probably a snape fanfic

5. rész

Síri csönd honolt a hatalmas, szinte teljesen kopár teremben. Az összes diák Piton professzor felszólítására kiment a teremből, némelyikük arcán meglepődés, másoknak aggodalom volt látható, ahogy a szőke a földön feküdve világát sem tudta a Cruciatus átok hatása miatt.

Én a tőlem elvárható Oscar-díjas alakítással játszottam a szenvedőt addig a pillanatig, ameddig be nem csukódott az ajtó az utolsó diák mögött. Miután ez megtörtént, bal combomat kissé felhúztam és elnyitottam a másiktól, lassú, kígyó szerű mozdulatokkal felkönyököltem. Fejemet lehajtottam, mégis szemeimmel a professzor düh és vágy keverékével telt feketeségeibe bámultam, kihívó, diadalittas mosolyt felöltve pirral szegélyezett arcomra.

-Colloportus.- sziszegte a férfi a fogai között a varázsigét,amely hatására hangos kattanással bezárult a terem ajtaja, miközben lassú, de annál tekintélyt parancsolóbb léptekkel megindult felém.

-Azt hittem- kezdett bele az állát kissé megemelve Piton- az alatt a jópár év alatt, amit itt töltött a Roxfordban megtanulta, hogy tisztelni kell a tanárait...

Ahogy egyre közelebb ért hozzám, annál inkább realizálódott bennem, hogy mennyire felém magasodik. A harctól kócos, fekete haja kissé az arcába lógott, mint egy takarva azt, ezzel még titokzatosabbá és kissé félelmetessé téve a fekete ruhás férfit. Igazság szerint egyszerre fogott el gyermeki kíváncsiság és valamiféle megmagyarázhatatlan szorongás.

》Egyszerre vágyom az érintését és egyszerre félek tőle... 《

Ebben a pillanatban lehajolt hozzám és egy hirtelen mozdulattal a derekamat átfogva felrántott magához, és fél karjával felültetett a bal combjára.

Hirtelen azt se tudtam mi történt, annyira meglepődtem. Egy apró nyögés is elhagyta a számát, ahogy egyik pillanatról a másikban az áhított férfi karjaiban találtam az imént még csábosan a földön fekvő magam. Olyan könnyen felkapott a padlóról, mintha legalább is egy macska lennék. Bal karjával szorosan magához ragadott és nem eresztett annak ellenére sem, hogy meg tudtam volna magamat tartani. Azt akarta, hogy kiszolgátatottnak érezzem magam, amely be kell valljam bevált, hiszen iszonyúan beindította a fantáziámat ezzel.

Apró kezeimet hozzáérintettem alkarjához. A feszültsegtől kidülledő kék erein vékony ujjaimat légiesen vezettem végig alig hozzáérve, a kézhajlatán át, a látszatánál sokkalta izmosabb felkarján és vállán keresztül egészen a nyakáig, mindvégig aprólékosan figyelve arra, hogy egyszer se veszítsem el a szemkontaktust. Érintésem nyomán vékony ajkai kissé elnyíltak egymástól, épp úgy ahogy az enyémek is.

Fekete onyx szemei a lelkemig hatoltak. , melyek mintha azt suttogták volna: az enyém vagy.

Ekkor megragadta a nyakában pihenő bal csoklóm és felfelé rántva még közelebb húzott magához úgy, hogy a fejem hátracsuklott. Jobb kezem feketére festett, mandula körmeit felkarjába mélyesztettem, hiszen már csak ez volt az egyetlen dolog amit iranyíthattam.

-Ezt akarod?- kérdezte egészen az arcomba hajolva. Ajkainkat alig választotta el pár centiméter. A hangjában varázslatos sárm volt hallható.

Finoman kitöltöttem a nyelvem és benedvesítettem az alsó ajkamat. Hogyne akarnám. Mindennél jobban. Egész nap ezt a pillanatot vártam és nem ennyire izgatónak képzeltem el, így érthető, hogy megszólalni alig bírtam.

-I-igen!-remegtem. Fejemmel közelebb húzódtam hozzá, felkészülve a csókra amelyet annyi ideje vártam már, de erre váratlanul az arcát kissé távolabb húzta és kacér vigyorral húzta száját.

-Egy ilyen engedetlen tanulót, aki felesel, nem tud viselkedni és elvonja a figyelmemet csókkal jutalmazzam?-húzta össze csillogó szemeit.

-Kérem! Könyörgöm! Nem vágyok másra... na jó ez nem teljesen igaz, de kérem szépeeeen! Ígérem nagyon jó kislány leszek és szépen fogok viselkedni!- könyörögtem egyszerre fájdalmasan és perverzül mosolyogva.

A kacér vigyor arcán szavaim hallatára sejtelmes félmosollyá változott, majd a fülemhez hajolt és megszólalt:

-Isten őrizz, hogy megváltozz.-majd ajkaimra csókot lehelt.

Csókja először szinte csak az ajkaink összeérintése volt, majdnegyre intenzívebben kezdtük falni egymást. Ajkai kemények, de annál ügyesebbek voltak, hiszen pár másodperc után megmagyarázhatatlan módon minden izmom elengedett és rongybabaként élveztem a férfi csókjait és szorítását.

Ezt vártam évek óta. Ezt az egy, jelentéktelennek tűnő pillanatot. Én és Piton, ahogy átkarol, ahogy tart és csókol. Ahogy.. imád.

Szenvedélyes csókjaink közepette finoman kiöltöttem a nyelvem és megnyaltam az alsó ajkát, mely hatására hirtelen megszorította a csuklóm és belenyögött a csókunkba, majd átdugta a nyelvét a számba.

Nyelveink édes tangót jártak miközben keze a derekamról meegindult fel a hátamon egészen a hajamig, amibe belemarkolt majd hátrarántotta a fejemet.

-A jóból is megárt a sok... ha ezt folytatjuk, te is tudod, hogy mi lesz a vége... én meg nem nyilván nem szeretném se magamat, se téged bajba keverni, szóval...-finoman visszaeresztett remegő térdeimre.- kapaszkodj bele a vállamba, sántíts kegyetneül, és véletlenül se mosolyogj! Elkísérlek a gyengélkedőre, ahol majd elmondom, hogy hülye vagy, de már jobban érezd magad, jó?

-Nem maradunk egy kicsiiiiit? Légyszi légyszi...- néztem mélyen az ismét felém magasodó férfi szemébe. - vagy legalább mond el, pontosabban mondja el tanárúr, hogy mit értett az alatt, hogy "te is tudod, mi lesz a vége"- öltöttem fel gonosz mosolyt.

-Na jó- hirtelen felkapott az karjaiba, amely hatására ismét nagyon meglepődtem... never let them know your next move...- akkor mondom másként. Játszd a techalottat, majd megbeszéljük a termemben. Világos?

Igen, Tanárúr!- mondtam kacér vigyorral.