Mahito × olvasó (Mahito és te) - Mahito x reader magyarul

17. Fejezet

Nem tehettem mást, minthogy minden maradék erőmet összeszedve hazaviszem Mahitot. Csodával határosan nagyon hamar hazaértem, és felvittem az eszméletét vesztett átok barátomat az emeletre. Szerencsére közben észrevettem, hogy mi lehet a probléma, amiért ilyen az állapota. Harc közben az ellenségnek sikerült elég közel jutnia és megérinteni őt, hogy egy bűbájt tapasszon az oldalára a kis lenge pólója alá, ami szépen lassan elszívja az erejét. Mivel hirtelen nem is tudtam leszedni, csak még jobban levert a víz. Ma nem is ettem semmit, és semmi energiám nem maradt, teljesen ki vagyok fáradva a sok kapkodástól, még a kezem is remegett és izzadott, ezért még inkább nehezemre esett volna eltávolítani. De a sok dologtól egyszerre már az ájulás is kerülgetett, de nem hagyhattam így Mahitot. 

A hosszabb kihagyás után ismét a nyakláncomat használom segítségként, de most a fizikai erőm növeléséhez és tartásához. Azonban még így is fáradtnak érzem magam, de arra elég volt, hogy hamar kioldjam, és egy határozott mozdulattal lerántsam a tapaszt, majd ráfektessem Mahitot az ágyamra. Kézrátétellel próbáltam átadni valamennyi átokerőt az enyémből, hogy hamarabb összeszedje magát, de nem kellett fél perc se, és ájultan estem össze a padlón. Mire felkeltem már rég délután volt. 

Felültem, és ott ébredeztem még a padlón. Mahito már fent volt, tőlem nem messze ácsorgott. Megvárta amíg én is felkelek? Amikor pedig rám nézett, én csak bambultam felé. Talán a fáradtságtól nem tudtam semmit sem kinyögni, de talán csak a két szeme ejtett ámulatba. Sosem értettem, hogy egy embernek se nagyon, de egy átoknak hogy lehetnek ilyen mélyrehatóan szép szemei, és így persze, hogy nem könnyű nekem. 

- Jobban ki vagy ütve mint én, még ennyi alvás után is, és te még csak nem is harcoltál. - mondta nevetve.
- Elfáradtam a sok kapkodásban, és már alapból se volt sok energiám. - válaszoltam még fáradtan.
- Még az átokerődből is sokat elhasználtál.
- És?
- Egy egyszerű kiruccanáshoz nem kellene ennyit pazarolnod. 
- Jó, majd szólok, ha érdekel a véleményed.
- Ugyan t/n, ne kapd fel a vizet minden apróságon. - lépett hozzám közelebb, és az arcomhoz közel hajolt.
- Ne vigyorogj így a képembe, mert letörlöm róla a mosolyt!
- Pedig nagyon kis mosolyogni való vagy!
- Megtettem minden telhetőt, hálás lehetnél érte!
- Nem mondtam hogy elégedetlen lennék. Sőt... - szegeszte fel egyik kezével az arcomat, majd folytatta - kimondottan örülök, hogy te ott voltál. 
- Mahito....? - akadt el a szavam, amikor ekkor egyre közelebb ért az arca az enyémhez.

Kicsit lefagytam, és elég hirtelen jött dolog, de engedtem az egésznek. Azonban amikor az ajkaink szinte egy csóknyi távolságban voltak, megállt. Elmosolyodott, kicsit elnevette magát, majd tőlem visszahajolva mondta:

- Csak nem gondoltad? - nevetett.
- Tessék...? - értetlenkedtem a viselkedésén.
- Komolyan azt akartad, hogy megcsókoljalak? - nevetett továbbra is.
- Tudod mit? Rohadt nagy idióta vagy! Mást sem tudsz, csak viccet csinálni belőlem, azok után...! - majd sértődötten kimentem a szoba előtti folyosóra.

Rosszul esett, hogy a saját épségem kockáztatása árán is ilyen idiótán viselkedik velem. Nem is tudom mit gondoltam. Mahito egy kis hezitálás után szintén kijött, és kicsit elmerengett, majd folytatta:

- Ki gondolta volna, hogy ilyen érzékenyen érint. - vonta meg a vállát, mintha nem az ő hibája lenne.
- Persze, hogy rosszul esik! Én nem vagyok te! Egy idióta vagy! - csordult le egy könnycsepp a szememből.
- Bocsi t/n, talán egy kicsit tényleg túllőttem a célon. - mondta kicsit komolyabb, gondolkozós fejjel.
- Neked ez jó szórakozás? Ez vicces?
- Nem gondoltam, hogy ennyire kiakadsz, csak játszani akartam egy kicsit.
- Szórakozol mint egy hülyegyerek amikor én meg kitettem magam, hogy megmentsem az idióta fejedet mert elbénáztál megint valamit.
- Tudod t/n... - tette a kezét a vállamra majd folytatta - ...talán egy kicsit érzékenyebb vagy mint amilyennek mutatod magad, legalábbis az elmúlt időszakban ez egyre inkább jellemző rád.
- Ezzel nem javítasz a helyzeten! - mondtam, majd Mahito maga felé fordított.
- De nem szándékoztam játszadozni az érzéseiddel. - törölte le a könnyet a szemem alól. 
- Azért fáradtam ki, mert rólad próbáltam gondoskodni, te pedig viccet csinálsz belőlem, holott hálásnak kellene lenned, ez még tőled is sok...!
- T/n! - húzott magához az egyik kezével a derekamnál, majd folytatta - Nagyon is hálás vagyok mindenért!
- Ehmm... - próbáltam keresni a szavakat - ...csak próbáltam megtenni amit tudtam...
- Ügyes voltál, t/n! - azzal a másik kezével végigsimította pirosló arcom, és közelebb húzta az övéhez, majd lágyan megcsókolt.

Olyan szaporán vert a szívem mint még soha. Fel se fogtam hirtelen a történteket. Fáradt voltam, de annyi mindent éreztem ekkor, hogy hirtelen mentálisan megéberedtem. Mahito nem nevetett ki, csak mosolygott, és kíváncsian vizslatta a most tényleg viccesnek tűnhető reakciómat. Nem gondoltam volna, hogy most valóban lekap. Nem is tudtam volna mondani semmit ebben a helyzetben. Csak kikeredett szemekkel néztem az övéire, amikor felfogtam a dolgokat pedig zavaromban elfordítottam a fejem. De nem is erőltette a dolgokat, csak megfogta a kezem, majd az ágyamhoz kísért, hogy lefektessen PIHENNI. 

Végre egy kis jutalom amiért megmentettük Mahitot. (fogalmam sincs hogy E/3 vagy T/1-be írjam a végszót, sorry) Reméljük később nem kell a jutalmon emelni, mert annak vagy csöpögős, vagy lemon szaga van. (ennél csöpögősebbet pedig nem teszek bele)
Pedig a könyv lényege, hogy összehozzunk mindenkit (ami igazából csak 2 szereplőt takar)

Köszönöm annak aki ilyen sokáig elolvasta a néha már nekem is fárasztó részek ellenében is. 
A szöveg félig javítva.
A folytatás meg jön, ha lesz időm.