2.

572 35 1
                                    

Bucky a szobájában a földön ücsörgött félhomályban hátát az ágyának támasztva. A szűrkesékben egy ütöttkopott fényképet szorongatott. Magát a képet nem nyomtatták régen mégis olyan réginek tűnt mintha a készülésekor vetették volna papírra. A szoba ajtaja lassan kitárult és az éles beáradó fény kissé bántotta a férfi szemét, párat pislogva látta csupán, hogy legjobb barátja kereste fel őt.

- Már mindenhol kerestelek nem hiszem el, hogy végig itt voltál. - a villany felkapcsolása után leült barátja mellé - Mi az? - nézte kíváncsian Bucky által szorongatott tárgyat. Bucky tétovázva, ámbár odaadta neki a képet. Steve szemei hatalmasra kerekedtek mikor megpillantotta a Bucky mellett álló gyönyörű fiatal nőt.

- Ő...

- Marie Williams. A 107-esek egyetlen nőitagja, ma már sokan a létezéséről sem tudnak. Mikor minket elfogtak ő az élete árán mentett meg engem. Azóta kisért az emléke, ha nem akart volna segíteni valószínűleg elfogták volna és akkor ő is kiszabadulhatott volna. - mesélte el fájdalmas emlékeit - A képet egy múzeumban láttam meg valamikor néhány éve ez egy másolata. Ennyi maradt belőle hátra. Tudod, hogy mi volt a kép alá írva? James Buchanan Barnes őrmester és a 107-esek ápolónője. - horkantott fel - Igen többnyire ő látta el a sérülteket, de ő nem egy szimpla nővérke volt. Az oldalunkon harcolt és jobban, mint néhány férfi.

- Miért nem meséltél eddig róla? - kérdezte óvatosan. Nem akarta, hogy barátja sebei feltépődjenek, de ez elkerülhetetlen volt.

- Úgy éreztem, ha beszélek róla akkor nincs visszaút és örökké elveszítettem. Azt akartam, hogy legyen remény, hogy talán mégsem halt meg akkor, hogy elmenekült és valahol éli az életét békésen. Most, hogy láttam Amalit felzaklatott. Azt akarom hinni, hogy ő csak az unokája vagy dédunokája esetleg, hogy egyszerűen csak hasonlít rá. De valamiért rossz érzések kerítettek hatalmába.

- Nem lehet, hogy csak lelkiismeret furdalásod van? - próbálta nyugtatni, de ő sem hitt saját szavainak. Nem értette Amali miért beszélt úgy Buckyról, mint aki ismeri, de így minden értelmet nyert számára. Steve nem akarta felzaklatni és mélyebb sebeket ejteni barátján így még nem vetette fel annak lehetőségét, hogy esetleg Amali is egy szuperkatona míg nem bizonyosodik meg róla teljesen.

- Lehet. - suttogta magaelé hatra döntve fejét.

- Pihend ki magad holnap majd beszélünk. - veregette meg a vállát azzal távozott. Másnap Steve kora reggel felkereste Wakanda Nemzetközi Jótékonysági Központját és reménykedett, hogy nem kerülte el a lányt. T'Challa segítségét kérve a központban Steve hamar megtalálta őt, ahogy az egyik tanteremben pakolta össze a holmiját. Amali még normál hangerőn is hallotta az óvatos lépteket.

- Amali a Kapitány váltana veled néhány szót. - közölte T'Challa - Az irodámban leszek, ha szükség lenne rám.

A király távozása után csend nehezedett a két exkatonára, amit Steve tört meg.

- Marie?

Amali nem lepődött meg tudta, ha a Kapitány felkereste akkor nyomos oka volt rá. Azt is tudta, hogy ha eddig nem is Bucky az arca látta után biztos elmeséli mi történt a múltban.

- Marie meghalt 1943-ban - fordult lassan Steve felé - és nem szeretne feltámadni.

- Tényleg ön az. - Steve szája elé tette a kezét döbbenetében. Nem tudta ez jó vagy esetleg fájdalmas hír lehet majd Bucky számára. A nő, akinek békés életet kívánt életben is van, de az élete egy cseppet sem volt békés. Ugyan azt szenvedte át, mint Bucky a Hydra markaiban.

- Nincs nagy kedvem elmesélni az élet történetem, ha valamire kíváncsi faggassa csak ki Shurit vagy esetleg T'Challat áldásomat adom rá. Most csak szeretnék visszatérni a békés Wakandába. - folytatta a pakolást, ahol az imént abbahagyta.

Echo (Bucky ff)Where stories live. Discover now