsánat Wen–xisong, nekem próbált segíteni! – kelt a védelmemre Xia Lian. Wen?! Óh, remek!
— A meghallgatásra jött, mi? Hihetetlen, hogy egy ilyen jómódú iskolába már ilyen utcapatkányokat is beengednek. — ezzel el is ment. Utána mentem volna, hogy ki kérjem a magamét, amikor hirtelen megfagyott a levegő. Egy férfi jött be. Magas, izmos termetű, talán a harmincas évei végén.
— Ez ki?
— Ő a nagy Wen Rouhan, az övé a stúdió. — magyarázta Xia Lian. A férfi tekintete szigorúan mért végig mindenkit. Majd megakadt a nagy krétapor folton és a fiún akire ráesett.
– Chao—er. Hogy nézel ki? Mi ez a felfordulás?
– Ő az oka az egesznek! - mutatott rám. A férfi kíváncsian megindult felém. Nyeltem egyet, hisz' a vörös szemei végig mértek engem.
– Te ki vagy?
— A...A nevem Wei Wuxian. Elnézést a rendetlenségért, baleset volt.
— Baleset vagy nem, szerintem ki kéne dobni. — tette keresztbe a kezét Wen Chao.
– Jaj ne, kérem én... — kezdtem szabadkozni, de Wen Rouhan elmosolyodott.
- Talán te is felléphetnél, úgy érzem színesítenéd a stúdiót. — mondta az állam alá nyúlva, hogy jobban megnézze az arcomat.
CZYTASZ
A kristály akadémia
Romans"Üdvözöljük önöket a Kristály akadémian, ahol a zene, az ének és a művészet lesz a mestered! Ha úgy érzed ez a végzeted, akkor ne habozz! Gyere el a legközelebbi meghallgatásunkra és felvetelt nyerhetsz erre az akadémiára."
