Északiak Bosszúja | Yang Jungwon

8. fejezet

-Még mindig itt vannak-- sóhajtot fel jungwon majd bezárta az ajtót- Viszont kevesebb lővés dörent el--fordult felém majd aggódóan gugolt le elém amikor látta semmi reakciót nem küldők felé.

A lővések abba maradtak a vér szag viszont erősődött. És az sem segített, hogy amber holtteste a sarokban feküdt. Nem tudtam másra gondolni mint dayere és jakere.... És a szüleimre. Féltem, hogy bármikor rábukanhatok valamelyikük vér befagyott testére és ez rettegésel töltött el. Akartam tudni, hogy jól vannak és nincsen semmi bajuk de jelenleg nem tudtam kontrolálni az érzéseimet. A könnyeim elapadtak már és a torkom is kiszáradt. Jól eset volna egy kis víz de tudtam előszőr éljem túl a napokat.

A fiú gyengéden állam alá nyúlt majd felemelte a fejemet, hogy csak is rá nézek. Kezét ott tartota az álamon, hogy véletlenül se pillantsak el igéző szemeiből.

-Minden rendben, yora? -- kérdezte mire megráztam a fejemet majd sóhajtotam.

-Bárcsak azt tudnám mondani neked, hogy minden rendben-- motyogtam majd megnyaltam kiszáradt ajkaimat és a fiúra néztem aki kiváncsian nézte minden mozdulatomat.

-Én pedig bárcsak láthatnám a mosolygos yorat-- húzta ajkait mosolyra majd fülem mögé türt egy hajtincset és vörös arcal köhintet egyet. -Indulnunk kell-- állt fel amit követem és leporoltam a ruhámat ami kicsit felgyürödőt. Felálltam majd hátamal támaszkodtam a fülke ajtajának.

-Nem tudom mi vár ránk jungwon-- néztem magam elé de éreztem ahogy a fiú rám kapja tekintetét. - De tudnod kell, hogy hálás vagyok, hogy itt vagy melettem-- könnyek szöktek a szemembe és nem mertem jungwonra nézni mert féltem még jobban megtörnék.

-Ne sírj yora-- lépkedet közelebb hozzám majd mindkét tenyerét arcomra simitva emelte fel és szomorú mosolyal ajkain törölte le meleg könnyeimet arcomról.
-Ne bucsúzkodj...-- eredtek meg a fiú könnyei is amiket meglepetten néztem. Sosem látam sírni. Most viszont életemben elsőnek itt állt előttem és könnyes szemekel kér arra, hogy ne bucsuzkodjak- Nem hagyom, hogy bajod esen. Érted? -- hevesen bólintotam visszatartva a könnyeimet majd hideg kezeimet jungwon arcára csúsztatam és letöröltem könnyeit amik felszántoták sima arcát. - De mennünk kell. Fogy az időnk. -- kifújtam egy adag levegőt majd lefejtetem a kezeit az arcomról amik olyan melegek voltak és puhák.

Szipogtam párat majd jungwonal léptünk ki a mosdóból. Jobbra fordítótam a tekintetemet majd balra amit jungwon is leutánzott majd jungwon fejével bicentet a jobb irányba. A kihalt folyosón félelmetes volt a csend ami uralkodot. Nem tudtam, hogy daye él-e még vagy jake. Miattuk. Élnem kell. Bízok benne, hogy mindketten jól vannak és hamarosan újra láthatom őket.

Szívem hevesen dobogot a mellkasomban mikor pedig megpillantotam apám irodáját rántotam egyet kezén mire értetlenül nézet rám én pedig némán bicenteten apám nyitot ajtajú irodája felé. Nyeltem egyet ahogy felkészitetem magamat a legrosszabra. Gyors léptekel sietünk az iroda felé ahová belépve azonnal körbe jártam a szobácskát. Megkönnyebültségemben elérzékenyültem. Apám nem volt az irodában tehát lehet él. Ez pedig adott egy kis löketet, hogy össze szedjem magamat. Jungwonra pillantotam aki az ajtó ablakán nézet kifele majd felém fordult és mikor megláta könnyes szemeimet újra aggódóvá váltak arcvonásai.

- Szükségünk van egy fegyvere, vagy valamire amivel megvédhetjük magunkat-- motyogtam magam elé bámulva mire jungwon ajkait elhagyta egy " tessék? "

- Sosem tudnék... Embert ölni-- dadogta közelebb lépkedve hozzám mire bólintotam majd megfogtam a kezét. Tekintetét levezete a kezét fogó kacsomra majd vissza a szemembe.

-Tudom és én sem-- bólintotam azonnal - De nem tudhatjuk mikor kerülünk olyan helyzetbe amikor sajnos nincs kiút. -- jungwon sóhajtot egyet nekem meg beugrot amikor sunghoon a forgó székben ülve kikapta apám fiókjából a fegyvert. Elengedtem jungwon kezét majd a fiókhoz sietve kinyitotam. A fegyver úgyan ott hevert ahová sunghoon vissza rakta. Nyeltem egyet ahogy kezembe fogtam a gyilkos fegyvert.

-Apukád...miért tart fegyvert a fiókjában? -- hökkent meg teljesen melém sietve a fiú. Kikapta a kezemből a fegyvert majd kezében ide oda forgatva nézte.

-Nem sikerült rá jönnöm-- vontam meg a válaimat majd sóhajtotam egyet leszegve tekintetenet- És talán sosem tudom megkérdezni tőle-- megráztam a fejemet majd próbáltam nem a rossz gondolatoknak engedni. A fiókban ott volt apa telefonja is amit kivettem és a zsebembe csúsztatam.

-Ez inkább nálam marad-- lengete meg a kezében az eszközt mire bólintotam egyet majd megugrotam mikor újabb lövés szelte át a csendes folyosót. Nyeltem egyet majd kifújtam a levegőt szagatotan. Nadrágjába csúsztata a fegyvert majd megnedvesitve ajkait dörzsölte meg homlokát.

-Te ismered ezt az iskolát a legjobban-- lépet elém mire nyeltem egyet hirtelen jöt közelségétől. Bólintotam egyet hiszen igaza volt. Ez az iskola lassan olyan volt mint egy második otthon. - Gondolkoz-- fogot válamra majd nézet le rám- Nincs valami kiút? Egy hely amiről eddig senki nem tud. A legkisebb részletek is most aranyat érnek

Elnéztem róla majd gondokodni kezdtem. Valóban kellet lennie hiszen apámal rengeteget lógtam itt. Kicsit elnyílt ajkakal gondolkodtam el mikor beugrot a pince. A suli pincérje. Arról senki sem tud mert az iskola sosem használta. Le volt zárva viszont nyílik egy alagút a pincéből.

-V-Van-- dadogtam felnézve a szépen ivelt szemeibe -- Pince, egy pince igen. Senki nem tud róla.

-Nem nyílik egy ajtó vagy valami a puncéből? -- fagatot tovább kiváncsi tekintetel nézve rám.

- Nyílik e-egy ajtó- - szoritotam össze szemeimet, hogy lenyugtasam hevesen verő szívemet és a görcsbe rándult gyomromat. - Az ajtó egy alagútba nyílik amin ha végig mész a belvárosban találod magadat. Apukám anno azért zárata le mert a nem volt biztonságos- - nyögtem ki nehezen mire a férfi mély levegőt vett majd újra felém fordult

-Hogyan tudnánk oda lejutni a legbiztonságosabban? -- ettől a kérdéstől tartotam a legjobban. Úgyan is ha az északiak nem mennek el lehetetlen kockázat mentesen oda lejutni

-Ez a baj-- húztam el ajkaimat azonnal- Hogy oda lejusunk a hátsó udvarba kell mennünk-- fusztráltan sóhajtot egyet idegesen hajába túrva újait, majd egyvonalba préselte ajkait.

-Túl kockázatos -- rázta a fejét azonnal-Semmi más mód nincs arra, hogy lejusunk? -- gondolkodot hangosan majd tekintete a mögöttem álló hatalmas ablakra tévedt.

-Na nem... -- nevetem fel kínomban- Nem fogunk kiugrani az ablakon-- szegeztem mutató újamat melkasára mire megforgata szemeit. - Tériszonyis vagyok-- haraptam be ajkaimat és hunytam le szemeimet.

-Már pedig meg kell tennünk. Itt vagyok meletted yora-- fogta meg kezemet- Tudod, hogy bízhatsz bennem-- percekig bámultam a fiúra majd sóhajtva bólintotam egyet ajkaimat összeszoritva.

-Jungwon... Ez még is csak a második emelet.... Nem élnénk túl ha levetnék magunkat-- jungwon halkan felnevetet majd elmosolyodot

-Ne már... Nem levetjük magunkat hanem lemászunk

-Ja... Rendben-- vakartam meg homlokomat kínosan majd a fiúra néztem

-Látad a létrát nem igaz? -- aprót bólintotam hiszen annak a segitségével másztunk fel a tanáriba -Azon letudunk majd mászni