- Hé Yora ez nem az anyukád? -- fordította felém telefonját daye mire telefonjára vezetem tekintetemet. Anyukám egy széken ült kezében iratokal és szigorú meggyötört tekintetel meredt a papirokra.
-Anya? -- mondtam ki értetlenül bámulva a képernyőt...
- Yora! -- halodtam meg anyukám hangját mire nyöszörögve fordultam a hasamra majd temetem arcomat a puha párnámba. -El fogsz késni az suliból. Apád ideges lesz -- elhúzta a függönyeket majd éreztem, hogy a paplant is lehúzta rólam. Sóhajtva fordultam a hátamra, de a napsugara majd nem megvakitot ezért kezemel takartam szemeimet. - Jeon Yora! Kapsz négy percet, hogy elkészülj és, hogy le vonszold a segged reggelizni-- emelte fel a hangját majd tete kezeit csipőre.
-Négy percet? Ez nem fair-- ültem fel az ágyon és dörzsöltem meg szemeimet morcosan.
-Örülj, hogy nem öntötem egy pohár vízet a nyakadba. Akkor garantáltan felébredtél volna-- duzzogva bújtam bele rozsaszín mamuszomba és néztem fel anyámra aki a nagy ablakom előtt állt keresztbe rakot karokal. Rajta már rég ott viritot a fekete szoknya és a fehér ing amit minden konferencián viselni szokott. Anyukám képviselő így nem engedheti meg magának a késést én pedig mindig megnehezitem a napját mert képtelen vagyok időben felkelni. De mentségemre mondom, a hétfő reggelek mindig nehezek. Különösen akkor, ha egész este nyálas kdramakat nézel.
-Ma is későig dolgozol majd? -- léptem szekrényemhez majd kaptam ki egy kék farmer nadrágot és egy kávé barna hosszú újú has pólot. Ki vettem még egy törölközöt is, majd válaszra várva anyukámra néztem.
-Igen-- sóhajtot fel én pedig bólintotam egyet majd a mellkasomhoz szoritotam a ruhákat. - Apád lesz itthon veled. Sietek majd haza. Na de menj!. A reggelid az asztalon én pedig sietek haza-- lépet elém majd homlokomra nyomot egy puszit és kiment a szobámból.
Egy zuhany útán magamra kapkodtam a ruháimat és kifésültem a hajamat. Felkentem magamra egy természetes sminket, amit minden reggel fel szoktam keni magamra amikor iskolába kell menni, és az iskola táskámal a válamon leszaladtam a lépcsőn.
Az asztalon hagyot ételemet felkaptam amit anyukám mindig egy ételesben becsomagolva hagy az asztalon. Mindig korán el kell mennie. Van, hogy későig dolgozik. De mindig gondol rám és apára.
Egy mosoly szökött ajkaimra ahogy a finom ételt a táskámba gyömöszöltem. Mindig korán fel kell, hogy ételt csináljon nekem mert tudja, hogy nem mindig eszem meg a sulis kosztot. Mert azok sokszor ehetetlenek.
Iskola táskámal a válamon léptem ki a házból majd zártam be és csusztatam a ház kulcsot a zsebembe. Végig mentem a kövekel kirakot úton majd a kapun kilépve megpillantotam daye narancsos tincseit ahogy nekem hátal a telefonjába pötyögöt valamit. Úgy gondoltam meglepem ezért lábbúj hegyen mögé lopakodtam és hátára ugrotam. Barátnőm elveszitete az egyensúlyát és a telefonja is majd nem a betonon végezte ha nem kapja el még időben mielőtt a földön végezte volna.
-Te kis szemét! -- fordult meg amikor elengedtem a nyakát majd mérgesen nézet rám. Csak felnevetem majd elindultunk a Hanbim középiskolába ahová mindketten jártunk. Észre vétlenül hátra pillantotam csak egy pillanatra de a házból nem lépet ki az a valaki aki a házunkal szembeni házban lakot. A személy akivel oly annyira hiányoznak a régi szép idők. - Már rég elment-- szólalt meg barátnőm végig a telefonját bújva. Ajkaimba haraptam és kínomban a betonra szegeztem tekintetemet. Táskám két pántjára fogva bólintotam majd sóhajtva pillantotam barátnőmre.
A hanbim középiskola másoknak rettentő félelmetes lenne. Egy épület ami bármelyik percben a vesztedet jelentené ha az északiaknál valami elpattana. Közel van az északi határhoz de valójában mindenki barátságos. Szeretek ide járni. És nem csak azért mert az apukám az igazgatója.
Ahogy a portára értünk felmutatam belépőkártyámat és dayevel elindultunk be az udvara. Rengetegen lézengtek az udvaron és beszélgetek barátaikal vagy nevetgéltek. Voltak akik a leckéket másolták a padokon ülve. Nem csak én szeretem ide járni, hanem a többi diák is. Ezért is tölt el bűszkeségel, hogy ide járhatok. Az udvar hatalmas ahol mindenki kényelmesen elférhet. Vannak kint padok és a fák adnak árnyékot a reggeli napsugaraktól amik most sokal inkább melegítenek fel a hidegtől.
A fehér épületbe belépve fellépcsőztünk barátnőmel a második emeletre majd elhúzva az ajtót beléptünk az osztálytermünkbe és helyet foglaltunk a leghátsó padsorban.
-Hé yora!-- fordult felém daye hirtelen
-Hm? -- néztem rá kérdően ő pedig a képembe nyomta a telefonját. Percekig éretlenül bámultam szemébe majd lassan a képernyőre vezetem tekintetemet.
-Eljösz velem úgye? -- pörgöt be én pedig át futotam a sorokat amik azt írták le, hogy daye bandája koncertet ad a jövöhéten akiket úgy szeret.
-Ha anya elenged-- vontam meg válaimat majd mosolyogva ingatam meg a fejemet
-Tudod mióta várok erre? Talán két éve? De úristen végre élőben is láthatom őket-- ámuldozot daye amit mosolyogva néztem. Mindig is elakart menni a koncertükre de nem sikerült neki, egyedül pedig nem engedték.
-Nos, hogy megünnepeljük ezt mi lenne ha elmenénk anyukád éttermében és ennénk valami finomat? - dobtam fel az ötletet ártatlanul nézve dayere.
-Csak az ingyen kaja miatt mi? Szerencséd van, hogy anyukám szeret-- ölelt át nevetve majd elengedve türt egy hajtincset a füle mögé.
-Valaki ingyen kaját mondot? -- sétált be a terembe sunghoon lazán zsebre vágot kezekel. Bördzsekije tökéletesen festet rajta és kiemelte hófehér börét amit daye úgy imád és hangoztat. Fekete haja kocosan lógot szemébe és kicsit megrázta fejét, hogy a szemébe lógó tincseket elseperje. Letete a táskáját a melettünk lévő asztalra majd fenekével lazán neki dölt azal az idétlen mosolyával nézve ránk.
-Te sosem fogod kiérdemelni az ingyen kaját-- keresztezte karjait maga előtt barátnőm
-Honnan tudod? -- hajolt kicsit előrébb és össze szükitet szemekel nézet barátnőmre- Lehet később viszavonod és azt fogod majd mondani-- köszörülte meg torkát daye pedig felvonta szemöldökét- Sunghoon köszönőm, hogy megmenteted az életemet. Még is megérdemled az ingyen kaját-- fejemet ingatva kapkodtam tekintemet közötük és akaratlanul is elmosolyodtam.
-Sosem mondanék pont neked ilyent-- vágta rá daye elforditva tekintetét sunghoonról aki felnevetve ült le helyére.
Valamennyire emlékeztetet a volt kapcsolatomra. A legelején mik is ilyenek voltunk. Seojun olyan volt mint sunghoon aki mindent bevetet csak, hogy igent mondjak neki. Így vissza emlékezve nagyon fére ismertem de voltak boldog pillanataink.
És senki sem sejtete, hogy miközben mi elvagyunk és boldogan nevetgélünk addig az északiak mit terveznek......
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Get well soon jungwon-ah❤
Hali itt lenne a propulogus. Remélem tetszet és velem tartotok ebben a könyvben is.
