Echo (Bucky ff)

11.

- Üdv újra a kínzókamrában. - kiáltotta Wanda miközben belépett az edzőterembe. Wanda és Shuri velem maradtak az éjjel nem mondták, de tudtam, hogy aggódtak miattam.

- A legutóbbi alkalommal megfogadtam, hogy többé nem csatlakozom a reggeli edzéseikhez. - fintorgott Shuri.

- Akkor miért jöttél?

- Mert Bucky utasított rá és jelenleg nem szeretnék szembe szállni vele. Képzelheted mennyire haragszik amiért nem meséltem neki rólad.

- Ha meséltél volna én haragudnék.

- Talán az is jobb lett volna. - felháborodva néztem rá, de ő csak ment tovább mintha mi sem történt volna.

- Amali gyere. - intett Bucky, hátra hagytam a lányokat és az őrmesterhez siettem - Amali szeretnélek bemutatni egy külsősünknek, aki kihagyta az utóbbi edzéseket így még nem találkoztatok.

- Rendben na és hol van? Samet sem látom. - néztem körül.

- Sam ma indult a kiküldetésére pár napig odalesz. Steve azt mondta beugrik a helyére, de ő is késik. - ahogy ezt kimondta a Kapitány toppant be az ajtón. Mikor meglátott minket mosolyogva jött oda hozzánk.

- Ne haragudjatok nem tudtam, hogy te is itt leszel Amali. Percekig kopogtattam a szobádnál, tegnap nem tudtalak meglátogatni. Jól vagy? - kérdezte kedvesen.

- Igen semmi bajom, nincs miért aggódni. - Kapitányt figyelve a szemem sarkában láttam ahogy valami lassan ereszkedett lefelé mellettem. Odafordulva egy piroskék kezeslábasba öltözött maszkos valaki lógott fejel lefelé. Hirtelen annyira megijedtem, hogy sikítva léptem egyet hátra pont Steve karjaiba.

- Kölyök nem tudtál volna normálisan idesétálni, mint bárki más? - szúrta le Bucky a srácot, Steve pedig óvatosan elengedett - Amali ő itt a minden értelemben lógós csodabogarunk Pókfazon.

- Pókember. - javította ki már kétlábbal a földön - Pókember vagyok hölgyem nagyon örvendek. - rázott velem kezet majd újra Buckyhoz intézte szavait. - És nem lógtam fontos feladatot bízott rám Mr. Stark, a pók pedig nem számít bogárnak.

- Azt hittem már láttam eleget ahhoz, hogy semmi se lepjen meg nagyot tévedtem.

- És még mindig nem láttál mindent. A srác erősebb, mint egy szuperkatona és elképesztő érzékei vannak. Tapad a falra akár egy igazi pók és megérzi a veszélyt.

- Megérzi a veszélyt? - kérdeztem hitetlenül. Steve megvonta a vállát némán elsétált és felkapott egy bokszzsákot. Lazán a Póksrácnak dobta, aki még mindig azzal volt elfoglalva, hogy kioktassa Buckyt az ízeltlábúak csoportjairól. Már attól féltem, hogy néhány pillanat múlva a földön találja magát szerencsétlen fiú, de hirtelen megfordult és lazán elkapta a felé repülő zsákot. Olyan könnyedén fogta mintha csak egy gumilabda lenne a kezében.

- Szép fogás Queens. - dicsérte meg Steve.

- Köszönöm uram. - mondta zavartan, de büszkén.

- Oké srácok ringbe! - kiáltotta Bucky miközben a srácokat terelgette a küzdőtérre.

- Ez lenyűgöző. - mondtam az időközben visszatérő Kapitánynak - De miért visel maszkot?

- Nem akarta, hogy az emberek megtudják ki ő, igaz még mindig fiatal, de mikor bekerült a csapatba még csak egy gyerek volt. Tony is így látta jónak és a védelme érdekében titkosított róla minden adatot. Itt senkisem tudja a személyazonoságát.

- Hány éves?

- Mindössze 18. - meghökkentett milyen fiatal.

- A dédunokánk lehetne, sőt itt mindegyikük és mégis ők a barátaink, a bajtársaink. Senki sem mondaná meg, hogy milyen nagy korkülönbség van köztünk. Gondolkodtál már ezen?

- Sokszor.

- Vajon milyen lett volna? - kíváncsian nézett rám - A háború végét ünnepelni, férjhez menni majd családot alapítani. Akkor most a mi dédunokáink is a világon volnának. - keserűen nevettem - Az egyetlen dolog, amiben T'Challanak igaza van, hogy nehezen emésztem meg mennyire előre haladt az idő.

- Nekünk sem könnyű. Mintha mindössze csak pár év telt volna el, a háború óta. Előttem van minden akár egy film...

- Bucky el akar felejteni és egyre jobban úgy érzem ezt nem tudnám elviselni. Lehet ez segítene számára megbékélni és tovább lépni, de önző vagyok és ezt nem akarom.

- Ezt, hogy érted?

- Azt mondta ideje volna megismerni engem, mint Amalit.

- Ez nem jelenti azt, hogy el akarja felejteni Mariet. - vállamra téve kezeit fordított maga felé.

- Akkor mégis mit jelent?

- Amióta itt vagy Bucky csak azt figyeli miben hasonlítasz és miben vagy más, mint az a Marie, akit ismert. Azt tanácsoltam neki, hogy ahelyett, hogy gondolkodna ismerjen meg téged itt a jelenben. - magyarázta - Attól még nem felejt el és így neked is könnyebb lesz. Nem fogja még egyszer neked szegezni a kérdést, hogy ki is vagy. - megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

A kimerítő edzés után a fiatalok fáradtan ültek le a földre pihenni Pietro még le is feküdt. Egyedül a Pókfiú maradt talpon, aki szinte azonnal távozott amint véget ért az utolsó gyakorlat.

- Hogy lehet ilyen kimerítő a lassúság? - sóhajtott fel Pietro.

- Szóval Pietro... - ültem le köréjük majd levettem a melegítőfelsőm. Olyan melegem lett, hogy már nem bírtam elviselni. - vagy hívjalak én is túlélőnek? - Az edzés során Pókember szájából többször elhangzott ez a becenév és a mi kis gyalogkakukkunk nem repesett az örömtől, így úgy gondoltam piszkálódom egy kicsit.

- Drága reménysugaram te akárhogy hívhatsz. - ült fel széles pimasz vigyorral az arcán. Ahogy a szája görbült felfelé az enyém úgy görbült lefelé a becenév hallatán.

- Tudod mit mindegy - álltam fel és készültem indulni - majd máskor kiderítem mit takar ez a becenév. - ahogy ezt kimondtam borzongás szaladt végig a hátamon egy hideg kéz érintésének a hatására. Bucky vállamra helyezte a kezét és hüvelykujjával végigsimított csupasz lapockámon. A döbbenettől ledermedtem, nem tudtam hogyan reagálhatnék az érintésére.

- Ezt mikor szerezted? - kérdezte miközben óvatosan megérintette a lapockámtól húzódó elhegesedett sebhelyet. Hangja olyan gyengéd volt, és bűntudattól teli. Talán azt hihette a Hydra okozta nekem a sérülést. Újabb érintésére mintha álomból keltem volna elléptem tőle és felé fordultam.

- Még kislánykoromban leestem egy fáról egyenesen egy sziklára. Régen volt már alig emlékszem rá. - mondtam, holott minden percére kristálytisztán emlékeztem. Egy vasárnap délelőtt történt. Édesanyám rám adta a gyönyörű új fehér ruhámat és a lelkemre kötötte, hogy be ne piszkoljam ugyanis vendégeket várunk ebédre. Azt már nem tudom végül mi lett a vendégekkel kaptak-e ebédet vagy sem, de én aznap a szobámban fekve az életemért küzdöttem vértől piszkos ruhában. Gyorsan elhessegettem az emlékeket és akármennyire is melegem volt visszavettem a felsőmet.

- Nekem el kellene mennem bevásárolni Amali velem tartasz? - kérdezte Wanda magára irányítva mindannyiunk figyelmét.

- Persze.

- Ez nem hiszem, hogy most jó ötlet volna. - furcsállva néztem Buckyra.

- Miért?

- Az Idomár jelenleg téged keres Amali. - közölte Steve, teljesen megfeledkeztem egy pillanatra róla máshol jártak a gondolataim.

- Nem lesz baja Kapitány ott leszek én is, ha valami gyanúsat észlelünk felkapom és rohanok vele vissza. - pattant fel a földről Pietro. A Kapitány elgondolkodott majd rábólintott.

- De siessetek vissza. Bucky még egy utolsó menetet? - fogta meg barátja vállát, aki mintha most ébredt volna fel hirtelen ránézett majd szó nélkül a ring felé indult.

- Shuri csatlakozol? - fordult a telefonján pötyögő lányhoz Wanda.

- Nem, bocs srácok nekem most vissza kell mennem a központba. - emelte fel végül a fejét - Ott könnyebben megoldhatom a hallókészülék problémáit.

- Akkor hármasban megyünk.