Echo (Bucky ff)

15.

Mikor a hangok megszűntek jeleztem Shurinak, hogy eddig minden rendben, majd állított a hangmagasságon. Legalábbis ezt szűrtem le abból ahogy a billentyűn pötyögött, de hallani még mindig nem hallottam semmit. Így ment ez percekig míg nem egy halk tompa hangot hallottam. Olyan volt mintha valahonnan a távolból jönne a hang.

- Hallok valamit, de mehet tovább.

- Biztos? - olvastam le Bucky szájáról a kérdést.

- Biztos, ez még semmi. - ám ahogy Shuri egyre magasabbra állította egyre kellemetlenebbé vált a zaj. Megszorítottam az ágy szélét, hogy eltudjam viselni a fájdalmat. Bucky ellépett mellőlem, biztos voltam benne le akarja állítani Shurit, de megakadályoztam. - Kibírom. - hirtelen még hangosabb lett úgy éreztem felrobban a fejem, felsikoltottam. Bucky mellém ült és szorosan átkarolt. Belé kapaszkodtam, ahogy tudtam és a vállába fúrva a fejem ordítottam a fájdalomtól. Éreztem ahogy Bucky teste erőteljesen mozgott ahogy beszélt vagy kiabált. Le akarta Shurit állítani, de nem ment el mellőlem. Muszáj volt kibírnom, hogy megtudjuk mik a határaim. Aztán lassan fokozatosan tompultak a hangok a fejem sajgott és ez az egész elgyengített. - Vége. - mondtam, de nem bírtam felemelni a fejem Bucky válláról végül elsötétült minden.

Kopogásra lettem figyelmes és felpillantottam a tömérdek papír mögül. Bucky állt a rendelő ajtajában.

- Mit csinál a mi nővérkénk? - ült le a velem szemben lévő székre.

- Jelenleg ki sem látszom a papírmunkából. Hamarosan kiindulunk és még nincs mindenki kórtörténete rögzítve. - írtam tovább a katonák aktáit.

- Serénykedsz, mint mindig. Figyelj Marie a srácokkal még utoljára kirúgunk a hámból az éjszaka, nem tartanál velünk? Akár táncolhatnánk is egyet.

- Nem fog menni muszáj ezt befejeznem. De ti érezzétek jól magatokat.

- Csak egy órácskát ígérem nem bánod meg. Velem biztosan jól éreznéd magad. - nem láttam az arcát, de a hangjából éreztem, hogy nagyon szeretné, hogy én is ott legyek velük.

- Majd leközelebb.

- De mi van, ha nem lesz legközelebb? - ekkor felpillantottam, de ő már nem volt ott.

Kipattantak a szemeim és az első, amit megpillantottam a felém hajoló Bucky volt.

- Te randira hívtál? - kérdeztem meglehetősen kábán úgy éreztem még mindig álmodom.

- Én úgy emlékszem te hívtál meg engem. - kuncogva segített felülnöm.

- Ez biztos? - fogtam a sajgó fejem.

- Visszahelyeztem a régi készüléket az újat pedig pár napon belül befejezem. - hallottam meg Shurit, aki mintha el sem mozdult volna a gépe mellöl ugyanúgy pötyögött a billentyűzeten.

- Akkor meg is vagyunk?

- Aham. - állt fel végül és figyelmeztetés nélkül a szemeimbe világított a kis lámpájával - Minden rendben van nincs miért aggódni. - tájékoztatott, de valahogy úgy éreztem ezzel Buckyt próbálta nyugtatni. - Mehettek a randitokra ahová akartok, de ne csináljatok semmi megterhelőt. Ez a teszt kicsit kiszívta az energiádat.

- Mit szeretnél csinálni? - kérdezte kiérve a létesítményből és már indult volna a motorhoz.

- Sétálni. - válaszoltam gyorsan, úgy éreztem, ha ilyen állapotban motorra ülök a végén még menet közben esek le róla. Bucky somolyogva másik irányba fordult és szó nélkül elindult.