Nagyokat nyeltem mikor újra kiléptem az ablakon. Lenézni már nem mertem úgyan is féltem elveszteném az egyensúlyomat és hátra borulnék. Szigorúan a fehér falat bámultam és jungwont aki nyugtatóan rám mosolygot. Mosolya ebben a korom sötét rettegésel eltöltöt rossz álomban olyan volt mint egy fény az alagút végén ami megmutatja az útat és ami ad egy löketet a folytatáshoz. Erősen kapaszkodtam a falba miközben vissza mosolyogtam a férfira. Vettem egy mély levegőt és óvatosan közelitetem meg a létrát jungwon is kilépet és óvatosan lépkedet közben engem is figyelve, hogy ha megcsúsznék eltudjon kapni. Megfogtam a létrát majd vissza nézve jungwonra óvatosan másztam le rajta. Ahogy másztam lefele az ablakokon belátva újra elszorult a torokom. Mert még a legerősebb ember sem bírná ezt az örületet amit nekem át kellet élnem több ártatalan emberel együtt. Egy pillanatra meg is topantam mikor is mély levegőt vettem majd lejebb lépkedtem és amint a lábbaim a fűt érinteték sóhajtotam egyet. Nem később jungwon is lelépet majd szét nézett és végül rám nézett.
-Mutasd az útat. Igérem itt leszek mögötted-- csendben bólintotam majd az iskola hátsó udvara felé vettük lépteinket. Minden percben hátra fordultam mert féltem jungwon nem lesz mögöttem mikor hátra nézek. Gyomrom liftezet a rengeteg hullától és a levegőben érződő vér jellegzetes szagától. Ahogy végig néztem az udvaron ajkaimba kelett harapnom, hogy ne bőgjem el magamat. Harag éget bennem és bosszú vágy. Éget a lelkem, hogy megbosszulhasam azt amit ők tetek. Azokat az ártatlan embereket akik még csak le sem érettségiztek. Akik még bulizni és élni akartak.
Mikor meghalodtunk magunk mögött egy kiáltást futásnak eredtünk. Nem néztem hátra mert féltem lefékeznék és akkor nekem annyi is lenne. Halotam elvétett lövéseket mögöttünk amik szerencsére nem találtak el. A szívem ekkor már a torkomban dobogot. Csak egyszer néztem hátra ami következtében az egyik faágban megbotlodtam és hasra estem. Jungwon gyorsan fel segített majd kezemtől fogva húzott, hogy siesünk. Éreztem, hogy felsértetem a térdemet de pillanatnyilag nem érdekelt csak a túlélési vágy. Az élni akarás.
Megkerültük az iskolát majd az egyik nagy bokor mögött meglapultunk.
Mindkettőnknek félelem ült ki az arcára és éreztem ahogy jungwon melettem megfeszült. Zihált ahogy én is a futás miatt. A fáág robogása és a férfi lépteit már közelről halotuk. A bokor résén kukucskáltunk ki és, hogy ne adjak ki hangokat a számra tapasztotam az egyik kezemet. A férfi körbe nézett majd elindult az egyik irányba.
- Ez közel volt-- suttogta jungwon erősen zihálva mire rá nézve egyetértően bólintotam.
Éles fájdalom hasitot a térdembe mire felsziszentem és oda kaptam a kezemel. Ahogy gugoltam a szoknyám a térdemhez ért és kicsit átázot a vértől.
-Nagyon fáj? -- kérdezte jungwon- Mutasd-- térdelt le a fűbe majd fordult teljes testel felém. Ajkaimat össze préselve fordultam felé majd húztam fel a szoknyámat. A seb valóban csúnya volt és a vér is kiserkedt lefolyva a lábamon. Égetet és nyílalt bele a fájdalom. A fiú sóhajtot egyet majd pulcsija alját kihúzva nadrágjából tépet le egy darabot amit csak ledöbbenten figyeltem. Mikor lett ennyire erős? Kondizik?
Ledöbbent arcomon jót szórakozott erre a bizonyiték az a mosoly az arcán miközben a térdemre teritete az anyagot majd szorosra megkötöte mire halkan felsziszentem.
-Köszönőm-- néztem rá mire elmosolyodva fogta meg a kezemet.
-Legközelebb ne sérülj meg-- aprót bólintotam majd jungwon kinézet a bokor takarásából. - Hol van pontosan az a pince? -- fordult felém kérdően
-Azért nem vette eddig észre senki mert az ajtó a földbe van épitve és mivel fű boritja sokan csak átsétálnak rajta-- magyaráztam halkan
-Szép kis buvóhely lenne belőle-- motyogta elképedve majd felém fordult- Rendben. Próbáljuk meg nem magunkra hívni a figyelmüket.
-Menni fog ez? -- néztem rá aggódóan-Nem akarom, hogy megsérülj-- hajtotam le a fejemet, hogy ne keljen a szemébe néznem. Éreztem meleg kezét a sajátomra csúszni. Lágyan rá szoritot jelezve nézek fel rá. Lassan emeltem fel tekintetemet és szembe találtam magamat a kis gödröcskéivel amiket minden percben megérintenék amikor csak előbukanak.
-Yora-- mondta ki a nevemet -Egyikünk sem fog megsérülni. Kijutunk ebből a pokolból és minden rendbe fog menni. És csak egy rossz rémálomként fogunk erre vissza emlékezni-- mosolygott rám kezeimet cirogatva. Nem mondtam semmit csak elérzékenyülve bólintotam fejemel majd sóhajtva töröltem le a szabad kezemel amit nem fogott a kicsorduló könnyeimet. - Ki fogunk jutni. Ezt vésd abba a csinos kis buksidba-- pirult el a végére velem együtt. Csinos? Yang jungwon azt mondta, hogy csinos? Rám?
-Igérd meg-- néztem rá - Igérd meg, hogy együtt csináljuk ezt végig... Mert ha egyedül hagynál-- csuklott el a hangom mire ő azonnal megrázta a fejemet- Én azt.....
- Nem hagylak egyedül yora. Ne is gondolj erre. Miért tenném? -- nevetett fel halkan majd lágyan elmosolyodot- Gyere-- fogta meg a kezemet majd lassan felálltunk és lépteinket meg sokszorozva közelitetük meg azt a részt ahol a pince van. Még én a fogantyút kerestem a fűben addig jungwon örködöt és figyelt ne, hogy jöjön valaki. - Sies! -- sietetet mire szívem gyorsabban kezdett el dobogni a félelem miatt és mikor meglátam a fekete foganytyút megragadtam és húzni kezdtem. Nagy kínok árán felnyitotam majd a hosszú vas létrán elsőnek én másztam le majd jungwon aki gondosan be is zárta azt maga útán. A sötétben semmit sem látam de észbe kapva kikaptam a fiókból elvett telefont majd bekapcsoltan a zseblámpát aminek köszönhetően sokal többet látunk.
A zseblámpának köszönhetöen körbe világitotam a helyet. Nem volt lent sok minden csak pár iskola pad és egy szekrény az a bizonyos ajtó pedig pont úgy mint ez gondosan el volt rejtve, hogy azok se találjanak rá akik véletlenül betévednének ide. Zaj csapta meg a fülemet mire automatikusan néztem jungwonra aki kikapta a kezemből a telefont és védelmezően mögéje húzva lépkedett közelebb ahonnan a zajt halodtuk. Nyeltem egyet és jungwon pulcsiját szorongatam a hátánál mikor viszont a hangforrásba világitot azt hittem rosszul látok.
-Apa? -- léptem ki jungwon takarásából majd néztem az előttem áló férfira aki amint megpillantot közelebb lépve ölelt szorosan magához könnyeivel küszködve
-Jól vagy lányom? Nem bántotak? -- tolt el magától, hogy arcomra csúsztatva kezét megnéze nem-e eset bántodásom.
-Nem-- ráztam meg a fejemet azonnal könnyeimnek utat engedve majd jungwon felé fordultam- Hála jungwonak-- mosolyogtam a férfira aki közelebb lépve meghajolt apám előtt.
-El sem tudod képzelni mennyire hálás vagyok neked fiam-- mosolygot jungwonra édesapám hálásan majd kezét megragadva a fiúnak rántota őt egy szoros ölelésre és suttogot valamit a fülébe amit én nem halodtam, a fiú pedig csak bólintot.- Yora-- fordult felém mire kiváncsian néztem apám szemeibe- El kell hagynotok az országot. Indul holnap egy hajó a hansue kikötöből. Az a hajó majd elvisz innen titeket jó messzire ahol biztonságban lesztek.
-É-És te? -- remeget meg a hangom. Megfogta a kezemet majd keserű mosolyra húzta ajkait
-Ez az iskola az enyém. Felelőségel tartozom minden diák életéért. Nem menekülhetek csak úgy el. Ezért menj és ne néz vissza-- engedte el a kezemet és törölte le a könnyeimet arcomról. - Ne sírj mert megszakad a szívem kincsem-- remegett meg a hangja majd mély levegőt vett és a zsebébe nyúlva kivett onnan valamit. - Ez itt a tiéd. Ide fele jövet találtam a földön-- megragadta a kezemet majd belerakta daye nyakláncát. A kis delfinen vér volt. Számhoz kaptam a kezemet és apára néztem. Lábbaim megremegtek ahogy szemeim megteltek még több könnyel.
-Daye-- suttogtam a nevét még meg nem éreztem jungwon kezét a válamon.
-Apukádnak igaza van. Indulnunk kell-- lesepertem kezeit majd megráztam a fejemet.
-Nem hagyhatlak itt.... Dayet-- csuklott el a hangom majd rogytam a földre apám lehajolt majd mélyen a szemembe nézett.
-Ez nem kérdésnek szántam. Mész. Anyád várni fog rád az országnál. Neked is menned kell
KAMU SEDANG MEMBACA
Északiak Bosszúja | Yang Jungwon
Fiksi Penggemar- Hé Yora ez nem az anyukád? -- fordította felém telefonját daye mire telefonjára vezetem tekintetemet. Anyukám egy széken ült kezében iratokal és szigorú meggyötört tekintetel meredt a papirokra. -Anya? -- mondtam ki értetlenül bámulva a képernyőt...
