Az első pár nap szokás szerint érdemi munka nélkül telt, mint minden év, ez is a bemutatkozós-ismerkedős-mesélős órákkal kezdődött.
A második héten jártunk már, kedd, ebédszünet. Szokásos kis törzshelyemen, a cserepek elnyúlva elnyomtam a cigarettámat, majd pedig becsúsztattam a csikket közéjül, és óvatosan leereszkedtem a hatalmas épület tetőről.
Leporoltam áttetsző fekete harisnyámat, sötétzöld alapon vékony fehér csíkokkal kockázott combközépig érő rakott szoknyámat, megigazítottam a Mardekár címerrel díszített hosszú fekete köpenyemet.
Becsöngettek. És én még mindig a hatalmas, már már túlzottan magas belmagasságú iskola bájiraltanteremtől valószínűleg a lehető legmesszebb eső pontjában vagyok. Csodálatos.
Ráadásul a folyosók ilyenkor dugig vannak! A kicsik rohangálnak, mert már nincs órájuk, és a nagyok is rohangálnak, mert még csak most kezdődnek az igazán gyilkos, fárasztó órák. Ha nem félnénk ennyire a tanárainktól, szerintem már meglincseltük volna az órarendünk összehállítóját. Hogy lehet délután fél 5kor Sötét varázslatok kivédésére?
Szóval ezen a tömegen verekedtem át magam röpke 10 perc alatt. Rátettem hófehér, kis vörös párral szegélyezett kezem a hatalmas vaskilincsre és egy határozott mozdulattal benyitottam.
A régiúj bájitaltantanár abbahagyta a beszédet, épp úgy ahogy mindenki más, és minden érdeklődő szem a terembe késve berontó jómagamra szegeződött. Egy pillanatra vér tódult az arcomba, majd megráztam magam és monoton hangon megszólaltam.
-Elnézést a késésért, tudja ilyenkor a tömeg a folyosókon hatalmas.- foglaltam el a helyem a hátsó padlóra középső padján, a tankönyveimet kissé kapkodva rendezgetve.
-Legközelebb ne a tetőn dohányozgasson ebédszünetben, és időben ideér. - fordult vissza a táblához hirtelen Piton professzor.
Kissé elpirultam szégyenkezve, de hamar túl lettem rajta, hiszen nem a példás magatartásomról és a sztahanovizmusomról vagyok híres.
Megigazítottam hófehér, kissé zilált hajam, és elkezdtem lekörmölni a táblán látottakat.
》Amortensia? Az nem az az indokolatlanul erős szerelmi bájital, aminek olyan illata van, amihez az illető vonzódik?《- gondoltam magamban.
-Jól gondolják, az amortizáció az az irtózatosan erős szerelmi bájitak, mely talán közülük a legerősebb. Jól mondom, Ms. Rosefield?- fordult vissza Piton a táblától, majd lassan előre dőlt a tanári asztalon. Mandula vágású, mélyen ülő, örvénylő fekete szemei az osztály, de legfőképpen az én szemeimet fürkészte.
》Najó, ez kibaszott fura volt...《
~~~~~~
Piton negyedik óta a tanárom, ez csupán annyit jelent hogy 15 éves korom óta hol jobban, hol kevésbé, hol kínzóan vonzódok a tanáromhoz. Ez eleinte annyiban nyilvánult meg, hogy élveztem a onyx fekete, néha dühvel néha érdektelenséggel néha pedig, ami bevallom talán az egyik legszexibb, büszkeséggel és egy csepp önelégültséggel volt megtelve.
Mindez az idő múltán addig "fajult", hogy tavalyi év végére rendszeresen kerestem az alkalmat, hogy csak közelében lehessek, hogy kettesben maradhassunk, hogy kikezdhessek vele, hogy zavarba hozzam.
Mi tagadás, elolvadok, amikor azon a mély, domináns és tekintélyt parancsoló hangján szól hozzám, mely össze sem hasonlítható azzal, mint amikor az órán máshoz szól.
Nem utolsó sorban zavarbarjtően vonzó, márványfehér, hatalmas, eres, göcsörtös, de mégis furcsa mód kecses kezeinek látványa mindig rabul ejt.
