Északiak Bosszúja | Yang Jungwon

10. fejezet

A kezembe rakot nyakláncra rászoritotam a tenyeremben majd szipogtam párat és apámra emeltem tekintetemet. Nem akartam elmenni úgy hogy a szereteimet itt kell hagynom. Daye aztán jake most meg apa aki ragaszkodik ahoz makacsul, hogy itt marad ebben a pokolban.

-Apa-- mondtam ki berekedve a sok sírástól. Rám emelte keménynek álcázot megtört tekintetét majd arcomra csúsztata hideg tenyerét. -Daye-- csuklot el a hangom és szoritotam össze a szememet majd pillantotam a földre- Látad a.... -- nem tudtam kimondani de apa tudta mit akarok kérdezni tőle és megrázta a fejét.

-Nem látam csak ezt a nyakláncot amit azonnal felvetem ide fele jövet-- mély levegőt szívtam tüdőmbe majd bólintotam egyet és a némán álldogáló jungwonra vezetem a tekintetemet. Csendben állt apám mellett és figyelt.

-Hogy tudnám őket itt hagyni? -- ingatam meg a fejemet mire apa felsóhajtot- A barátaim te pedig az egyetlen apám vagy-- eredtek meg a könnyeim amiket letöröltem kezemel. Fájt a szívem már a gondolatra is, hogy én elutazok de ők itt maradnak és szendvednek. -Nem-- léptem egy lépést hátrébb- Képtelen vagyok rá. Inkább meghalok én is-- emeltem fel a hangomat a nyakláncra szoritva éreztem, hogy a vér megered a seb miatt amit a nyaklácból kiáló lánc okozott.

-Yora-- emelte fel a hangját édesapám mire egyszerre rezzentem össze jungwonal aki nyelt egyet- Az isten szerelmére térj észhez és ted amit mondok-- a végét már orditota mire még jobban folytak a könnyeim

-De.... -- kezdtem volna ha nem vág közbe azonnal

- Semmi de-- rázta meg a fejét idegesen de tudtam azért az mert félt engem és az ellenkezésem miatt még nehezebb neki az, hogy ne törjön meg előtem. - Jungwonal mész. -- fordult az említett felé aki azonnal bólintot. Lemondóan sóhajtotam egyet majd keletlenül bólintotam. Jó szorosan megöleltem apámat akinek karjai körülötem szorosodot ahogy én halkan felsírtam.

-Szeretlek yora. Kérlek soha ne felejtsd el rendben van? -- keservesen sírtam fel miközben bólintotam apám ruháját markolva a hátánal.

-Én is szeretlek apa-- engedtem el és néztem a szemébe. Megtöröltem a szememet majd rá mosolyogtam. Apám jungwonra pillantot majd elmosolyodot

-Vigyáz rá kérlek. Rád bízom az egyetlen lányomat-- tette jungwon válára a kezét apám mire ő elmosolyodva bólintot fél szemel rám pillantva- És tudod bár sosem mondtam de a lányom melé pont egy olyan fiút képzeltem el mint te jungwon-- kikerekdtek szemeim és apa karjára csaptam aki felnevetett- jungwon pedig lágy mosolyal ajkain vörösödöt el. - Menjetek-- bicentet a fejével mire bólintotunk. Jungwon az alagut ajtajához sietet majd kinyitota és előre mászott. Útoljára vissza néztem apámra egy keserű mosolyal néztem rá majd én is bemásztam az ajtó mögötünk pedig hangosan csapodot be. Az alagút szük volt így csak négy kéz láb tudtunk mászni. Jungwon ment elől én pedig mögötte.

A sírásom abba maradt viszont a szívemet olyan üresnek éreztem mint mikor kiszakitanak egy darabot. Csendben egy mukot sem szólva másztunk a sötét alagútban. Felkapcsoltam a zseblámpát a telefonon amit oda adtam jungwonak ezért némi fényünk volt de a telefon akumulátorja sem tart sokáig. Ezért egy idő után az is lemerül mi pedig sötétben maradtunk.

-Jungwon én elfáradtam-- lihegtem mire jungwon hátra fordult majd megingata a fejét

-Majd pihenünk miután kimásztunk. Tartsd ki yora. Már nincs sok. -- aprót bólintotam majd sóhajtva másztam tovább. A csend is fusztrált és az is, hogy fáztam. Nem tudom mi van dayevel és jakeel. Hogy mi lesz apámal mikor láthatom újra.

Nem tudom miotta mászhatunk a sötétben de megnyugtatot a tudat, hogy jungwon itt van előttem és nem hagyott magamra hanem segítet. A saját életét kockáztatva megmentet és annak ellenére hogy évek óta eltávolodtunk egymástól úgy kezel mintha még mindig barátok lennénk. Megmelegete a szívemet, hogy itt van és letörli a könnyeimet. Melette biztonságban érzem magamat.