Echo (Bucky ff)

8.

Bucky fáradtan nyakát masszírozva haladt Sam mellett. Az éjszaka alig tudott vagy inkább nem akart visszaaludni nehogy egy újabb rémálom várja. Mikor végül mégis elragadta az álom, de nem élvezhette sokáig hamar felrázta őt a reggeli ébresztő Sam képében. Teljesen ki ment a fejéből ígérete miszerint elmennek együtt a lőtérre. Indulás előtt még bekopogott Amali szobájába hátha velük tartana, viszont nem kapott választ így úgy vélte még alszik. Nehezen tudott koncentrálni mégsem hibázott el egy célt sem, azonban alig várta, hogy végezzenek és pihenhessen még egy keveset. A nappali felé tartva hallgatta Sam megszokott dumáját és csak arra tudott gondolni, hogy mindjárt leülhet. Sam hirtelen megállt a beszédben és megragadta Bucky vállát. Érdeklődve nézett a férfira, aki csak vigyorgott.

- Azt hiszem a Kapitányunk nagyon megkedvelte az újoncot. - furcsállva nézett abba az irányba amerre barátja figyelt.

Ledöbbent a két nevetgélő személyt látva. Egyrészt azért, mert a legjobb barátja sohasem viselkedik ilyen fesztelenül az emberek többsége társaságában. Másrészt pedig mert Amalit nem látta még ilyen szabadon nevetni így egészen úgy festett, mint Marie. Marie mindig vidám volt, kedves és naiv semmiben sem hasonlított a szarkasztikus, komor Amalira mégis abban a pillanatban a nevetésében csak Mariet látta. - Ő nem Marie. - Ismételgette a fejében. - Nem Marie. - Fogait szinte csikorogtak ahogy összeértek, kezei pedig ökölbe feszültek. Ő nem Marie volt mégis árulást érzet barátja felől. - Miért ne beszélhetnének, nincs hozzá közöm, nincs hozzá jogom. Ő nem Marie. - Nyugtatgatta magát. Észre sem vette már a konyhában állt Sam társaságában és míg a férfi reggelit készített ő fülelt ahogy tudott már fáradságot sem érzett.

- Star Wars? - kérdezte lelkesen Steve.

- Fent van a listámon, de még nem jutottam el odáig. - mondta kedvesen.

- Bucky sem látta még talán lehetne közös program. Mit szólsz Bucky? - szólt barátjának, Bucky mintha nem tudná miről volna szó kérdőn feléjük nézett. De megbánta, egy ártatlanul mosolygó lány nézett felé - Ő nem Marie. - Közös filmnézés? - rázta fel Steve.

- Persze benne vagyok.

- Én is csatlakozom. - szólt közbe Sam. Amali telefonjának csörgése szakította félbe a beszélgetést.

- Shuri az fel kell vennem. Utána lehozom a füzetem, amiben vezettem a listám. - mondta a Kapitánynak majd felvette a telefont - Itt vagyok még élek. - sétált el vidáman Bucky mellett, aki le sem tudta venni róla a szemét - Ő nem Marie.

- Nocsak Kapitány igazán jól kijösztök a kis szőkeséggel. - veregette meg Steve vállát Sam, amint melléjük ért.

- Mit mondhatnék vannak közös témáink. - vonta meg vállát mosolyogva. Legjobb barátja remek beszédtéma volt kettejük között, de ezt Bucky nem tudhatta.

- Mióta vagytok itt? - kérdezte összevont szemekkel.

- Nem tudom, régóta egyikünk sem tudott aludni így lejöttünk beszélgetni, talán öt óra lehetett. Tényleg mennyi is most az idő? - Bucky kezei újra ökölbe szorultak.

- Kilenc van. - sziszegte feszülten Bucky.

- Hűha Kap. Mégis miről tudtatok ti kettesben annyit beszélni. - kapott be egy falat rántottát Sam a nagy döbbenetre. A szokottnál is izgatottabb volt mivel láthatta barátját egy nő mellett.

- Fel sem tűnt, hogy így eltelt az idő. Amali nagyszerű társalgó partner.

- Szerintem én lepihenek. - indult el azonnal az ajtó felé.

- Mi lesz a reggelivel? - szólt utána Sam.

- Azt is befalhatod én léptem. - Sam értetlenül állt a történtekhez míg Stevenek volt egy sejtelme, hogy mégis mi folyhat barátjuk fejében.

Bucky ösztönösen haladt végig a folyosókon, de mégis mikor megállt a szomszédos szoba előtt találta magát. Végignézett az ajtón és egy ideig csak bámulta azt. Többször is kopogásra emelte a kezét, de az minden alkalommal egy centire állt meg az ajtó előtt. - Mégis mit keresek itt? - tette fel magának a kérdést - Nincs miről megbizonyosodni. Ő nem Marie. - ismételte újra, de végül mégis kopogott.

- Amint oda érek első dolgom lesz lecsekkolni a kütyüt. - Amali az ágyon hallgatta Shurit a telefonon keresztül. - Pár perc és... - hirtelen kopogás hallatszott.

- Már itt is vagy? - nyitotta ki izgatottan az ajtót, de nem az állt ott, akire számított.

- Most hajtottam be a bázisra. Amali?

- Majd beszélünk, amint beértél most leteszem. - nyomta ki a hívást majd érdeklődve nézett az előtte álló meglepettnek tűnő férfira - Miben segíthetek Bucky? - Bucky csak bámulta őt és akár hányszor szólásra nyitotta a száját nem jött ki rajta egy hang sem. Amalit lassan kezdte elfogni egy rossz érzés, az őrmester szemeibe nézett és ez az érzés csak erősödött.

- Mikor először megláttalak rögtön felmerült bennem valami, de megpróbáltam elkerülni a gondolatát is. - kezdte el nehézkesen Bucky - Nem tudom miért talán a tegnapi álmok zavartak össze vagy az, hogy most láttalak előszőr ilyen könnyednek. De valahogy újra itt motoszkál ez a kérdés a fejemben, ami addig nem hagy nyugodni míg nem kapok rá választ. - a férfi mondandója végére bátrabban és eléggé hevesen beszélt, ezen a ponton Amali már tudta miért volt rossz érzése.

- Rendben Bucky, de nem lenne jobb, ha ezt akkor beszélnénk meg amikor nyugodtabb vagy? Jobb lenne, ha nem mondanál olyat, amit később megbánnál. - Amali úgy érezte, ha abban a percben Bucky szemtől szembe kérdezne rá kilétére nem lenne képes tovább hazudni neki.

- Amali. - mondta határozottan, a lány kezei remegtek a félelemtől - Tudnom kell.

- Nem akartalak összezavarni és nem akarom, hogy miattam szenvedj Bucky. Úgyhogy kérlek bármi is fogalmazódott meg benned ne akard rá tudni a választ mert csak még jobban elkeseredsz.

- Csak válaszolj. Te vagy az? Te vagy Marie? - Amali szemei könnybe lábadtak ajkait összeszorította, fejét lehajtva rázta meg.

- Nem. Az a Marie, akit ismertél már nincs Bucky. A reményeid általam foszlanak szét. - Bucky így már biztos volt benne, hogy a nő, aki előtte áll nem Marie.

- Valami baj van? - hallották meg Rogers Kapitány hangját. Mikor felé néztek észrevették a kapitány szorosan követő Shurit is. A lány aggodalmasan figyelte a párost, de próbálta ezt leplezni és ravasz mosollyal a száján ütött Bucky ép vállába.

- Üdv újra Farkas. - Bucky lenézett a nála sokkal alacsonyabb lányra. Shuri érezte, hogy a férfi jelenleg nem szívesen beszélne vele és teljes mértékben megértette őt. Bucky annak idején megosztotta vele a legszebb és legfájdalmasabb emlékeit a gyógyulása érdekében. Marieról is tudott már mindent, mégsem szólt neki mikor rátalált Amalira. Bucky még egy fájdalmas pillantást vetett Amalira majd szó nélkül bement a szobájába.

- Azt hiszem beszélek vele. - sietett utána barátja. Amali megfogta Shuri karját és bevezette a szobájába. Szótlanul adta a lány kezébe a laptopját majd elterült az ágyán. A wakandai hercegnő tudta, hogy most hagynia kell a lányt így leült az íróasztalhoz és leellenőrizte a gép által lementett adatokat. Percekkel később már nem bírta elviselni a nyomasztó csöndet.

- Min gondolkozol? - kérdezte.

- Jelenleg átkozom a napot mikor kiválasztottad az új nevem. - hangja halk és erőtlen volt, de Shuri értette - Amali azaz remény, ugye? Az éjjel Bucky azt mondta a reményt látja bennem és hogy mindig is azt remélte élek. Tudtad igaz? - Shuri csak hümmögött - Miért nem mondtad sohasem, hogy mesélt rólam.

- Nem mintha titkolni akartam volna, szimplán nem volt alkalmam mesélni róla és te sem kérdezted.

- Nem kellett volna hagynod, hogy reménykedjen. Bele kellett volna törődnie Marie halálába.

- Ugyan miért lett volna jó, ha elveszíti a reményt? A remény tartotta életben, ahogy téged is és számára te vagy a legnagyobb remény Amali.