Mahito × olvasó (Mahito és te) - Mahito x reader magyarul

9. Fejezet

Azóta megtudtam javítani a nyakláncomat, mágneses kapcsot illesztettem hozzá, szóval könnyen fel- és le tudom venni ha úgy van. De egyelőre eszemben sincs anélkül mászkálni, még a végén elkap a Jujutsu sámánok egyike, tőlük még nem nagyon tudnék elmenekülni. Itthon közben leveszem, és próbálkozok különböző kisebb dolgokkal, hiszen őszintén én se tudok mindent magamról, hogy anélkül hogy menne. Meg akarok és megkell felelnem Geto elvárásainak, mivel számítanak rám. Mahito tényleg nem látogatott meg azóta. Kicsit rossz így, hogy hozzászoktam a hülye fejéhez, de legalább van időm magammal is foglalkozni.

- Vajon bármiféle visszafogó erő nélkül megtudok találni bármit? - tettem fel a kérdést magamnak.

A lépcső tetejéről egy kis méretű gumilabdát engedtem szabadjára, hadd pattogjon és guruljon el a lakásban. Hátat fordítottam, és vártam fél percet, majd megpróbáltam koncentrálni, hátha érzékelem. Ez persze nem jött be. Érzékeltem a nyakláncot az íróasztalomon, majd lassan az emberek jelenlétét is akik az utcánkban voltak, de nem egyfolytában, hanem olyan pulzálóan, szinte láttam lelki szemeim előtt, hogy ki merre mozog. Eléggé fárasztó, jobb ha megtanulok egy helyre koncentrálni, és a szügséktelen tényezőket kizárni.
Ezek szerint csak átokerővel átitatott vagy érintett tárgyakat tudok megtalálni, amúgy meg nem működik.

A következő próbálkozásom kevésbé különösebb technikával volt, de mivel múltkor sikerült sérülésmentesen kivájni az átoktárgyat Getonak, kicsit kísérletezni akartam ezzel. Szóval a nappali közepén álltam. Az volt a nagy ötletem, hogy leteszek egy párnát, és feldobok egy üveggolyót, és anélkül, hogy legyintenék egy nagyot, az átokerőn egy olyan technikát alkalmazok, hogy 6 fele vágjam, és a párnára esik hogy ne törjön több fele. Nem túl kreatív, de a múltkorihoz hasonlóbb, csak pontosabbnak kell lenni.

Azt hittem, hogy vissza van fogva a tehetségem, azt jelenti, hogy ügyesebb is lehetnék. Hát nem. Miután esett lefele az üveggolyó, és abban a pillanatban ráfordítottam a 2 ujjam, szétvágódott, de jobban elrepedt, ekkor kicsit megijedtem, mert nem volt túl jó érzesem vele, szóval váltottam is a technikán, szétnyitottam az ujjaimat, és ezzel ellöktem magamtól. Ezután szétpattant az egész, sok pici darabra, de a jóval mögötte lévő váza is összetört még a levegőben, miközben az alatta levő kisasztal is borult egy nagyot.

- Nem hiszem el! - csaptam a fejemhez - Ha így haladok, hogy lesz belőlem bármi is!

Szóval csalódottan rendet tettem, és a törmelékeket kidobtam, a párnát meg kiráztam. Mivel zuhogott az eső, eszembe se volt menni új vázát venni, majd holnap, még úgyse jön haza a nagybátyám a munkája miatt. Viszont ami érdekesebb volt, hogy egy átok jelenlétét éreztem, de a szobámból. De sajnos ez csak egy alacsonyabbrendű, szóval nem a hiányolt cimbim, hogy pusztulna meg, de legalább van min kísérletezni.
Mikor beléptem volna a szobámba, hogy közelebb menjek, hirtelen mintha már nem tudtam volna lépésre emelni a lábam. Olyan technikát használ, ami nemcsak letapasztja az ellenfelét, hanem elkezd benne süllyedni.

- Szóval így szereted az áldozataidat szedni? Védtelenül? - néztem arra a szerencsétlen kupacszerű csúnyaságra, persze nem is vártam választ, mert egy értelmes hangot nem tudott kiadni. - Tudod, ez nálam nem lesz elég.

Miközben ezt mondtam, a lábamba fejtettem ki hasonló átoktechnikát, amit lent használtam, és letisztítottam, majd szinte robbantás szerűen elkorhasztottam azt a zselés anyagot amit az átok odakészített nekem ajándékba, meg a szoba többi részéről is ahova kiterjesztette. Támadásként felémköpött 3 ilyen zselégolyót, ami már komolyabb anyag volt, mint amibe beleragadtam, mert ez mintha fekete lángban is égett volna. Felugrottam, csak egyet legyintettem a 2 kezemmel, a gömbök füstté váltak, az átok pedig megsérült egy kicsit, szóval nem tudott visszatámadni, és ezzel a lendülettel jobb tenyérrel az üveggolyón használt technikával elűztem, mire elértem fizikai kezemmel csak szétporladt.

Nos, igaza volt Getonak, csak bizní kell magamban. Talán nem vagyok menthetetlen. Legalább volt egy kis érdekesség a napomban, hamár egyedül töltöm a hétvégét. Néha jó egyedül lenni, néha meg nagyon letudja húzni az embert. Mahitot 2 hete nem láttam, és az igazat megvallva, reméltem, hogy eljön, és olyan gyakran láthatom, mint azelőtt. Magamhoz öleltem AZT a párnát (amin a bizonyos pulcsi van még azóta is) és újra éreztem az illatát, ami sajnos kezdett egyre inkább elhalványulni. Persze az emlékek ugyanúgy intenzíven felélednek a fejemben, akárhányszor magamhoz szorítom a párnát. Nem is azért, mert annyira egyedül vagyok, hanem attól független, hogy néha hülye, de végül igazat megvalva... tényleg jobban kedvelem, mint ezelőtt, hiába próbálok kifogásokat keresni ellene.

Élvezet hallgatni, ahogy meséli az életfilozófiáját, miközben cirógatja a hajam. Néha találóskérdéseket tesz fel, néha én is hozzáteszek egy-két saját gondolatot a mondandójához, ami tetszik neki. Szeretem amikor olyan kis komolyabb, gondolkozós fejet tud vágni néha, olyan aranyosan csinálja. De amikor a szemembe néz és aztán elmosolyodik, olyan mintha kizökkentene önmagamból, mintha máshol lennék, ahol megszűnik létezni a külvilág, és mintha csak ezzel, érintés nélkül megérintené a lelkem belső részét, és egy pillanatra megáll a lélegzetem és mintha a szívverésem is kihagyna, és csak utána térek vissza a valóságba. Mostanában talán ezért is leszek ideges, ha körülöttem van, néha idióta, de alapból nehéz nyugodtnak maradnom körülötte, miközben próbálok úgy csinálni, mint akit nem érdekel, de legbelül mégis a közelségére vágyom.

Meg amikor befejeztük a küldetést, és a karjaiba vett, egyszerűen szavakkal nem tudom kifejezni, hogy akármilyen rossz és hosszú napom volt, de bármikor újraélném az egészet, csakhogy a végén újra magához vegyen, és a karjaiban, átölelve lehessek csak úgy, szavak nélkül, és úgy szorítana magához, ahogy akkor tette, hogy miközben rajta lágyan pihenve, és rádőlve a fejem, pont úgy tartott, hogy bármikor elaludjak, de közben megóvva a hideg szélfúvástól, és minden mástól.

Lehet megkell tanulnom rövidebben sztorikat írni 😅
Na meg helyesen is, mert elég érdekes mondatok szoktak születni.

(Főszereplőnk lehet megkattant, hogy annyi karakter közül neki Mahito nyerte el a tetszését, de legyen indokára, hogy alapból tetszett neki a két szép szeme (is), meg vannak jó pillanatai, és közel állnak egymáshoz, meg az ő szemszögéből érthetőbb, hogy miért így alakult)