– Az a helyzet, hogy átköltöznék Danihoz amíg felépülök. – gyakoroltam a szövegem a tükör előtt. Nevetségesen festhettem, de mindegy. Egy kicsit mind kattantak vagyunk, nem? Én például összejöttem a legjobb barátommal, a fogadott bátyámmal és a legjobb barátnőm exével egy személyben. Ennél elbaszottabb kevés ember lehet csak. – Nem ez így nem jó – siránkoztam – kurvára ki fog akadni és ennek te vagy az oka! – mutattam a mutatóujjammal a tükörképemre, aki sértődött arcot vágott és a szívemre mutatott. – A rohadt szerelem az oka! Elvette a józan eszem.
Fáradtan és levakarhatatlan mosollyal huppantam le Becca sminkesszékébe. Körbenéztem a rózsaszín ködben úszó világomon és rájöttem, hogy boldog vagyok. Hihetetlen érzés, pontosabban nem hittem, hogy még valaha is meglátogat a boldogság csalfa hírnöke. Érdekes flow-ja van, felemelő.
Ebben a pillanatban kattant a lakás ingatag zsanérokon nyíló ajtaja, jelezve, hogy a lakótársam kéken világító szemei hamarosan megtelnek majd a csalódottsággal. Hirtelen a rózsaszín pára, amit a szerelem bódulatának a metaforájaként használnak vasmarkot növesztett és a nyakam köré fonta azt.
– Megjöttem! Liz, itthon vagy? – kiáltott Becca, amikor belépett a nappaliba.
– Igen, és csináltam kaját is. – léptem én is a helyiségbe, majd büszkén az asztalon pihenő krémlevesre mutattam, amit egy amolyan engesztelésként dobtam össze.
– Fokhagyma? – kérdezte, miközben mutatóujjával belenyalt, mint én a születésnapi torta habjába fotózás alatt.
Bólintottam, majd vettem elő evőeszközöket és hoztam sajtot a vacsorához.
– Mikor engedtek ki? – kérdezte a barátnőm, két kanál között.
– Úgy dél körül.
– Meddig vagy szabin?
– Még egy-két hetet. Az állapotomon múlik. Apropó betegszabi, eléggé nehézkesen létezem 2 törött bordával és Dani felajánlotta, hogy addig lehetek ná... – kezdtem bele kelletlenül a betanult sorokba.
– Menj csak. Nem állok közétek. – vágott a szavamba legnagyobb meglepetésemre. – Össze jöttetek? – kérdezte savanyúan.
– Ami azt illeti – kezdtem volna bele, de minek? – igen.
Becca aprót biccentett és a továbbiakban nem törte meg a csendet. Már csak a tücsökciripelés hiányzott a feszült levegőből.
– Honnan tudtad? – kérdeztem, amikor már túl nyomasztó volt a légkör.
– Nem csak ő látogatott meg, amíg szundikáltál. Egymást váltottuk és egyik alkalommal elaludt melletted. Félreérthetetlen volt az ahogy ölelt és amikor felkeltettem a zavara is arra utalt, hogy már nem vagytok csak barátok. A baleseted előtti szerdát elmagyarázta bár, amikor a kórházban összefutottunk, de nem volt kérdés akkor sem, hogy lesz belőle valami.
– Előbb tudtad, hogy szeretem, mint én magam. – jelentettem ki összegzésként, és be kellett ismernem, hogy kevesen ismertek ki ilyen jól az évek során.
Evés után elmosogattam, összepakoltam a ruháim és a jegyzeteim, meg persze a laptopom és a félkész terveket, amikkel ideje lenne haladnom a sürgető határidő miatt. Ezért leültem az asztalhoz és elkezdtem papírról digitálisra formálni a kész elemeket. Esélyem sem lett volna a hiányzó részek megtervezéséhez, annyira pörgött az agyam, hogy mennyi minden történt az elmúlt pár hétben. Ha akkor nem esek le a rohadt vár faláról, most még mindig a kiláthatatlanul mély gödörben vergődnék, amiből bár még nem sikerült kimásznom, már látom a tetejét.
