7.

345 33 2
                                    

- Hogy telt a napja Amali.

- Átaludtam. - válaszoltam a furcsállva pislogó Kapitánynak, majd elmeséltem neki az okát.

A folyosón haladtunk a szobáink felé, úgy éreztem én már eleget aludtam így azon gondolkodtam mit csináljak reggelig. Bucky nagyjából két méterre haladt előttünk és nem szándékozott belefolyni a beszélgetésbe.

- Szóval ezért. - bólogatott.

- Rogers Kapitány szeretnék bocsánatot kérni a múltkori viselkedésemért.

- Ugyan teljesen érthető volt a tartózkodása. Hisz egy veszélyes, zűrös élet várta itt, amit nem akart újra megtapasztalni. Ráadásul rengeteg idegen veszi körül furcsa és különös képeségekkel. Nem ehhez van szokva biztos nehéz a magunk fajta társaságában lenni...

- Maga nem idegen. - vágtam a szavába talán egy kicsit túlzott izgatottsággal. A Kapitány zavartan mosolygot. - Sokat hallottam önről.

- Ne higgyen el mindent, amit mondanak. Amerika Kapitány nem olyan nagy szám. - állt meg Bucky mellett, aki már a szobája előtt várakozott.

- Nem, én Steve Rogersről beszélek. A felettesem együtt szolgált önnel és rengeteget mesélt nekem magáról. Mindig is nagy vágyam volt találkozni magával és őszintén örülök, hogy ez megtörtént. - a Kapitány melegszívűen mosolygott és már tudta miért mondtam mindezt.

- Ti beszélgessetek még nyugodtan, de én már fáradt vagyok. - túrt a hajába Bucky majd bement a szobájába.

- Mindig is tudni akartam milyen lehet személyesen az a nagyszerű barát, akiről annyit áradozott. - suttogtam a zárt ajtót bámulva - Habár sohasem találkoztunk úgy éreztem ismerem magát. - sétáltunk el az én szobámig.

- Mikor megtudtam ki ön örültem, hogy volt mellette valaki, aki így törődött vele. Köszönöm, hogy most is mellette állsz Amali. - meglepetten ám boldogan néztem fel a Kapitányra - Ugye nem bánod.

- Nem, dehogyis csak kicsit furcsa, hisz maga, vagyis te vagy az a bizonyos Steve Rogers Kapitány, korunk hőse. Én pedig...

- Nyugalom Amali ezek már nem a 40es évek és mi barátok vagyunk. - nevetett.

- Igaz. - nevettem én is.

- Ha bármiben segíthetek esetleg beszélgetnél csak szólj. Sok munkám van igaz, de mindent megteszek, hogy a segítségedre legyek.

- Köszönöm Kapitány őszintén hálás vagyok. - nyitottam ki a szobám ajtaját - Jó éjszakát.

- Jó éjt Amali.

Üzenetet küldtem Shurinak, hogyha felkel ne aggódjon miattam. Leírtam, hogy minden rendben volt mindössze átaludtam a napot. Ahogy gondoltam nem bírtam visszaaludni ezért elővettem a laptopomat. Mikor egy II. világháborús dokumentumfilm közepén jártam hajnali ötkor kopogás zavart meg.

- Kapitány? - döbbentem meg az ajtóban álló személy láttán.

- Gondoltam, hogy te sem alszol. Kávét? - nyújtotta felém a poharat, amit elfogadtam.

- Köszönöm. Pihenned kéne nem kávét főzni.

- Már egyáltalán nem tudnék lefeküdni így gondoltam zaklatom az egyetlen szemlyt, aki ébren van az egész bázison.

- Megtisztel.

- Igazán kíváncsivá tettél, vajon milyen is volt a kettőtök viszonya? Azt mondtad ismersz én is szeretnélek megismerni. Nem megyünk le a nappaliba? Volna néhány kérdésem.

A nappaliban ültünk egymással szemben kávéval a kezünkben és az időérzékünket elveszítve beszélgettünk a múltbéli életünkről és a Buckyval való barátságunkról.

- A megható beszéde után betörtünk az épületbe, de az üres volt se ellenség se túszul ejtett bajtárs. Komoly helyezt volt mégsem volt olyan katona, aki ne nevetett volna úgy igazán őszintén. - nevettem mesélve az egyik legszebb emlékemet a Kapitány is nevetett a történeten.

- És hogyan találkoztatok először. - kérdezte miután kicsit lenyugodott.

- Melyiket szeretnéd hallani ténylegesen az elsőt vagy amelyiket ő tekinti elsőnek?

- Ezt, hogy érted? - hajolt előre érdeklődve.

- Mikor legelőször találkoztunk siettem, hogy időben jelentkezzek a szolgálatomra, de nehezen találtam meg a parancsnokot. Természetesen Bucky látta, hogy elvagyok veszve és lovagiasan hozzám sietett. Egyenruhában, büszkén kihúzva magát, fején a sapkája féloldalasan állt és tudod azzal a tipikus flörtölös sármjával. - Steve csak mosolyogva bólogatott - Szóval megállt előttem hátérben a barátai sugdolóztak, vigyorogva kérdezte idézem „Segíthetek szép hölgy?". Én a szemébe néztem és higgadtan nemet mondtam és tovább mentem. Annyira megdöbbent, hogy egy darabig még ott állt, a barátai pedig nevetve csatlakoztak hozzá. - a Kapitány alig tudta visszafojtani a nevetését - Azt hiszem kicsit megalázva érezte magát ezért ő a második találkozásunkat tekinti az elsőnek ezt pedig próbálta elfelejteni.

- Pedig igazán emlékezetes első találkozás.

- Szerintem is. - mosolyogtam, mindig is szerettem visszagondolni arra a pillanatra.

- Na és milyen volt a második?

- Bucky verekedésbe keveredett egy másik katonával. A katona szájára merte venni a legjobb barátját és ezt az őrmester nem tűrte el. Miután jól elintézték egymás mindketten a gyengélkedőre kerültek és én láttam el az ő sérüléseit. Akkor ott dühös és feszélyezett tekintettel sokkal emberibbnek és sebezhetőbbnek tűnt. Neki ez az első találkozásunk története, nekem az első őszinte pillanatunké. Aztán jött a többi, egymás piszkálása, bátorítása, vigasztalása és így jó barátokká váltunk.

- Bucky mindig is kiállt értem és én nem tettem meg ugyan ezt. - mondta megtörten.

- De igen hidd el jól tudom. - mosolyogtam rá bátoritóan, de ő elfordult.

- Mégsem vettem észre. - feszülten túrt hajába. Látszott, hogy a Kapitánynak erős bűntudata van valami miatt. - Miután kiszabadítottam őt elkezdtük felszámolni az ellenséges bázisokat. Az elsők között volt, akik berontottak és első volt, aki haditúszok után kutatott. Azt hittem ennyire lelkes és törekvő, de az megsem fordult a fejemben, hogy kereshet valaki. Nem mondta, de tudnom kellet volna, ha jobban figyelek segíthettem volna neki. - kettős érzések kavarogtak bennem a tudattól, hogy Bucky kutatott utánam. Boldog voltam ugyanakkor majd megszakadt a szívem, ha belegondoltam mennyire reménykedett és minden alkalommal összetört.

- Ugyan már Steve abban az időben más miatt kellett aggódnod egy világot kellett megvédened. Bucky sosem tartaná számon ezeket a dolgokat. - próbáltam vigasztalni.

- Tudom jól, de akkor is segíteni akarok neki és a legjobb, amit most tehettem, hogy visszaadtam neki, amit elvesztett.

- Én már nem vagyok ugyan az. - húztam el a szám - Ha ugyan olyan lennék, mint akkor már rég felismert volna.

- Mindannyian változtunk, de azért ott van bennünk a múlt és az a rengeteg emlék.

Echo (Bucky ff)Where stories live. Discover now