A zuhany alatt (extra fejezet)

239 8 3
                                    

3 hónap telt el, mióta Glennel utoljára együtt voltunk. Mivel azóta nem is voltam senki mással, a fáradtságom ellenére is izgatott voltam a közös fürdéstől.

Háttal álltam neki, úgy kezdtem levetkőzni. Miután teljesen meztelen voltam, nem néztem hátra, hanem megnyitottam a csapot és vártam néhány másodpercet, hogy felmelegedjen a víz, aztán beállítottam a megfelelő hőmérsékletet és beléptem a fülkébe.

A vállam felett hátrapillantottam Glennre, hogy miért nem jön és annyit láttam, hogy még alsónadrágban áll és a fenekemet nézi, miközben nyalja az ajkát. Izgalma teljesen egyértelmű volt, de igyekeztem nem foglalkozni vele, mert tényleg nem a szexre akartam alapozni a kapcsolatunkat.
-Nem jössz? -kérdeztem.
A hangomra felkapta a fejét és elvigyorodott.
-Bocs, csak elterelte valami a figyelmemet. -válaszolta, majd letolta a boxert és gyorsan utánam jött.

A zuhanyfülke nem volt túl tágas, de 2 ember azért elfért bent. Hirtelen eszembe jutott, hogy nyilván neki is szüksége lenne tusfürdőre.
-Ó, várj, valahol kell lennie egy Old Spice tusinak. -mondtam és el akartam slisszanni mellette háttal, de ő ezt nem hagyta, hanem nekinyomott a zuhany falának.
-Glenn... -sóhajtottam a nevét kéjesen.
-Hm? -hümmögött a fülembe.
-Nem ezért marasztaltalak. -néztem a vállam fölött a jóképű fiúra.
-3 hónapja éhezem rád, Jen. Kérlek, had kényeztesselek. -mondta, majd végigcsókolta a vállamat.
"Hogy ilyen tökéletes? Tudja mit kell mondani, tudja mit kell tenni..."
Hatalmas volt a kísértés, de erőt vettem magamon és megfordultam.
-Glenn, nem akarom, hogy ennyiből álljon a kapcsolatunk. -néztem a szemébe- Még mindig félek, hogy nincs itt más, csak szexuális vonzalom.

Glenn hátra lépett egyet és komolyan nézett rám, majd kinyújtotta a kezét, mint aki kezet akar fogni. Homlokomat ráncolva néztem rá, majd elfogadtam a kezét, bár nem értettem mit akar.
-Glenn Hobbs, klub tulajdonos és a Hobbs irodaház örököse. -kezdett bele egy bizarr bemutatkozásba, meztelenül- 25 éves vagyok és a napjaimat a klubjaimban töltöm, hogy ott szedjek fel lányokat.
Összevontam a szemöldökömet és egy kicsit elbizonytalanodtam mindenben, ahogy ezt kimondta, de nem vágtam bele a mondandójába, inkább hallgattam tovább.
-Vagyis ezt tettem, amíg nem jött egy vörös démon, aki megbabonázott és azóta nem tudok más lányokat élvezni, csak őt.

A szemeim elkerekedtek és éreztem, hogy elpirulok. Ő közelebb lépett és az arcomra tette a kezét.
-Őszinte akarok veled lenni, Jen. Nem azt mondom, hogy nem voltam a 3 hónap alatt senkivel, mert próbáltam, de mindössze 3 lányt, utána feladtam.
"Mindössze? Ettől meg kellene nyugodjak?"
-Tudom mire gondolsz, de nálam, a 3 volt, hogy egy nap alatt megvolt. -mondta- És azt is tudom, hogy a múltam nem fest túl jól, de én tényleg őszinte akarok lenni veled, ezért muszáj ezeket tudnod.
Vettem egy nagy levegőt.
-Hálás vagyok, amiért őszinte vagy velem, de ettől a kétségeim nem enyhültek.
-Tudom. Nem is azért mondtam el, hanem azért, hogy lásd komolyan gondolom. Kérdezz bármit, válaszolni fogok.

Ahogy ott állt előttem meztelenül és fentről hullott ránk a kellemesen meleg víz, nem tudtam nem élvezni a testének látványát, még így az őszinteségi rohama közepén is. A 3 hónap alatt szedett fel egy kevés plusz izmot magára, amit a víz csillogása a bőrén méginkább kiemelt.

Behunytam a szemem egy pillanatra és csak élveztem a kezét az arcomon, majd sóhajtottam és visszanéztem az arcára.
-Tudod... lehet, hogy egy kicsit túlságosan elbűvöltél. -öleltem körbe a nyakát és gondoltam viszonzom a bemutatkozását 3 centire az arcától- Jennett Ortega vagyok, 22 éves, marketing szakos diák. -préseltem a testem az övéhez és csúsztattam az arcára az egyik kezemet- 7 évig egy seggfej fuckboyjal voltam együtt, majd leckéztetés végett kinéztem egy hasonlót egy randiappon, de... úgy tűnik benéztem megint.
-Oh, szóval így állunk? -mosolyodott el.
-Így. -válaszoltam röviden, miközben az ízlelnivaló ajkait bámultam.

Egyéjszakás SzerelemDonde viven las historias. Descúbrelo ahora