Novellárium

Musical

I. Válogató

A szereplőválogatás elérkezett a harmadik és egyben utolsó fordulójához. Cingár elnézte a színpad különböző pontjain bemelegítő színészeket, táncosokat, első próbálkozókat. Ő maga főszerepekért jelentkezett, az eddigi fogadtatása és pontszáma jelentette sikerekkel vértezte fel magát, a győztesek teljes nyugalmával állt a függönyök egyik redőjébe süllyedve. Arra sem vette a fáradtságot, hogy a többiekkel együtt melegítsen be, nem akarta már az elején megizzasztani magát. Ráér bemelegíteni akkor, amikor elkezdődik a válogatás. Bőven lesz ideje erre, mire szólítják majd.

Tökéletesen bizonyos volt afelől, hogy mindenképp kap majd szerepet, méghozzá nem is akármilyet. Ezerszer hallotta már a bókot, miszerint ő a Tökéltes Színész és Táncos, egy olyan jelenség, aki minden igényt és elvárást egyszerre testesít meg. Már rég nem kételkedett abban, hogy ő minden, amire színészi és táncos berkekben az utóbbi időben abszolút kereslet van. Magasra nőtt, és ez csak még jobban kihangsúlyozta soványságát. Pár évvel ezelőtt még gyűlölte apró melleit, amitől fiúsan laposnak tűnt a mellkasa, de mostanra megtanult hálás lenni azért, hogy az eltelt idő alatt sem vesztette el kamaszosan deszka alkatát.

Arca jellegtelen vonásainak köszönhetően nem tűnt sem nőiesnek, sem férfiasnak. Aki ránézett nem tudta megmondani róla, hogy fiú-e vagy lány. Az őt szemlélők nehezen, vagy semennyire sem tudták megállapítani a korát. Hogy ezt a nemtelen látszatot tovább erősítse, haját is félhosszúra vágatta, mindig teljesen semleges frizurát viselt, hogy bármihez jó legyen. Hangja is úgy zengett, amilyennek kérték, amit a szerep épp megkívánt.

És a mozgása... Úgy táncolt, ahogy senki, mintha csontjai sem lennének, hogy visszatartsák. Ő volt az, akit bárki látott akár csak megmoccanni is, máris az istenadta tehetség jelzővel illette. Ha valakinek, neki nem volt mitől tartania, hiszen nem létezett olyan opció, hogy ne kapjon emlékezetes szerepet. Ő a hírnévre felkészülve és felkészítve jelent meg eddig minden fordulón.

Csakhogy Cingár (1) nem a hírnévre hajtott, hanem a felejthetetlenségre. De ehhez kellett valaki, aki lendít rajta, hogy ne csak az ő bármilyen önmaga legyen. Tudta, hogy a harmadik fordulón múlik majd minden, itt kell tehát megmutatnia mindent magából, amit eddig szándékosan visszatartott. Célja a döntést hozó zsűri nem puszta lenyűgözése, hanem kegyetlen lehengerlése, eszköze pedig a kreativitás és arcátlan előadás lesz.

Mindenki tudja, miről szól ez a forduló. A kibontakozásról. A legtöbb színész és táncos ezért csak önmagára koncentrál. Olyan darabokkal készülnek, amiket rájuk álmodtak, és élesen elutasítanak bármilyen jellegű kooperációt. Meglehetősen egysíkú és ostoba taktika ez, de mindenképp Cingárnak dolgozik a többiek önteltsége. Az ő meglátása az, hogy lehet csodálatos egy egyéni produkció – nem egy ilyet látott már a világ –, de mélységet és esszenciát csak a kontraszt adhat neki.

Körbefuttatta vizslató tekintetét a gyakorlásban elmélyült jelenlevőkön, holott nagyon jól tudta kit keres. Már az első fordulón szemet szúrt neki, bár kinek nem, hiszen akkora darab volt. Amikor meglátta, hogy Kövér is sorszámért áll sorba, és valóban komolyan gondolja a részvételt, az első gondolata az volt, hogy vajon mit keres ez itt. Ennyire nincs önkritikája? Vagy csak szereti, ha megalázzák? Elképzelni sem tudta, mi motiválhatja. Azt meg álmában sem gondolta volna, hogy nem háttértáncosnak jelentkezik.

Aztán meglátta táncolni, és a döbbenettől még a száját is tátva felejtette. Akkor először tárult szeme elé ilyen produkció, bizton kijelenthette, hogy majdnem még az övéhez is felért. Kövér (2) önbizalma, Cingáréhoz fogható elszántsága, szinte átragyogott makulátlan bőrén, de megjelent abban, ahogy fénylő, hajkorona finom ívű válla körül úszott. Hatalmas keblei kecses ringással kísérték minden mozdulatát, mintha csak egy termékenység istennő lenne. És az a báj, az a kellem, mintha ezt az egész óriási testet másra sem teremtették volna, mint ilyen finom, elegáns mozdulatokból összerakott táncra.