Oneshots - Larry

Maybe... Would Be...

"Ha itt vagy, elfutok, s ha nem vagy, futnék tovább."

"Egy megindító történet a szerelemről. A valós szerelemről."

Louis világ életében másokon akart segíteni. Először orvos akart lenni, de rájött, hogy az túl sokáig tart és túl nehéz. Aztán arra gondolt, tűzoltó lesz. Enyhe diszlexiájával viszont sose ment át a végső vizsgán. Utána mentős akart lenni. De nem... Balesethez kiérni túl megterhelő lelkileg. Mintha tűzoltóként nem érkezett volna balesethez... Abban volt számára más a kettő, hogy míg tűzoltóként kiszedi az embert a kocsiból, mentősként életben is kell tartania. Ezután jött a tipp, hogy rendőr lesz, de valahogy nem volt az ő stílusa.

Aztán beugrott. Valami, ami segít másokon. Valami, ahol nem kell közvetlenül balesettel, halállal, pisztolyjal találkoznia.

Így lett Louis Tomlinson 25 évesen a munkahelye egyik legfiatalabb diszpécsere.

Louis már fél éve végezte eme csodás munkát, amit imádott. Minden nap örömmel ment be, és bár volt néhány rizikós hívása, eddig mindig sikerült túltennie magát rajta. Mandy, a mellette lévő székben ülő lány azt javasolta neki az első napján, hogy minden nap, miután feláll a székből, és elhagyja az épületet, hagyja ott a fájdalmát, a félelmét, a gyászát. Kevésbé teszi tönkre a lelkét és segít a továbblépésben.

Louis így cselekedett.

Egészen addig a pillanatig, amíg a gyermekkori barátja fel nem hívta. Nem mobilon.

Louis körülbelül 13 éves kora óta ismeri Harryt. Szomszédok voltak, miután Louis családja új városba költözött. Harry eleinte félénk volt, de amint megismerte Louis vicces, gátlástalan, segítőkész énjét, hamar feloldódott a társaságában. Már több, mint 10 éve legjobb barátok, 18 éves korukban össze is költöztek. Harry egyetemre ment, Louis kereste önmagát. Hét éve már, hogy együtt élnek. Ezalatt az idő alatt egyetlenegyszer veszekedtek, akkor is csak azért, mert Harry szóvá tette, hogy Louis már megint nem hajtotta le a WC ülőkét. Harry nagyok zabos volt. Louis szintén zabos volt. Harry hülyének nevezte Louist, Louis primadonnának nevezte Harryt. Addig-addig követték egymást a csúnya jelzők, amíg Harry idegességében felpofozta Louist, aki megtántorodva a falnak esett. A következő másodpercek mindkettejük életét megváltoztatták. Gyökeresen.

Louis vissza akart ütni, védeni akarta magát, vissza akarta adni, amit Harrytől kapott, de a mozdulat feléig sem jutott. A levegőben megállt a keze, mélyeket lélegzett, Harryt bámulta. Harry felszegte az állát, cseppet sem félt. Louis nem bántaná. Nem, ugye?

Másfél másodperccel később Louis nekiesett Harrynek. Csókolta, puszilta, ölelte. Harry viszonozta. Így történt hát, hogy életük első és utolsó közös éjszakájukat töltötték.

Másnap Louis szabadkozott. Bocsánatot kért, elmondta, hogy mielőtt előző nap hazaért, Zaynnel legurított pár sört, ami a fejébe szállt, és így történhetett meg az, ami megtörtént.

- Többé nem fordul elő, Göndör. - nyelt nagyot, és felállt. - Észben tartom az ülőkét. - kacsintott, és többé szóba se hozta azt az éjszakát. Azt hitte, ezzel jót tesz Harrynek. Túl fontos volt számára a fiú barátsága, semmi pénzért nem tette volna tönkre. Azt viszont nem tudta, hogy Harry másra se vágyik, csakhogy Louis tönkretegye a barátságukat, és egy magasabb szintre emelje. Ha úgy nézzük, 13 éves kora óta erre vágyott.