Mahito × olvasó (Mahito és te) - Mahito x reader magyarul

25. Fejezet

Hajnalok hajnalán, amikor már mindenki aludt, és engem is beleértve amíg meg nem csörrent a telefonom. De nem aludtam túl mélyen, így hamar fel tudtam venni. Éreztem, hogy keresni fog.

- Szia. Ugye nem zavarlak? Egyedül vagy? - kérdezte Geto.
- Most éppen egyedül vagyok. - válaszoltam fáradt hangon.
- Ne haragudj, hogy felébresztettelek, de nem találtam jobb időpontot, amikor biztos egyedül lennél, és akartam veled beszélni.
- Mindegy. Amúgy én is akartam veled beszélni. Rengeteg minden pergett le egy nap alatt.
- Valóban?
- De Mahito biztos mesélt ezt-azt.
- Azért tőled is hallanám, és Mahito se tud mindent.
- Nyílván az előzményekkel tisztaban vagy. Nos, úgy vélték, hogy én voltam a legnagyobb veszélyben, és éppen eltudtam menekülni. A képességeimre és a biztonságomra tekintettel pedig felvettek a jujutsu szakközépbe.
- Igen, hallottam hírét. Ez még jól jöhet, és te is inkognitóban maradhatsz, ráadásul az elhelyezéseddel se lesz gondod.
- Igen...
- Egyik nap találkozhatnánk gy kicsit a városban. Nyugi, nem fog senki se rájönni.
- Amúgy te is idejöhettél volna ennyi erővel.
- Az necces lenne, mivel engem semennyire se láthatnak. Mahito is úgy talált rád, hogy valamiden halványan érezte a saját átokerejét.
- Fu akkor lebukhatok!
- Dehogy, ebből nem lesz probléma ne aggódj. Gondoskodunk róla...

Lassan befejeztük a beszélgetést, és gyorsan visszaaludtam. Azt hittem kicsit pipa lesz, de elég laza. Nem mintha lett volna más választásom. De talán még a helyzet jól jöhet...

Másnap reggel mikor kinyitottam a szemem, egy darabig csak bambultam csak ki a fejemből. Még mindig nem sikerült feldolgozni teljesen a hatalmas változást az életemben. Mi lesz ezután? Mi lesz velem és a célommal? Elkezdtem aggódni a suli kiatt de a tanci mondta hogy úgy tudják ott hogy csak átiratkoztam. Ami igaz is tulajdonképpen, bár nem ez a teljes sztori. Ekkor kopogtak az ajtón.

- T/n! - szólt be Nobara - Fent vagy? Gyere ki reggelizni, Yuji készített valami finomat.
- Szuper! Mindjárt megyek! - válaszoltam.

Be kell illeszkednem ide. De nem is maradhatok itt sokáig. Eleget kell lennem velük hogy megbízzanak bennem, de mégis külön életet kell kövessek titokban. Nem tudom mi a terve Getonak, de remélem kitalálnak valamit.

Aznap sok időt töltöttem a többiekkel. Megumi eleinte megvető pillantásokkal fogadott, de kezd egy kicsit fellazulni ahogy jobban megismerjük egymást. Inumaki és Panda is csatlakozott a beszélgetéshez. Inumaki nem tud beszélni...mármint tud csak nem úgy ahogy elvárná az ember. Sokszor csak pillogtam amikor mondott valami halas cuccot mert nem tudtam hova tenni amíg el nem magyarázták nekem mizu van. De kiderült róla, hogy néha szokott rajzolni és egészen ügyes!

- Amúgy T/n! - szólt hozzám Megumi séta közben. - Miközben nyomoztunk, miért nem beszéltél nekünk az átkokról? Vagy...
- Mert azt gondoltam, hogy csak nyomoztok, nem azt hogy átokűzők vagytok. - vágtam rá.
- Igen, de mivel te is alapból tisztában voltál ezekkel a dolgokkal, tudhattad volna, hogy mi is valószínűleg ezért kerestünk...
- Tudtam, hogy más is foglalkozik ilyenekkel, de azt nem tudthattam hogy te is.
- De nem érezted, hogy veszélyben vagy, vagy követnek?
- Őszintén...akkor az iskolában éreztem valamit, de elszaladtam...úgy gondoltam hogy osztálytársam meglépett előbb, aznap sokáig maradtam bent. De erről ne is beszéljünk. Rossz emlék, és bűntudatom van miatta. Meg se próbáltam keresni...
- Értem. Ne haragudj nem akartalak felzaklatni.
- Mi is átestünk ezen-azon. - paskolta meg a hátam vígasztalásként Yuji. - Emiatt se szabad feladnunk, hogy ilyesmi ne történjen meg újra.

Yuji arca kicsit elkomorodott egy másodpercre. Meglepődve ránéztem, de amikor elkapta a pillantásom csak bíztatóan mosolygott. Próbálja leplezni a múltbeli fájdalmát. Gondolom a többiek is átestek valamin amin lehet változtatnának, azért vannak itt.

- Amúgy nem...- szólaltam meg újra - nem gondoltam volna, hogy egyszer ez történik velem. Se arra, hogy célponttá válhatok.
- Az átkok már csak ilyenek. - tette hozzá Nobara - Kiszemelik az áldozatot és lecsapnak rá. Mindig ébernek kell lenni, ezt nem lehet a véleltenre bízni.
- Hmm...igazad lehet.

Edzettünk, és együtt töltöttük az időt. Még be se esteledett, naplementekor kaptam egy üzenetet Getotól, hol találkozzunk. Ami azt illeti nem volt semmi trükk, nem foglalkoztak vele, hogy mikor megyünk a városba ha nincs más elfoglaltságunk.

Csak a zavartalan, csendes folyópartra ültünk ki, ahol csak mi lehettünk.

- Szóval egészen jól fogatak a Jujutsu szakközépben. - mosolygott Geto.
- Szerencsére. - válaszoltam.
- Ezek jó hírek.
- Kinek mi a jó hír...
- Sajnálom ami az eddigi életeddel és a családoddal történt...tudom, hogy nem lehet mindent helyrehozni vagy csak úgy helyettesíteni, de számomra te is egy családtag vagy. - ölelt át majd folytatta. - Nem lehet eltűntetni azt az űrt ami számodra maradt, de szeretném betölteni.
- Hát...köszönöm...- válaszoltam kicsit meghökkenve, és viszonoztam az ölelést.
- Bár lehet ezzel Mahito megelőzött. - kacagott fel. - Tudtommal elég sokat segített rajtad, és nagyon jól kijöttök.
- Senki mellett nem érzem magam olyan lelki biztonságban mint mellette.
- Oh - Geto picit meglepődött a vallomásom során. - Pedig ő egy különleges átok. A legtöbb ember a gondolatával se tudna megbékélni, hogy mellette érezze magát nyugodtan.
- Ő ennél több... -sóhajtottam.

- T/n! Geto! De jó újra látni titeket! - jelent meg nagy örömmel Mahito.
- Na az emlegetett szamár is megjelent! - fogadtam öleléssel.
- Szóval? Sikerült összebarátkozni a többi iskolással?
- Azt hiszem.
- JUUUUUJ ez nagyon jó!
- Amúgy te mitől vagy így felpörögve megint?
- Tudod, csak a szokásos. Az lenne a fura ha egyszer nem ilyen lenne. - súgta oda Geto.

Még nincs javítva.
Nem is lesz.
Mindegyik könyvemet befejezem.