Alica Moon mindig is a sarokban ücsörgős "emo lány" volt. Ezt a nevet még egyik intoleráns osztálytársa aggatta rá, természetesen kéretlenül.
Sok emberrel volt jóban, de csak néhányra tekintett úgy, mint a barátjára.
A gyermekkori traumák sora nála se maradt ki, amik az apja korai elvesztésében gyökereztek. Testvére nem volt, az anyja pedig férje halála után inni kezdett. Amint képes volt rá, Alica elköltözött és a kollégisták nem túl fényűző életét választotta.
Lakótársának, Rebecca Turner-nek köszönheti azt a pár barátját, akikkel büszkélkedhetett.
Sosem tartotta magát szépnek, és ez a 16 éves énjénél is így volt. Ebből kifolyólag ruhatára pár fekete, bő pulcsi, pár fekete farmer és zsebes halászgatya terén ki is apadt.
Mivel az ösztöndíj, amit az iskola biztosított jótanuló egyedeinek nem volt elég az önfenntartáshoz, kezdő mérnökként dolgozott esténként, suli után egy nagyvállalatnak.
Hétvégente Becca-éknál vendégeskedett.
Nem volt az alvás bajnoka, munkájából kifolyólag se.
Egy szörnyetegnek tartotta magát, és ezen a közelgő érzelmi hullám sem segített.
És hogy honnan ismerem ennyire Alica-t?
Onnan, hogy ez a könyv rólam szól.
