Mahito × olvasó (Mahito és te) - Mahito x reader magyarul

10. Fejezet

Másnap délelőtt az ablakomon kopogó eső hangjára ébredtem. Még mindig pocsék volt az idő, és egész napra mondták, szóval úgy döntöttem miután összeszedem magam, el is megyek új vázát venni, hogy ne rágjon be a nagybátyám amikor hazaér. Utána pedig az egész nap az enyém lehet.

Miközben a bolt felé tartottam, és az egyik pocsolyából a másikba léptem, elgondolkoztam néhány dolgon. Még egyelőre fogalma sincs a Jujutsu Szakközépnek vagy bármelyik emberének, hogy én is egyike vagyok azoknak az átok használóknak, akik Getoval szövetkeznek, és amíg nem keveredem gyanús helyzetekbe, és ezt a nyakláncot hordom, rejtve maradok. Ezért is kaptam, nem azért, mert nem tudnék bánni az átokerőmmel, habár segít megtenni az első lépéseket, de amúgy nemsok értelme van. Viszont eddig még csak igen kis dolgokra lettem megkérve, de attól tartok más tervük is van velem. A másik, meg hogy nem tetszik, hogy apa szinte több dolgot mondott el neki velem kapcsolatban, mint amit én is tudok magamról.

De hagytam is ezeket a gondolatokat elinalni mielőtt megint túlgondolok mindent. Már éppen sorban álltam a halvány-sárgás, nagy méretű vázával, amikor úgy éreztem, hogy megkell fordulnom. Mahito jött felém, és intett nekem. Örültem, hogy újra láthattam, de csak visszafordultam és vártam a soromra. Nem hiszem el, hogy nem tudta volna megvárni azt a pár percet, amíg kiérek. A bolt ajtajánál amúgy van egy tetőteres rész, ahol összeszedem magam, és ha ennyire fontos az amit mondani akar, ott szót is tudtunk volna váltani békében. Jól tudja, hogy ignorálni fogom, ha emberek között vagyunk.

- Oi! T/n! Figyelsz rám? - bökdöste a vállam.

Miután továbbra is ignoráltam, odahajolt hozzám, mert azt hitte akkor több figyelmet kap.

- Ez valami taktikai eszköz, vagy minek neked ilyen? - sutyorogta a fülem mellett.

De ennyivel nem érte be, ezért piszkálgatott, még egy kicsit, szerencsére fizetésnél csak nézte az egészet, és már nyugodtan hagyhattam el a boltot. Igazából azért se idegesítettem fel magam, mint amennyire egészséges lett volna, mivel hiányzott, hogy a figyelme központjába legyek. Mikor kiértem, kérdőre is vontam:

- Komolyan nem tudtál volna várni 2-3 percet amíg kijövök?
- Gondoltam bemegyek köszönni. - mondta magabiztosan.
- Az király, de mi olyan fontos, hogy ennyire nem tudtál várni?
- Semmi, csak erre jártam, és láttalak, gondoltam köszönök, szóval inkább bementem egyből.
- Az igen, de őszintén annyira már nem is vagyok meglepve ezen a viselkedésen amit néha leművelsz.

Ezután próbáltam úgy a kezembe helyezni a vázát, hogy az esernyőt is fogjam, de nem jött ki a lépés, mivel vagy nem tudtam biztonságban tartani a vázát, vagy kényelmetlen volt.

- Na mivan? Nem megy? - mondta kicsit gúnyosan.
- Nemhogy segítenél, hamár annyira ráérsz. - szóltam vissza.
- Mi lenne, ha beletennéd az esernyő nyelét a vázába, vagy ilyesmi?
- Hmm nem rossz ötlet. Legalább te kreatív vagy.

Beletettem az esernyőt, lejjebb húzhattam volna a nyelét, hogy ne essen ki a vázából, de nem akartam. Nem fújt a szél, vagy ilyesmi, csak az eső szakadt, de akartam valami indokot, hogy legalább hazáig kísérjen és addig is velem legyen.

- Mahito mi lenne, ha már ez a te ötleted volt, akkor tartanád is az esernyőt, hogy ne álljon ferdén, és ne essen ki a helyéről véletlen.

Vállat vont és jött velem. Egymás mellett sétáltunk, közvetlen közelemben volt az esernyőm alatt, és a keze se volt messze az enyémtől. Közben beszélgettünk a szokásosan. Szeretem a közelségét, és az ilyen békés pillanatainkat, akár beszélgetéssel, akár némán töltjük. Bár nem lenne túl előnyös, ha meglátnának vele mert azonnali célpont lennék a Jujutsu szakközép minden emberének, de elég nagy a város ahhoz, hogy emiatt ne kelljen aggódni, csak benne van a pakliban. Mindketten meséltünk egymásnak a saját fejlődésünkről, bár mondanom se kell, hogy az övé eredményesebb. De örül neki, hogy próbálkozom. Biztos jó lehet már alapból különleges osztályúnak születni. Mármint, hogy egy ember ha tehetséges Jujutsu használó is, sok év munkája, mire elér egy magas szintet. Ő és a hozzá hasonló átkok alapból egy magas szinten kezdik. Közben lassan el is érkeztünk a házam ajtaja elé.

- Innen akkor ezt átadom. - adta a kezembe az összehajtott esernyőt a tetőteres rész alatt.
- Köszi, hogy eljöttél idáig. - válaszoltam finom hangon.
- Most épp ráérek amúgy is.
- Amúgy, ha szeretnél, feljöhetsz hozzám, van egy új könyvem is, lehet érdekelne.
- Hm? A múltkor még máshogy vélekedtél, de ha már itt vagyok, persze hogy felnézek a szobánkba.
- Szobánkba...? - vontam kérdőre a kijelentését, de mire kimondtam már rég a lépcsőnél volt.
- Mert? Hova akartál volna menni? - fordult vissza.
-Milyen "szobánkba"?
- Hát ami fent van te butus.
- De mi...mi az, hogy "szobánkba"? Hallod?

Igazából már azóta fel is ért, szóval nem érkezett válasz. Letettem az esernyőt a tartóba, a vázát meg az asztalra, és felmentem hozzá. Mondjuk tényleg elég sokat vendégeskedett nálam, de attól még nem lesz az övé is.

Ez ennyi lett volna😎
Kicsit semmilyen volt, de most erre futotta. Remélem azért épkézláb sztori lett.Nagy meglepődésre a következő egy szobás rész lesz.
Szöveg javítva.