Északiak Bosszúja | Yang Jungwon

5.fejezet

Jeon Yora Pov

Nagyot nyeltem amikor jungwon kinyitotta az ajtót majd kinézet rajta és vissza fordulva hozzám bicentet, hogy mehetünk. Elmondtam egy gyors imát majd kiléptünk a folyosóra. A szívem újra egy gyorsabb tempót vett fel ahogy jungwon kezét fogtam és kapkodva a levegőt sietünk a termük felé. Már kezdtem megnyugodni amikor megpillantotunk egy fegyveres férfit aki nekünk hátal állt. Azonnal megtopantunk és a kezemet fogó fiú hátra pillantot rám. Elindult előre óvatosan lépkedve. Ilyedten rántotam egyet jungwon kezén hiszen a férfi bármikor hátra fordulhat nekünk pedig akkor annyi. De ő nem tágitot. Mindig is bátor volt és be kell látnom, hogy van ami nem változik.

A férfi mikor megmozdult jungwon lefékezet. Nem voltunk messze a termétől csak pár lépés kellet volna megtennünk. A maszkos férfi elindult előre mikor hangos magassarkú kopogást halodt én pedig már most sajnáltam a nőt aki még a cipőt sem vette le így nagy zajt is csapot. Mikor a férfi eltünt az egyik folyosón jungwon futni kezdet és kinyitva a terme ajtaját behúzot rajta és be is csukta azt maga útán.

A teremben sem fogadott szebb látvány. Min tanárnő ájultan feküdt a padlon nyitot szemekel a szívébe kapot gólyótól. Oda rohantam hozzá majd lehajolva emeltem fel a kezét, hogy megnézem van-e pulzusa. De nem éreztem. A keze jég hideg volt. Jungwon óvatosan kezemre fogot majd felemelt és elvitt a holttestől.

-Mivel érdemelték ki ezt? -- sírtam fel lerogyva a földre. Könnyeim záporoztak és pillanatnyilag az sem érdekelt, hogy a szeretet férfi így lát engem - Hiszen előttük állt volna még az élet-- éreztem ahogy a férfi legugol elém majd felemelve fejemet kényszerit, hogy rá nézek.

-Nem mi döntjük el meddig élünk-- rázta meg a fejét majd meleg tenyerével arcomra simitot és letörölte a kicsorduló könnyeimet.

-Akkor sem érdemelték meg-- szipogtam megtörten, a férfi magához rántot én pedig görcsösen kapaszkodtam ruhája anyagjába. Fejemet nyakába furtam mire szorosodot kezei körülötem. Egyik kezével fejemet simogata a másikal pedig hátamat paskolgata. Olyan rég éreztem az illatát, hogy már el is felejtetem mennyire kellemes és mennyire imádtam.

-Figyelj jól yora-- tolt el magától suttogva a szavakat. - Fel kell másznunk a tanáriba és segítséget hívnunk mielőtt evakuálják az országot és késő lenne-- szipogva bólintotam egyet és felálltam amiben jungwon segített megfogva kezemet. Az ablakhoz sietünk én viszont mikor lenéztem elképedtem milyen magason vagyunk. Nyeltem egyet és beharaptam ajkaimat. -Mi a baj? -- kérdezte jungwon felvonva szemöldökét. Nyeltem egyet majd újra lenéztem.

-Tériszonyos vagyok. Nekem ez nem fog menni-- léptem egy lépést hátra de jungwom elkapta a kezemet és vissza húzott.

-Csak ne néz le. Itt leszek mögötted. Bízol bennem? -- nyújtota ki kezét egy mosolyal ajkain. Aprót bólintotam majd nagy kezébe tetem kezemet.

-Bízok benned-- mosolyogtam rá. Jungwon körbe nézet majd az egyik padot oda tolta az ablak elé. Megfogta a kezemet majd segített felállni rá. Megfogtam az ablak keretét és kiléptem a párkányra. Jungwon azonnal útánam jöt majd kezével megfogta az én kicsi kacsomat. Nagyon keskeny volt a fal amin áltunk és ahogy óvatosan a falhoz simulva lépegetem csak azt ismételtem magamban, hogy ne nézek le mert akkor mindenek annyi és lezuhanok. Szerencsére egy létra volt oda állítva ami a tanári ablaktól nem messze ért véget. Nem tudom, hogyan került oda de se baj. Nekünk most jól jött.

Nyeltem egyet majd remegve de tetem még egy lépést behunytam szemeimet mert most jöt a neheze. Úgyan is meg kellett fordulnom, hogy szembe legyek a falal amivel az életemet is kockáztatom. Elég egy rossz lépés és lehuzanok.

-Hé-- fogot karomra jungwon- Nyugalom-- bólintotam egyet majd behunytam szemeimet és erőt véve magamon megfordultam és megfogtam a létrát. Stabilan állt ezért óvatosan tetem fel előszőr az egyik lábbamat aztán a másikat. Jungwon pedig közelebb lépkedet a létrához, hogy ő is feltudjon majd jönni utánam. Remegve indultam el felfele ügyelve ne, hogy leesek vagy megcsúszon a lábbam mert akkor nem csak én halok meg hanem jungwon is aki szorosan mögöttem lépkedet. Közel volt a tanári ablaka de még így is necces lenne. Én még is megpróbáltam. Egyik kezemel elengedtem a létrát majd nyújtozkodva fogtam az ablak párkányára majd a másik kezemel is úgyan ezt tetem. Egyik lábamat az iskola falára raktam aztán a másikat is ezzel gyakorlatilag a levegőben lógva. Alig tudtam tartani magamat felhúzni meg plána. Ilyenkor jött volna jól a kondi de ha ezt túl élem akkor bizony keményen megdolgoztatom a testemet. Lábbaimal toltam fel magamat majd óvatosan másztam be a nyitott ablakon. Mikor a lábbaim a padlon álltak elhagyta ajkaimat egy megkönnyebült sóhaj majd észbe kapva kezemet nyújtotam jungwonak. Neki már könnyebben ment. Neki már egy lendületből sikerült feltolni magát, hogy betudjon mászni az ablakon így a kezem amit nyújtotam felé felesleg volt.

Jungwon azonnal a kapcsolót kezdte el keresni én viszont ahogy körbe vezetem a tekintetemet még jobban sírni akartam. Minden tanárt megöltek. Volt aki a padra hajtot fejel feküdt a halántékjában egy golyóval és volt aki a padlon elfeküdve feküdt holtan.

-Yora?-- megráztam a fejemet majd jungwonra néztem aki már rég a telefont kereste amivel hívhatjuk a rendőrőket. Nyeltem egyet majd mellé sietem és rutinosan sétáltam az egyik asztalhoz. Elszorult torokal emeltem fel az irodalom tanárnő fejét majd a székével együtt hátrébb toltam. A tanárnő teste leeset a székről és a padlon feküdt el összevérezve a barna parketát. Lehajoltam majd kihúzva az első fiókot vettem ki a fehér telefont. Kiegyenesedtem majd remegő kezekel tárcsáztam a számot jungwonra nézve. A  fülemhez tartotam a telefont de senki nem vette fel. Újra tárcsáztam de semmi mikor viszont újra akartam jungwon a kezemre fogott.

-Semmi értelme-- sóhajtot fel majd kivette a kezemből a telefont és az asztalra rakta- Elkéstünk-- könnyeim újra útnak törtek és ha nem támaszkodok meg az asztalon lábbaim össze csuklótak volna. Ezek szerint nincs remény. Ennyi volt.

-Most mit csináljunk? -- remeget meg hangom mikor felnéztem a férfira.

-Ki találok valamit. Nem fogunk meghalni mert nem hagyom-- nézet elszánttan a szemembe, kezemre fogott majd nyugtatóan rám mosolygot.

Ez a mosoly volt az a mosoly ami még ebben a reménytelen pokolban is reményt adott. Olyan volt mint egy kis fény az alagút végén.