- Jóestét Sir Thomas, ragyogóan nézel ki, mint mindig, csak nem kifényesítetted a sisakod?
A páncél szokásához hűen utat engedett nekem. Sokkal kevesebb kétellyel nyitottam be a toronyszobába, miután megtudtam a történetét. Szóval egykor ez volt Dumbledore kedvenc tanterme... Az a tanár biztosan jobban tanított, mint Binns professzor. Leültem a puha szőnyegre. Ha az imént sikerült megidéznem a pajzsot, akkor most is sikerülnie kell. Felidéztem a meditáció instrukcióit. Egy – kényelmes elhelyezkedés. Felvettem a szokásos törökülést, a vállaim lazán buktak enyhén előre. Vártam, lassan az összes izmom engedelmeskedett, és ellazultak. Kettő – szellemi nyugalom. Bum-bum – beszív – bum-bum – bent tart – bum-bum – kifúj – majd az egész elölről. A gondolatok pillanatokon belül elhagyták a fejem, mintha csak kicsorogtak volna. Sikerült. A béke... A szívverésem hangja kellemes megzavarója volt a totális csendnek. Csukott szemeim mögött a képzeletem ekkor színes vonalakat kezdett húzni. Nem láttam még rendszerüket, láttam kék, vastag vonalakat, vékony sárgákat, nagy fehér foltokat és piros pontocskákat. Önkívületi állapotban voltam. Úgy éreztem, ha akartam volna se tudtam volna megmozdítani bármimet. Hatalmába kerített ez a bizonyos különös érzés... A színek tovább kavarogtak, kezdtem úgy érezni, hogy már ott ülök a csíkok és foltok között, nem csupán nézem őket, körbevettek. Hangokat kezdtem hallani. Emberi hangok, beszélgettek. Az egyik részem azonnal fel akart pattanni, hogy megnézze ki az, aki a toronyban tartózkodik, de egy másik részem pontosan tudta, hogy ezek csupán a fejemben visszhangoznak, hisz lehetetlen volt, hogy Harry, Ron, Hermione, Percy, Piton és Dumbledore is mind idefönt lennének. Hagytam, hogy ringassanak tovább a színek, hallgattam a beszélgetést:
- Aludjatok jól! – Zengte Dumbledore, majd ajtócsapódás harsant.
- Mindenki bújjon bele a hálózsákjába! – Kiáltotta Percy. – Tíz perc múlva takarodó!
- Gyertek. – Ron hangja bukkant fel, egy fokkal halkabban beszélt, mint elődei.
- Szerintetek Black még mindig a kastélyban van? – Kérdezte Hermione.
- Úgy tűnik, Dumbledore nem tartja kizártnak.
- Bridgette igazán előbújhatna már. Az egy dolog, hogy a lakomán nem jelent meg, de az összes diáknak itt kell lennie. – Folytatta a lány.
- Pedig én sehol sem látom... - Aggodalmaskodott Harry. – Szólnunk kéne Percynek.
- Egyetértek. – Pattant fel Hermione, és beszámolt Percynek a hiányomról.
- Dumbledore tud Woodról. Őt is keressük. – Tompa puffanást hallottam, Hermione minden bizonnyal leült.
- De ha Bridgette nincs itt... Akkor odakint van valahol. És Black is kint garázdálkodik... Jaj, Harry ugye nem gondolod, hogy bajba keveredett? – Sopánkodott Hermione.
- Ne aggódj Hermione. Bridgette kiváló boszorkány. – Nyugtatgatta Harry.
- Hát, azért, mert ügyesen bánik a lefegyverzőbűbájjal, még ne vedd őt egy kalap alá a valaha élt egyik legvérszomjasabb tömeggyilkossal. – Tette hozzá Ron.
- Ron! Ne is mondj ilyeneket! Először is, Bridgette bizonyára nem fog szembe találkozni Blackkel, hatalmas a kastély, csekély az esélye. Ha pedig mégis, egy ügyes lefegyverzés pontosan elég arra, hogy ne tudjon rá gyilkos átkot küldeni! – Hadarta tényszerűen Hermione.
- Takarodó! – Kiáltotta ismét Percy. – Mostantól egy pisszenést se halljak!
Csend uralkodott el, épp csak egy-két halk szuszogás hallatszott, majd ismét felcsendült egy hang, de jóval halkabban, épp csak suttogóra fogva:
ESTÁS LEYENDO
Az Elfeledett Erők... 1.rész - Őseim Ha Megidézem
FanficA legenda egészen Árpád idejéig nyúlik vissza. A Táltosok különleges ősi magyar erővel bírtak, ami sokkal erősebbnek bizonyult, mint az egyszerű mágia. Ahogy telt az idő, a Táltosokat kiírtották, mára csak én és apám maradtunk. A becses nevem a Rox...
