Bíbor Vörös Levendulák.

--12--

- Anyuci bátyusék haza se jönnek már? - kérdezte szomorúan Kazahsztán mire mosolyogva néztem rá.

- Igazság szerint nem tudom kincsem de lehet hogy hamarosan haza jönnek hozzánk. - mondtam majd automatikusan mosolyogni kezdtem azon hogy szomorú több évnyi kegyetlenséget nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra levetkőzni magadról.

Próbáltam. Nem az zavar hogy nem jött haza vagy hogy magával vitte Russia-t sokkal inkább az böki a szemem hogy ennyire nem gondol a többi gyerekére mennyire tönkre teszi szegényeket.

- Anya nézd milyen szépeket rajzoltam! - kiabálta Ukrajna mire boldogan guggoltam le elé.

- Hagy nézem csak meg a remek műveket. - feleltem kuncogva mire Ukrajna a kezembe is adta a színes rajzokat.

- Nagyon szépek életem! Aranyos galambok ki ragaszuk a hűtőre. - mondtam mosolyogva majd puszit hintettem Ukrajna csinos kis puha arcára.

- Anya szólj rájuk most én fogom kinyalni a sütis tálat! - visitotta sértetten Belarus mire mosolyogva adtam oda neki a kanalat ami csupa csokis volt.

- Már nagyon késő van kincsem miért nem alszol a többiekkel? - kérdeztem miközben pakolásztam a nappaliban és csak utána tűnt fel hogy Ukrajna az.

- Nem fognak apáék haza jönni? Igaza volt az igazi anyukánknak hogy azért jöttünk ide hogy apa itt hagyjon minket neked anya? Tudtam hogy sose szeret minket annyira mint Russia-t. - kérdezte halkan lehajtott fejjel Ukrajna majd ujjait kezdte tördelni.

- Gyere ide életem! Lehet úgy érzed apukád nem szeret titeket annyira mint a bátyádat de attól még ti is nagyon fontosak vagytok neki. Nem fogok hazudni életem Afganisztán sok butaságot szokott össze vissza mondani de nem tudom hogy az amit mondtál mennyire igaz. Lehet tényleg azért nem jöttek még haza lehet azért mert valami olyan dolgot csinál ami nektek jó. Ezt én se tudhatom és te se életem de mivel ide jöttetek hozzám ezért vigyázni és szeretni foglak titeket mint Német-et. Ne legyen ilyen sok butaságal tele a csöpp kis fejed. - feleltem majd Ukrajna orrára pusziltam.

Igazán sajnálom szegényeket nem lehet könnyű így felnőni. Soviet-ról egész sokmindent lehet elmondani köztük azt is hogy borzalmas szülő de ő is tudna változni csak még hülye felfogni hogy mennyi mindenben lenne akkor része.

Lehet nem kellett volna még régen a fejéhez vágnom a hamvedert* ( hamutartó csak mi így hívjuk otthon :/ ) akkor talán maradt volna benne még valami élet ösztön.

Ukrajna reszketeg testét ölembe húztam és haját kezdtem simogatni hogy minél előbb meg nyugodjon és el tudjon aludni. Talán hajnali három is elmúlt mikor halottam nyítodni az ajtót.

- Fektessd le Russia-t veled beszédem van még. - mondtam unottan Soviet-nek majd fel vittem Ukrajna-t a nagy szobába hogy nyugodtan tudjon pihenni. Már csuktam be az ajtót mikor meghallottam Belarus sírását.

- Mi a baj kicsi babám? Fáj valamid? Rosszat álmodtál? - kérdeztem ijedten majd vissza mentem a szobába és fel kapcsoltam a kis villanyt.

Belarus sírva mászott ölembe majd hasára szorította kezét. Biztos elrontotta a hasát a sok édességel.

- Nagyon fáj a hasam anyuci! - kiabálta még mindig sírva Belarus mire elkezdtem öltöztetni.

- Soviet! - kiabáltam le idegesen annak a méteres idiótának majd ruháimat próbáltam magamra kapkodni.

- Mi a fasz van? - kiabálta vissza egész kulturáltan az a buzi mire mérgesen szaladtam le a nappaliba.

- Vigyázz a gyerekekre és magadra is ha lehet. - mondtam sietősen majd Russia buksijára simitottam.

- Még mindig fáj kincsem? - kérdeztem idegesen Belarus-tól majd hatalmas hasára simitottam óvatosan.

- Mi a baj velem? - kérdezett vissza Belarus sírva majd nyakamba karolt.

- Nem tudom életem de az orvos bácsi biztosan segít majd hogy ne fájjon. - feleltem majd sietősen lepkédtem be az ügyeletre.

~~~~~

Sziasztok!
Igazából nagyon nem tudok mit hozzá szólni ehhez a részhez csak van és így kész.
Úgy érzem magam mintha egyhelyben topognák egy hideg téli napon ezzel a könyvvel.
Pedig szerintem még nem olyan szörnyű.

~~~~~