Megtört Szabályok és ígéretek [ Levi Ackerman x Olvasó - középiskola AU]

24. fejezet: nem hiszem már el

Rohantam el olyan sebesen, ahogy csak tudtam de mégis elkapott. Éreztem, ahogy megragadja a csuklóm. Most nem örültem neki. Én tényleg nem akartam látni. Ideges voltam. A düh tombolt bennem iránta és Historia iránt is. 'Mégis mivel érdemeltem ki ezt már megint? Hülye voltam azt hinni, hogy most más lesz'

- Engedj már! -
Kiáltottam és húztam volna el a kezem az övé közül, de megszorított és visszahúzott.

- Ahogy akarod -
Váltott át hirtelen a tekintete egy aggódó, törődő kifejezésből dühös és akaratossá.

Épp szólaltam volna meg, amikor egy pillanatról a másikra az iskola hideg, érdes oldalához nyomott. Két kezét levette rólam és a fejem mellé csapta őket a falra, gátolva menekülőutamat.

Ahogy meglátta, hogy a kezei alatti kis résre pillantgatok, rám nézett szúrósan, majd folyamatos szemkontaktussal a térdét a két térdem közé fúrta.

- Marad. - Az eddigi dühös tekintete hirtelen egy semleges kifejezésre váltott.

Annyira meglepődtem erre, hogy akármilyen védekező és értelmes mondat helyett csak a nevét tudtam kinyögni a számon.

-L..Levi?- vörösödtem el miközben alaphangomat lejjebb vittem úgy... 99-el.

Ezután csak annyira lettem figyelmes, hogy közeledik. Hirtelen mindenről megfeledkeztem, és csak ő járt az eszembe. A falon a tenyereit hirtelen az alkarja váltotta fel, ahogyan mellkasát közelebb tolta hozzám.

Ekkor már nem bírtam szemkontaktust tartani, ezért megtörtem viszont ez a cselekedetem úgy tűnt, hogy csak rontott a helyzeten.

Nem több mint két másodperccel miután elnéztem a szeméből és elfordítottam oldalra a fejem, hirtelen a nyakamon éreztem puha ajkait. Mondanám, hogy gyengéden puszilgatott, de hazudnék. Nem volt gyengéd egyáltalán. Egyik kezével már a tarkómon keresztül húzta arrébb a fejemet, hogy jobban a nyakamhoz tudjon férni, miközben szívta és harapdálta az imént említett testrészemet.

Védekezni akartam. Az járt a fejembe, hogy ha valaki most meglát minket, akkor ezt sosem mosom le magamról. Ennek a gondolatnak ellenére sem tudtam azonban leállítani. Felszólaltam ugyan, de egy értelmes mondat vagy szó helyett csak egy halk nyögés hagyta el a számat.

Ezután Levi a bal, eddig tarkómat tartó kezéből elengedett, majd vissza tolta magát ezelőtti pozíciójába.

A szemem és az ajkaim között cikázott tekintete, de végül a számat kezdte el bámulni.
- M..miért nézel így? - jött ki végül a számon egy értelmes mondat is.

- Megmutassam? -

Erre egy pillanaton belül az ő ajkai az enyémhez tolódtak, majd a térdét egyre feljebb csúsztatta combjaim között.

Egyből a nyelvével kezdett és én itt lemondtam az ellenkezésről. Most a jobb kezét helyezte a fejem hátuljára és közelebb húzott magához. Forró volt minden. Legalábbis... Én úgy éreztem. Úgy, hogy egy kemencébe tettek. Most őszintén. Én tehetek róla? Az a fiú szorít a falhoz és csókol szenvedélyesen, aki kibebaszottul tetszik.

Néhány pillanat múlva megtörte a csókot, majd pár centire távolodott csak el az arcával az enyémtől. Keze még mindig a fejemen, térde még mindig két lábamat tolta el egymástól. Egyszerűen csak levegőért ziháltunk.

Igazából talán elvetettem már magamban, hogy lesz akármi is.

- Azóta erre vágyom, amióta először rám mosolyogtál.... - suttogta a fiú miközben kezével a hajam cirógatta és húzott magához közelebb az akkor már nem a falat, hanem a derekamat tartó kezével.

Nagyon szerettem volna, ha nem ér véget ez a pillanat, de közben azt is tudtam, hogy nem helyes ez így. Haragudtam. Nagyon haragudtam de most nem Levira, hanem magamra. Miért nem vagyok kepes ellene menni? Miért nem tudok rá haragudni? Miért hagyom ezt? Nem szabad! Nem így kéne velem bánnia! Én mégis... Engedem.

Ez a sok harag bennem végül csak összegyűlt és kifakadtam.

-Barátnőd van baszki!- üvöltöttem rá, majd két tenyeremmel arrébb löktem ő pedig hátrébb lépett, mire én elfutottam. Már nem követett.

Megint potyogni kezdtek a könnyeim, azonban most nem az járt a fejeben amit Historia tett, hanem Levi, én és így Histora.

- Kibaszott fuckboy! - próbáltam törölgetni a minél nagyobb könnycseppeket amik éppen a szememet hagyták el sorjában.

Tudtam, hogy bajba kerülök majd amiatt, de haza mentem. Nem tudtam ezek után beülni órára. Nem voltam képes egy légtérben lenni Levial vagy Historiával.

Hazafelé sétáltam miközben próbáltam visszafogni a könnyeim. Már félúton voltam, habár dupla annyi idő alatt mint amennyi alatt általában hazaérek. Megcsörrent a telefonom.

"Ismeretlen szám"

'na majd még telefonálgatok ismeretlenekkel, persze. Biztos az egyik tanárom az vagy az igazgató...' nyomtam volna ki a számot amikor lerakta. 'remek'

Néhány másodperc elteltével megint meghallottam telefonom csengését. Ugyanúgy "ismeretlen szám"

Most picit aggódni kezdtem. Miért hív kétszer ilyen sürgősen? Lehet valaki megsérült...

Ezzel a gondolattal vettem fel mit sem sejtve a telefont.

- Háló? - kérdeztem.

- Elnézést a zavarásért de azt hiszem ez a szám hívott engem tegnap. - szólt egy férfi hang a vonal másik oldaláról.

'mi? Nem az nem lehet. Nem hívtam senkit sem...'

- Bocsánat de szerintem rossz számot hívott... Én nem hívtam senk... -

És leesett. 'Bazdmeg'

- Ezesetben ne haragudjon - tette volna le de én pont abban a pillanatban világosodtam meg.

- APA?! -

...

'Oh bazdmeg'

- Tessék? -

- Nem! Úgy értem... -

Lesokkoltam. Nem tudtam megszólalni mert egyszerűen nem hagyták el hangok a torkomat. MEGINT.

Hallottam a férfit a vonal másik oldaláról halkan szólni.
- [név]? -
Szólította a nevem.

- [teljes név] -
válaszoltam vissza.

- Hogyan találtál meg? Hol vagy? Odamegyek -

- Mi?! Ne! Mármint... -

Éreztem, hogy megrázták ezek az események. Habár meg is értem mivel felhívta valaki, aki kiderült, hogy a lánya de a lány még csak találkozni sem akar? Abszurd.

Nem szólalt meg ezért én kényszeresen tettem.

- Nem állok készen! -
hadartam el és csaptam rá a telefont.

A szívem úgy dobogott mint még soha. Vagyis... Vissza gondolva az imént is majdnem el vitt a szívroham.

Lefagytam egy picit és kellett néhány perc, hogy összeszedjem magam. Tudtam el kell mondanom Erennek de nem merem. Lehet mérges lesz, hogy rácsaptam a telefont.

Lassú léptekkel indultam el, és a sok stressz okozta könnyek gyorsabb jövetelével rohantam én is gyorsulóan.

Hazaértem és nem volt senki sem otthon. Ránéztem a naptárra és láttam a dátumot. Április.24. nem volt sok idő hátra az esküvőig én pedig nem tudtam mi legyen.

Elegem volt. Nem tudtam mit csináljak. Annyira magam alatt voltam, hogy egyszerűen csak bámultam magam elé és agyaltam. Az iskola minden diákja már biztos tudja anyát és Zekeet. Levi ma megcsókolt úgy, hogy barátnője van. Ezért is én leszek a hibás... Minden csendben volt körülöttem, ahogyan én is. Csak feküdtem az ágyamon és néztem a plafont.

=================||================
Word Count: 1017 (picit rövidebb a szokásosnál :( )
NAHELO
NA MEGINT HELO NEM TUDOM MIT KÉNE MONDJAKLOL.
Megyek aludni joejt